Hallottad, hogy hazánkban is épül már az első motorik park?

Sőt, egyenesen egy túraútvonalakkal összekötött, ún. motorikpark-régió jön létre, ráadásul a Bükknek a természetjárás által kevésbé ismert északi részén, a mesés nevű Pitypalatty-völgyben.

2021. december 17.

Sőt, egyenesen egy túraútvonalakkal összekötött, ún. motorikpark-régió jön létre, ráadásul a Bükknek a természetjárás által kevésbé ismert északi részén, a mesés nevű Pitypalatty-völgyben.

Augusztus végi, kissé meglepő módon az idei év legolvasottabb írásává váló cikkünkben számoltunk be az Ausztriában nagy népszerűségnek örvendő motorik parkokról, és cikkünket azzal a reménnyel zártuk, hogy talán hamarosan hazánkban is ki lehet majd próbálni ezt a jópofa, ötletes és a természetjáráshoz kapcsolódó látványosságot. Ezért körbenéztünk az országban, és kutakodásunk egy elsőre meglepő helyszínre és egy roppant szimpatikus kezdeményezéshez vezetett. Persze, országszerte több játszótéren találhatunk egy-egy olyan elemet, például egy rugós talpakon álló fa egyensúlyozó eszközt, amelyeket jellemzően egy motorik parkban használnak, de mi most kifejezetten olyan helyszíneket próbáltunk felkutatni, ahol tervezetten egy egész motorik park jön létre, ráadásul egy olyan, amely a természetjárást, az aktív turizmust hivatott serkenteni. De ne szaladjunk ennyire előre! Ismételjük először át, mi is az a motorik park és mitől különleges.

Mi is az a motorik park és hogyan kapcsolódik a természetjáráshoz?

Ahogy előző cikkünkben leírtuk: képzelj el egy óriási játszóteret, amely minden korosztálynak szól, és amely tele van zömében a talaj felett alacsonyan kifeszített egyensúlyozó alkalmatossággal, amelyek mindegyike a kondicionális és koordinációs képességeket fejlesztik. Eltérő magasságú rönkökön, sziklákon, mozgó gerendákon, hevedereken, rugós lapokon, s ezek százféle variációján kell átlépkedni, végigugrálni és átegyensúlyozni. Ausztriában sorra épülnek a hasonló parkok, és több esetben kifejezetten olyan helyszínen, ahol az üzenet egyértelmű: legyen lépésbiztonságod, mielőtt a hegyre indulsz. Egy korábbi cikkünkben a Kőszeg közelében fekvő St. Corona am Wechselben, egy visszafejlesztett sípálya helyén 2015 óta működő motorik parkot mutattunk be, ahol 24 állomáson 250 elem segítségével fejleszthetjük egyensúlyérzékünket és erőnlétünket. A 21 000 négyzetméteren működő bécsi park játékelemeit pedig ez a videó mutatja be.

A természetjárásban, különösen magashegységekben elengedhetetlen a lépésbiztonság, az egyensúlyérzék, de az érzelmeink valamilyen szintű uralása is. Sok olyan helyzet adódhat, amikor egyszerű és összetett (kondicionális) képességeinkre van szükség: erőre, gyorsaságra, állóképességre és ezek kombinációjára.

Továbbá a hegyen szükségünk van koordinációs képességeinkre is, arra, hogy mozgásunkat milyen pontossággal tudjuk kivitelezni, mennyire hatékonyan tudjuk érzékelni testünk, testrészeink elhelyezkedését. Hogy például át tudunk-e lépkedni a köveken egy patakátkelésnél, vagy éppenséggel vizes lesz a lábunk - hogy csak a legegyszerűbb példát hozzuk fel.

Hazánk első motorik parkja

A kezdeményezés a mesés nevű Pitypalatty-völgy turisztikai fejlesztése keretében valósul meg öt településen (Varbó, Radostyán, Kondó, Sajólászlófalva és Sajószentpéter). A csodás Bükk északkeleti szegélyén járunk, Kazincbarcika szomszédságában. A Bükknek ez az egyébként szintén vadregényes szeglete jóval kevésbé ismert és járt, mint lényegében bármelyik másik, pedig légvonalban nagyon közel vagyunk például a Forrás-völgy lélegzetelállító barlangjaihoz, vagy az egész Bükk egyik leglátványosabb karsztjelenségéhez, Udvar-kőhöz, és a fél ország nem ismerne rá ma már Kazincbarcikára sem (a város megújulásáról itt egy nagyon érdekes videó).

A projekt keretében a Pitypalatty-völgyben, illetve a Bükk környező magaslatain gyalogos és kerékpáros túraútvonalak hálózata, valamint a térség egyedi kulturális-természeti értékeit bemutató, aktív pihenő területek jönnek létre. A településeket és a látványosságokat összekötő gyalogos és kerékpáros útvonalak, valamint a létesítendő attrakciók (pl. tájház) mellett ún. mozgáskoordinációs játszóeszközök is telepítésre kerülnek minden településen. Az egységes koncepció mentén telepítendő eszközök az ország első motorikpark-régióját alkotják majd.

Olyan eszközökre kell gondolni, mint például különböző magasságban vezetett fa egyensúlyozók, vízszintes hevederlétra flexibilis lépésekkel, hasábokból kialakított lépegető, lábnyom lépegető, egyensúlyozó korongok, lézer (egymással szögben elhelyezett egyensúlyozó gerendák, melyeken az áthaladást kifeszített kötelek nehezítik), ferdelapos ugráló, koordinációs létra, ingótálca, vagy éppen a vízideszka (függöleges lapon elhelyezett, különböző formákat kell meglépni, miközben egy vízisí kapaszkodóval tartjuk súlyunkat).

Az első „játszótér” elemei már kihelyezésre kerültek Sajószentpéteren, mi pedig mással nem tudjuk befejezni ezt a cikket, minthogy elmondjuk: drukkolunk a kezdeményezésnek és alig várjuk a tavaszt, amikor a tervek szerint élőben is kipróbálhatjuk e jópofa eszközöket, s nem mellesleg felfedezhetjük a környéket! Továbbá mivel minden kezdeményezésről mi magunk sem tudhatunk, várjuk az olvasók visszajelzését, ha valami hasonló épül máshol is az országban.

Cikkajánló