Hamarosan zárul a Magyarország 365 fotópályázat

Október 18-ig, azaz most vasárnapig lehet a hivatalos pályázati oldalon feltölteni fotókat, természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek kategóriában.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
2020. október 16.

Október 18-ig, azaz most vasárnapig lehet a hivatalos pályázati oldalon feltölteni fotókat, természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek kategóriában.

A szervezők elmondása szerint a járványidőszak ellenére idén is rengeteg pályaművet küldtek be, a képek jelentős részét ugyanakkor – az eddigi tapasztalatok alapján – az utolsó napokban töltik fel a pályázat oldalán.

A kategóriagyőztesek 1 millió forintos, a második helyezettek 500 ezer, a harmadik helyezettek 300 ezer forintos elismerésben részesülnek. Novemberben internetes közönségszavazás is lesz, melynek győztesei kategóriánként 1 millió forintot nyernek. A díjátadó várhatóan decemberben lesz.

A szakmai zsűri munkájában elismert szakemberek vesznek részt: Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke, Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Daróczi Csaba fotográfus, a 2019-es pályázat kategóriagyőztese, Földházi Árpád fotóriporter és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.


Cikkajánló