Túraajánlat

Határjárás a Karancs-vidék eldugott szegletében

Az elmúlt években egyre több természetjáró kezdte felfedezni a Salgótarján környékén található természeti értékeket, az itt található meseszép várromokat, ezzel együtt pedig e vidék varázslatos hangulatát, azonban a fő látnivalók mellett akadnak még kihagyhatatlan gyöngyszemek is.

Szöveg és fotó:
Fotó:
Lánczi Péter
2021. június 12.

Az elmúlt években egyre több természetjáró kezdte felfedezni a Salgótarján környékén található természeti értékeket, az itt található meseszép várromokat, ezzel együtt pedig e vidék varázslatos hangulatát, azonban a fő látnivalók mellett akadnak még kihagyhatatlan gyöngyszemek is.

A dimbes-dombos tájból markánsan kiemelkedő Karancs tömbje már messziről hívogató túraélményt ígér. Hajdanán tűzhányók alkották meg ezt a vadregényes tájat, melynek hosszú idő során lekopott vulkáni kúpjai ma is meredélyes kaptatókkal izzasztják a környék felfedezőit. Legmagasabb pontja a Karancs csúcs (727 m), aminek tetejéről körpanorámás kilátóból szemlélhetjük Észak-Magyarország és a Felvidék terepasztalként elterülő tájait, de a környék más magaslatairól is pompás látványban lehet részünk. Érthető, ha az ide ellátogató turisták főként ezeket a helyszíneket keresik fel először, viszont lenyűgöző kilátást, egyedi túraélményt, illetve fantasztikus látványt nyújtó sziklacsodát a hegység északi, kevesek által ismert részén is találunk. Van egy körtúratippünk mindezek felfedezésére.

Kezdjük a túrát Karancsberényből
Ez a 850 lelket számláló zsákfalu kissé eldugottan megbújik a Karancs fő tömbje és a magyar–szlovák határ között. A Salgótarjántól 13 km-re nyugatra, a határtól csupán 2 km-re található álmos kis település két jelzett turistaútnak is a kiindulópontja, mi az északnak, egyben a határmezsgyének tartó zöld négyzeten kezdjük a felfedezőutat. A faluból kiérve egy kaszáló mentén haladunk, és csakhamar érdemes hátra pillantanunk a palóc Olümposz-ként is emlegetett Karancs fenséges látványt nyújtó meredek vonulatára, ami leginkább egy óriási várra emlékeztet, ahogy Karancsberény fölé magasodik.

Földúton haladunk a nyugalmat árasztó akácosok mentén, ámbár a fa virágzása idején az egyébként csendes erdőtáj méhek zsongásától zeng, akiket gazdáik legeltetnek szerte a környéken. Ne lepődjünk meg, és ami fontosabb, ne ijedjünk meg az utat szegélyező méhkaptárok láttán, melyekből több is akad errefelé, mert az ijesztőnek ható, nyüzsgő telepek lakói leginkább a munkájukkal vannak elfoglalva, s csak akkor támadnak, ha provokálják őket.

Rövidesen elérjük magyar–szlovák határt, aminek jelölő kövei mentén halad a Palóc Zöldnek vagy Északi Zöldnek is nevezett túraútvonal, ami padokkal és infótáblákkal ellátott tanösvény is egyben. (Ez a tanösvény Sátorosbánya és Kalonda között egy 24, 5 km hosszú túraútvonal, aminek mi csak egy részét járjuk be.) Erre az ösvényre ráfordulva először nyugati irányba gyalogolunk, kis kitérőt téve körtúránk fő irányvonalától, hogy egy eldugott kilátóról szemlélhessük a tőlünk északra elterülő Felvidék festőien szép hullámzó dombvidékét.

Kilátással a zöldhatáron
Közvetlenül a magyar–szlovák határon egyszer csak belebotlunk ebbe a bizonyos acélszerkezetű kilátóba, amit Nagyromhányi-kilátónak vagy Romhánypusztai-kilátóként is neveznek. A hatalmas és egyébként roppant masszív torony nem igazán való a tériszonyosoknak, ugyanis nem csupán az épület 20 méteres kilátószintjéről érzékelhető a szédítő magasság, már a felmenet során a lábunk alatti rácsszerkezeten keresztül is folyamatosan érzékelhetjük a földtől való távolságot. Akinek nincs problémája ezzel, az semmiképpen se hagyja ki ezt a káprázatos panorámát, amit főútvonalunkról csupán pár száz méteres letéréssel csodálhatunk meg.

Visszatérünk az elágazáshoz, és nyugatnak tartva követjük a határköveket, melynek ritmusos sorláncát itt-ott a tanösvény infótáblái és padokkal kialakított pihenőhelyei törik meg. Mielőtt azonban ennek a dimbes-dombos hullámvasutazó zöld lombalagútnak teljesen átvennénk a hangulatát, az elágazástól megtett első kilométerünk során egy kaszálón átkelve déli irányba újfent megcsodálhatjuk a Karancs fenséges magaslatait. Ez a látvány legközelebb már csak a célban fog feltűnni előttünk, addig pedig még legalább 18 km hátravan.

Csendes és vadban gazdag táj
Kisebb-nagyobb szintemelkedésekkel, de lényegében kényelmesen kísérjük a határvonalat keleti irányban, ami a Karancs–Medves-vidék és a szomszédos Cseres-hegység mezsgyéje is egyben. Túránk ezen szakaszán kiemelt látnivalóra aligha számítsunk. Ennek a Karancs háta mögötti vidéknek ugyanis az elsődleges értékét a nyugalmat árasztó és vadban gazdag környezete adja, ahol ha csendben járunk, biztosan megfigyelhetjük az erdő több lakóját is.

Akácosok, tölgyesek és elegyes erdők váltakozásában kanyargunk a fehér határkövek mentén, mígnem egy különös terepi tárgyra leszünk figyelmesek. Az erdő mélyén egyszer csak az utunk egy kis völgyecskén átívelő masszív fahídon vezet át, ami kissé indokolatlan építménynek tűnik, tekintve a völgyárok méreteit.

Ezt követően egy meredek kaptatóval megmásszuk a 457 méter magas Nagy-Arany-hegyet, aminek tetejére kis leágazással egy zöld háromszögjelzés vezet fel, ámbár itt semmi különöset, még csekély kilátást sem találunk. A pár méteres leágazás tövében padokon pihenhetjük ki a szuszogtató kaptató fáradalmait, mielőtt lejtmenetes sétával elérjük a Sátorosi-átjárót, ahol elhagyjuk a Palóc Zöldet, ezzel együtt pedig befejezzük a határkövek követését.

A bánya lenyűgöző sziklafala
Megeshet, hogy a kissé monoton zöld út kilométerei során elmacskásodik az ember, de a következő szakasz majd biztosan felráz minket. A térképen is jelzett Sátorosi-átjárótól ugyanis egy tagoltabb tájat fogunk megismerni, ahol helyenként már bükkösök is feltűnnek. Az elágazástól kezdetben a zöld négyzetet követjük, majd hamar egy jelzés nélküli erdészeti útra térünk rá balkéz felé. Ez a kanyargós út fog minket elvezetni a nem minden térképen jelzett egykori andezitbánya elképesztő sziklafalához, ami óriási méretével, gazdag forma- és színvilágával együttesen fog minket lenyűgözni.

Az 563 méter magas Homorú-tető oldalában állunk, aminek felhagyott kőfejtője a szemlélődő turistának és az ásványgyűjtőknek egyarát izgalmas látványt nyújt. A miocén korú hegytömb a bányászatnak köszönhetően erősen töredezett, bontott, agyagásványosodott, elsősorban világosszürke andezitet tár fel előttünk, de eltérő színű rétegsorok is feltűnnek.

A bánya lábánál kisebb-nagyobb fejtett kőkupacok hevernek, melyek cseppet sem stabilak – billegnek, töredeznek és élesek –, ezért ne másszunk fel rájuk, roppant balesetveszélyesek!

A bányaudvar alsó részén a sziklafal oldalába nőtt egy-két fa, illetve a kőtörmelék közül előbukkanó bokrok és szamócák próbálják begyógyítani a hatalmas tájsebet. Bár az ipar természetromboló munkáját látjuk, elsőre mégsem a pusztítás jut eszünkbe a feltárult hegybelsőt szemlélve. Kevés ilyen helyszín van hazánkban, ahol ilyen méretű és színgazdag sziklafalat csodálhtunk, ami a nap állásától függően különböző árnyalatokban ragyog. Érdemes a bánya felső teraszára is felmenni, ahonnan elsősorban északi irányba tárul elénk kilátás.

Partizánbázis és a Kádár-villa
A bányából visszatérünk az üzemi útra, majd tovább ereszkedünk a piros turistaútig. Ezen jobbra, északnak fordulunk, és a hegyláb oldalában erdős, helyenként rétekkel tagolt terepen kelünk át, mígnem egy meredek ereszkedést követően elérjük a Légrády család által 1937-ben épített vadászházat. 1944-ben ez az ház lett a későbbekben ismerté vált kommunista politikus, katona, diplomata Nógrádi Sándor által vezetett partizánok főhadiszállása, amit a háború után az erdészet használt. 1969-ben ebben az épületben alakították ki hazánk egyetlen Partizán Múzeumát, ami 1990-ig működött. Napjainkban a részben átépített vadászház magántulajdon.

Ettől a vadászháztól alig pár lépésre, a növényzettől takartan egy elhagyatott üdülő áll. Az egyik-másik térképen feltüntetett „Kádár-villa” megnevezés kíváncsivá teszi az embert, és az kis internetezéssel ki is derül, hogy valóban a néhai MSZMP-főtitkár nyári lakjáról van szó, ami a 60-as éveiben épült a korra jellemző stílusban. Az L alaprajzú modern, földszintes épület homlokzatának egy részét kővel burkolták. Állítólag Kádár János gyakran és szívesen tartózkodott itt a barátaival. Napjainkban az épület önkormányzati tulajdon és kihasználatlan.

Innen már szinte egyenes aszfaltút vezet Karancsberénybe, ahová 23 kilométert és közel 500 szintemelkedést megtéve értünk vissza. Érdemes egy kicsit a faluban is szétnézni, ahol bár kimondott turistalátványosságot nem találunk, hangulatát, helyi vendégszeretetét érdemes megismerni.

Cikkajánló