A Szakadás-árokra méltatlanul kevés figyelem jut, pedig Magyarország egyik leglátványosabb szurdokáról van szó. Méreteivel a Rám-szakadékkal vetekszik, de annál sokkal vadregényesebb, ami azt is jelenti, hogy hétvégente garantáltan nem kell benne sorban állni.
A bevezetőben emlegetett Rám-szakadékkal ellentétben létrák és egyéb, kapaszkodást segítő megoldások nincsenek a Szakadás-árokban, keresztbe dőlt fák és utunkat nehezítő sziklaomlás viszont annál több, de ezekről egy kicsit később, mindenekelőtt találjuk meg magát a helyet, ez ugyanis nem egyszerű feladat. A navigációnkba Tar községet kell beütnünk, amely a fővárostól bő egyórányi autózára fekszik Pásztó és Mátraverebély között.
Az odaút már önmagában is jó ráhangolódás a tájra, ahogy az M3-asról lefordulva előbukkannak a Mátra távoli csúcsai, amelyek – elcsépelt vagy sem, de tényleg – festői hátteret adnak a túránkhoz.
Két szent hely egy helyen
Ha már Taron járunk, két látnivalót is érdemes felkeresni: az egyik a falu központjától pár perces sétával elérhető Szent Mihály-templom, a másik a település szélén felhúzott sztúpa, amely Tar felé autózva már messziről kiszúrható az országútról. Ez utóbbi az újabb építmény, 1992-ben emeltette a magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség Kőrösi Csoma Sándor emlékére, és átadásakor a dalai láma szentelte fel.
A sztúpa mellett időközben felépült egy Kőrösi Csoma Sándor életét és munkásságát bemutató emlékpavilon és emlékpark is, amelyek díjmentesen látogathatóak a hét minden napján. Aki többet szeretne megtudni a helyről és a közösségről, az a buddha-tar.hu oldalt üsse be a böngészőjébe.
A másik ajánlott építmény egy kicsit régebbi, története egészen a 13. századik nyúlik vissza. A hosszú évszázadokat természetesen nem vészelte át érintetlenül a meglehetősen szokatlan formájú templom, amelyről a tarkozseg.hu oldalon találhatunk részletes leírást. A műemlékké nyilvánított épület előtt egy információs tábla mutatja be az országot átszelő Mária-utat, amelynek nyomvonala pont itt halad el, és ez nekünk kapóra jön, mert ezt követve juthatunk el a Szakadás-árokhoz, legalábbis egy darabig.
Felhagyott kőbánya és pikáns ízű forrásvíz vár ránk
A Mária-út (és vele együtt a kék kereszt jelzés is) kelet felé vezet ki minket a településről, majd egy idő után föld váltja fel az aszfaltot, ahogy lassan magunk mögött hagyjuk az idegeneket csaholó, különböző méretű mixtúrákat és a csípős füstöt eregető, faluszéli portákat.
Ezek után kifejezetten jólesik a természetbe csöppenni, de nem sokáig maradunk a civilizáció nyomai nélkül. Utunk bal oldalán egy hiányos hegyoldal és néhány omladozó épület jelzi, hogy itt nem is olyan régen még nagy fantáziát láttak a kőbányászatban.
Helyenként csonttá fagyott a Csevice-patak
A Mária-út jelzéseit követve ismét belemerülhetünk a természetbe, az erdőbe vezető földút mellett felbukkan a Csevice nevű patak is, amelyben ottjártunkkor csörgedezett víz, igaz, néhol vastag jégpáncél takarásában. Kisvártatva a széles erdészeti útról balra tér le a Mária-út egy kisebb ösvényre, tegyünk mi is így, és pár perc után egy – a patakkal azonos nevű – kiépített forráshoz jutunk. Itt pihenőpadok, asztal és tűzrakó hely várja a kirándulókat, valamint egy információs tábla a Csevice-forrásokról.
A forrás melletti tábláról egyebek megtudhatjuk, hogy a „csevice” szó szlovák eredetű, és a Mátra környékén így hívják a kén-hidrogénes, szénsavas ásványvizeket, míg Erdélyben borvízként él a köztudatban ez a fajta itóka.
Aki szereti az enyhén szénsavas, jellegzetesen vasas ízű ásványvizet, az jó helyen jár.
A forrás melletti táblától egy keskeny ösvény vezet fel a meredek hegyoldalban. Ha szeretnénk egy kis panorámát, márpedig szeretnénk, hiszen későbbi utunk során nem nagyon lesznek kilátópontok, érdemes felkapaszkodni az egyre sziklásabb hegyoldalon, mert tényleg szép kilátásban lehet részünk. Jó időjárási körülmények között a Cserhátot is kiszúrhatjuk nyugat felé, de egyértelműen a Mátra távolba vesző magaslatai viszik el a show-t.
Kulacsainkat feltöltve indulunk tovább, az út mellett időnként fel-felbukkannak különböző méretű sziklaformációk, jelezve, hogy jó irányban haladunk. Innentől kezdve kell figyelni, mert az „igazi Szakadás-árok” felé – a forrás után pár száz méterre, egy vadászlesnél – balra kell letérni a Mária-útról egy jelzetlen erdészeti ösvényre, de tábla vagy jelzés nem árulkodik arról, hogy a közelben található az ország egyik legizgalmasabb szurdoka.
Aki biztosra akar menni, az töltse le a telefonjára a Természetjáró oldalán található túrát és annak nyomvonalát, mi is ezt használva jutottunk el végül a helyhez. Eltéveszteni könnyű az irányt, már csak azért is, mert a Szakadás-árok egy Y alakú „szurdokrendszer” hosszabbik felén található, és a jelzett turistautat követve a kevésbé látványos, rövidebb ágba juthatunk.
Időnként küzdelmes lehet az előrejutás a szurdokban
Szegény ember Grand Canyonja
Egy átlagos erdőből hirtelen egészen különleges helyen találhatjuk magunkat az egyre meredekebb és mélyebb patakmederbe ereszkedve, amely néhány lépés után már-már nyomasztóan magasodik fölénk, helyenként néhány méteresre szűkülve.
Abból a kevés leírásból és fotóból, amelyeket a neten találtam a Szakadás-árokról, ugyan számítottam rá, hogy látványos lesz, de élőben messze felülmúlta a várakozásaimat.
Vigyorogva néztünk össze a mellettem álmélkodó Farkas Péter kollégával, aki amúgy a Magyar Természetjáró Szövetség kommunikációs igazgatója, de ezúttal fotósként tartott velem. Ezt a szerepét annyira komolyan vette, hogy amint elértük a Szakadás-árok látványos szakaszát, gyakorlatilag elvesztettem.
A helyzeten csak rontott, hogy a szurdok szélein itt-ott karvastagságú jégcsapokból álló füzérek ragyogtak, ami úgy vonzotta az új fényképezőgépével mézesheteit töltő társamat, mint egy fázós ékszerteknőst a terrárium fölé csavart százwattos izzó. Hosszú percekig ácsorgott, guggolt és térdelt alattuk, majd a jégbe fagyott borostyánok után jött a különféle sziklaformációk megörökítése.
Két óra alatt egy kilométer
Az amúgy alig egy kilométeres szakaszt mintegy két óra alatt tettük meg, és nemcsak azért, mert nehezen lehetett haladni a bedőlt faágak és a szurdok oldaláról lezuhant kisebb-nagyobb sziklák miatt, hanem mert tényleg annyira különleges formákat alakított ki a víz a különböző keménységű kőzetrétegekben, hogy szinte minden szegletet szerettük volna megörökíteni.
A hely bejárása pont télen a legkönnyebb, mert ekkor jó eséllyel nem kell pocsolyákat kerülgetni, hanem egyszerűen végigsétálhatunk a megfagyott szakaszokon, ráadásul ekkor a levelek sem takarnak ki semmit a szurdok formakincséből.
Az biztos, hogy nyáron visszatérek majd ide, mert rekkenő hőségben is remek móka lehet a Szakadás-árok mélyén dagonyázni, és az sem gond, ha esetleg átázik a bakancsom, amire azért jó esély lehet, különösen egy-egy csapadékosabb időszak után.
Mivel helyenként tényleg át kell mászni ágakon, sziklákon, vagy éppen fel kell kapaszkodni a meredek szurdokfalon, csak azoknak ajánlott a szurdok végigjárása, akik nem idegenkednek az ilyesmitől. Arra a kérdésre, hogy vajon gyerkőcökkel teljesíthető-e a Szakadás-árok, az a válasz, hogy egy bevállalósabb família szerintem simán teljesítheti mászókákon edzett, 6-7 éves gyerekekkel, csak készüljünk fel arra, ha nem télen megyünk, hogy mindenki nyakig sáros és vizes lesz, bár ezt az állapotot egy belvárosi játszótéren is összehozzák a csemeték.
Akad még látnivaló a környéken
Amilyen hirtelen lett látványos szurdok a közönséges patakmederből, olyan hirtelen ért véget is, ezért Farkas kollégával kicsit tanácstalankodtunk a „csőből” kiérve, majd végül abban maradtunk, hogy nem a szurdokon megyünk vissza, hanem a környező erdészeti utakon szerpentinezünk vissza a forrásig. A Szakadás-árokra érdemes egy bő napot szánni, különösen télen, amikor hamar ránk sötétedik.
Mi is terveztük, de végül nem jutottunk el a közeli Tuzson Arborétumhoz, amely alig néhány kilométerre található a Szakadás-ároktól a beszámoló elején emlegetett Mária-út (és a kék kereszt) jelzései mentén, de a közelben vezet az Országos Kéktúra nyomvonala a Mátra legszebb helyeire, szóval nagyon könnyen több napra elegendő látnivalót lehet összegyűjteni a környéken.
Átfagyva, elgémberedett végtagokkal, de nagyon elégedetten kászálódtunk be a település szélén hagyott autónkba, egy nyári visszatérést tervezve. Hazafelé mindkettőnkben felmerült, hogy vajon miért nem ismertebb ez a hely a hazai természetjárók táborában, bár jobban belegondolva pont a legfőbb vonzerejét veszítené el a Szakadás-árok, ha itt is sorok állnának hétvégente.
Térkép: Bagaméri Gergely
A Tar községtől keletre húzódó Csevice-völgyből nyíló Szakadás-gödör geológusszemmel nézve nem más, mint természetes földtani feltárások sorozata, amelyek a Nyugati-Mátrát felépítő vulkanikus kőzetek „lelkivilágába” nyújtanak betekintést. A Nyugati-Mátra fő tömege a földtörténeti miocén kor közepén, a bádeni korszakban épült fel 16–15 millió évvel ezelőtt. A hatalmas rétegvulkán andezites jellegű kőzetféleségeket produkált, amelyek között„csendesebb” vulkáni működést képviselő lávakőzetek éppúgy vannak, mint robbanásos jellegű vulkáni törmelékesek (idegen kifejezéssel piroklasztikusok, pl. andezittufa). Ezen kőzetproduktumok váltakozása építi fel a Mátra fő tömegét, amelyek vastagsága helyenként a több ezer métert is elérheti. A Mátra rétegvulkáni szerkezetét felépítő kőzeteket olyan helyeken tanulmányozhatjuk, ahol például kőbányák vagy vízfolyások feltárták azokat a kíváncsi emberi szem számára.
A Szakadás-gödörben egy (időszakos) vízfolyás volt az, amely a lassan emelkedő terület vulkanikus kőzeteibe belefűrészelte magát, s feltárta az úgynevezett Nagyhársasi Andezit Formáció vulkáni törmelékes kőzeteit. A vadregényes, harasztokkal szegélyezett eróziós völgyben a kb. 15 millió évvel ezelőtti, robbanásos jellegű vulkanizmus különféle szemcseátmérőjű (pl. tufák, lapillitufák, agglomerátumok) törmelékekből álló anyagát tanulmányozhatjuk. Az egykori forró vulkáni anyag az üledékes kőzetek lerakódási törvényszerűségeinek megfelelően ülepedett le (részben tengeri környezetben), ezért rétegzettséget is megfigyelhetünk benne. Az erősen összetöredezett, tektonikusan kibillent, moha borította kőzetek pusztításában nemcsak a vízfolyás vesz részt, hanem a repedésekbe behatoló gyökerek feszítőereje is. A völgyben felfelé haladva a leszakadt hatalmas kőzetblokkok mellett több helyen „lépcsők” állják az utunkat, amelyek a keményebb, jobban cementált kőzetek kipreparálódásával jöttek létre. Ezeken a helyeken a vízfolyás a szintkülönbséget kisebb vízesésekkel küzdi le. Ha szemfülesek vagyunk, a szálkőzetek felszínét tanulmányozva különféle alakú és méretű mélyedésekre, eróziós formákra is figyelmesek lehetünk a mederben, amelyeket a hordalékot szállító víz eróziós munkája alakított ki. A Szakadás-gödörben bandukolva ne feledjük el (természetesen földtörténeti időskálán gondolkodva), hogy a vízfolyás ma is koptatja, „vési” a völgyet.
Veres Zsolt geológus
A cikk a Turista Magazin 2020. februári számában jelent meg. Korábbi lapszámainkat ide kattintva érheted el.
