Különleges táj fogadja az utazót a Salgótarján és a Medves-fennsík között kanyargó úton: a télen is zölden hullámzó dombok között salakkúpok merednek az ég felé.
Salgótarján vidéke köztudottan bővelkedik tájképi értékekben és geológiai különlegességekben. Salgó és Somoskő várának bazaltoszlopai, a Pécs-kő vagy a Baglyas-kő kipreparálódott vulkáni kürtői vagy épp a Kazár fölötti, hófehér riolittufa-sziklák mind a természet játékszerévé vált kőzetek változatos megnyilvánulásai.
A nyugati salakhegy és környezete
Zagyvaróna határában, a sokat mondó nevű Salakhegy utca végén túl azonban egészen más, fekete hegyek állnak, amelyek múltját nem a Föld évmilliókkal ezelőtti magmájában, hanem a Magyar Vasötvözetgyár Rt. kohójában kell keresni, néhány évtizeddel ezelőtt. Salgótarján szénben gazdag vidéke több mint száz éve ideális helyszín volt a nehézipar számára: a város keleti és nyugati oldalain összpontosuló szénbányák az itteni központi területen, Zagyvaróna határában láthatták el legegyszerűbben a gyárak számára nélkülözhetetlen szénerőművet. Ehhez pedig célszerű közelségben álltak a gyárak, köztük az ötvözőanyagokat előállító óriási üzem.
Salakhegyek közt
A Mátrában bányászott ólom- és cinkércekkel teli kohók lecsapolásából származó, felesleges salak hatalmas futószalagokon érkezett a terület szélén álló meddőhányókhoz, ahonnan a mélybe hullva egyre nagyobb kúpokat formázott. A harminc évvel ezelőtti változások nyomán bezárt gyár berendezései mára szinte teljesen eltűntek, egyedül a szállítószalagok oszlopainak alsó, vasbetonból készült szekciói emlékeztetnek az egykori üzemre. És persze maguk a hatalmas salakdombok, amelyek az érintetlennek tűnő, idilli völgyben mára valóságos turistalátványossággá nőtték ki magukat.
Holdbéli formák: kétségtelenül látványos, de beletúrni talán nem a legegészségesebb
A két domb egyikét már szinte teljesen magáévá tette a természet, a nyugati párján viszont az erózió látszik győzedelmeskedni: a víz újabb és újabb rétegeket mos le az anyagból, szinte évről évre változó formákat rajzolva a fedetlen „kőzetbe”. Az itteni csúcs az elmúlt néhány évben látványosan ellenállt mindennek, az ég felé meredő, meredek tömböt formálva, amelyet az erre járók szfinxnek neveztek el. Mára ez a forma már ledőlt, de az újabb mintázatok változatlanul látványosak. Persze nem árt tudni, hogy amit itt látunk, hivatalosan nem más, mint veszélyes ipari hulladék, amely körültekintő viselkedést kíván meg a látotatótól, hazatérés után pedig legalább kéz- és ruhamosást igényel, kisgyerekkel ráadásul nem feltétlenül kívánatos célpont. Mások számára viszont minden bizonnyal különleges látványt nyújt az ipar e bizarr emléke.
A magasból feltárul az egykori szállítószalag helye
Bár jelzett út nincs a környéken, a hely szinte kínálja magát egy rövid, egy kilométeres sétára a zagyvarónai Zagyvafő utca felé. A salakkúpok fölötti dombtetőkön a vidékre egyébként nem jellemző, lankás, hullámzó táj fogad: néhány pillanatra az ösküi terepasztal-dombok között is érezhetjük magunkat. A nagyobb kirándulásra vágyók innen akár tovább is mehetnek a Zagyva forrása felé, onnan pedig már valóban csak pár méter a Medves-fennsík, újabb tucatnyi túra kiindulópontja.
A távolban Zagyvaróna és a salgói vár
A környék legmagasabb pontjáról, Salgó várából visszatekintve már mi is csak annyit fogunk látni, mint néhány évtized múlva talán bárki e helyszínen: a természet által visszafoglalt telephelyet, ahol gépek helyett ismét a fák és a mezők határozzák meg a táj képét.
A cikk először 2019 decemberében jelent meg.
