Hamarosan kirepül a fészekből Ottó, a mentett rétisas

A márciusban kimentett rétisasfióka, Ottó a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek megfigyelése szerint 1-2 héten belül elhagyhatja a szülői fészket, és elkezdheti önálló életét. 

Szerző:
dunaipoly.hu
Fotó:
dunaipoly.hu
dr. Hegyi Zoltán
2018. június 8.

A márciusban kimentett rétisasfióka, Ottó a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek megfigyelése szerint 1-2 héten belül elhagyhatja a szülői fészket, és elkezdheti önálló életét. 

A fióka március 12-i kikelését élőben láthatták a kihelyezett fészekkamera nézői. 10 nappal később azonban apja eltűnt, anyja pedig a fajtársak zaklatása miatt nem tudott róla tovább gondoskodni, ezért ki kellett őt menteni a fészekből. Ezt követően a fiókát majdnem 3 hétig nevelték a Fővárosi Állat- és Növénykert Mentőközpontjában.

 

 

Április 12-én végül sikerült egy megfelelő „pótcsaládot” találni Ottónak, aki ettől fogva két mostohatestvérével közösen nevelkedett a Velencei-tó térségében, egy mezőgazdasági területen található néhány hektáros erdőfolton.

 

 

Ottó és két testvére szépen felcseperedett, jelenleg az anyjukkal megegyező méretűek, a fészket már képesek rövidebb időre elhagyni. A szülők továbbra is folyamatosan hordják nekik a Dinnyési-fertőről a főként halakból és vízimadarakból álló táplálékot - írja a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közleményében. A szakemberek megfigyelése szerint a fiatal rétisasok heteken belül kirepülhetnek a szülői fészekből, és elkezdhetik önálló életüket.

 

 

Hasznos információk
A rétisas (Haliaeetus albicilla) a legnagyobb sasfajunk. Hazai állománya 70-es évekbeli drasztikusan lecsökkent, ám a természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően mára már több mint 300 pár él nálunk. Zavarásra nagyon érzékeny, a költési időben teljes háborítatlanságot igényel. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft.
 

Kapcsolódó cikkeink:

Kikelt Judit és arnold első fiókája a sasfészekben

Napok óta nem látták a hím madarat a bekamerázott sasfészeknél

Üres a sasfészek, kimentették a fiókát

Ottó, a mentett sasfiók köszöni, remekül van új otthonában

 

 

Cikkajánló