Hírek

Ismét életre kelt a „Mennydörgő Füstfelhő”

Az év elején még arról cikkezett a világsajtó, hogy a Viktória-vízesés gyakorlatilag kiszáradt. Most újra dübörög a víz a világ egyik legszebb vízesésében.

Szerző:
Joó Annamária
Somogyvári D. György
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
2020. június 8.

Az év elején még arról cikkezett a világsajtó, hogy a Viktória-vízesés gyakorlatilag kiszáradt. Most újra dübörög a víz a világ egyik legszebb vízesésében.

Fotókon, videókon valóban szomorú látványt nyújtottak a száraz évszakban és utána a Batoka-szurdok feketén ásítozó nyílásai, hasadékai, melyek „normális” körülmények között nem láthatóak a fehéren habzó víztől és a felszálló, sűrű párafelhő függönyétől.

A Zambézi folyót felügyelő szakhatóság jelentése szerint azonban május 3-án másodpercenként közel 4600 köbméter víztömeg bukott át a sziklafal peremén, és zuhant alá a 108 méteres mélységbe, ami pontosan négyszerese a tavalyi hozamnak, ugyanezen a napon. A zimbabwei oldalon lévő esőerdő és nemzeti park kutatóinak és dolgozóinak csupán egyetlen bánata van: rajtuk kívül senki sem gyönyörködhet a feltámadt jelenségben. Ugyanis az ország jelenlegi elnöke, Emmerson Mnangagwa (becenevén a Krokodil) egyelőre még nem hajlandó feloldani a COVID–19-koronavírus-járvány miatt hozott szigorú intézkedéseket, így többek között a turizmust érintő korlátozásokat sem.

Ezzel ellentétben a zambiai oldal már fogad látogatókat: a turisták rámehetnek a két országot elválasztó vasúti hídra, ahonnét aránylag jó a rálátás a zuhatagra, de közel sem olyan testet-lelket megrázó, mint amit a zimbabwei parksétány képes nyújtani ilyenkor.

A világ hét természeti csodája közé rangsorolt Viktória-vízesés a fenséges Zambézi folyó „terméke”, amely Zambiában ered, a kongói határ közelében, és kereken 2600 kilométer hosszan, számtalan merész fordulattal átruccan Angolába, visszatér Zambiába, érinti Zimbabwét, ahol határfolyóként szerepel, majd átszeli Mozambikot, és végül az Indiai-óceánba torkollik.

Vízállása általában az április-májusi esős évszakban a legmagasabb, mivel ilyenkor a felső folyás szubtropikus vízgyűjtő rendszere is bőségben táplálja. A múlt évben azonban kevés csapadék hullott ebben az övezetben, a folyó vízszintje alig emelkedett túl a száraz évszakban (október-november) tapasztalt magasságnál, és ez okozta a vészharang megkondítását a nemzetközi sajtóban.

Az első európai, aki megpillantotta e természeti csodát, Dr. David Livingstone volt, aki 1855-ben felülről, a folyón hajózva érkezett a szurdok pereme fölé, és kikötött egy azóta róla elnevezett szigeten, a meder közepén. A kíséretében lévő teherhordók elmondták neki, hogy a környéken élő sotho törzsek nyelvén „Mennydörgő füstfelhőnek”, Mosi-oa-Tunyának nevezik a helyet, mely egyben az istenek lakóhelyéül is szolgál.

A törzs öregjei azonban még emlékeztek egy régebbi elnevezésre is: Chongwe, azaz a „Hely, ahol a szivárvány születik”. Ugyanis májustól június közepéig, útban a vízesés felé, tiszta időben, már negyven kilométerről meg lehet pillantani a Viktória-vízesés fölött lebegő párafelhőt, melyet egy sziporkában játszó szivárvány ölel át.

A zuhatag felkeresése amolyan bakancslistás feladat. Aki eljut egyszer oda, és a zimbabwei oldalon a szurdok fölé nyúló kilátópontok valamelyikén eltölt némi időt, soha nem felejti el a látványt, és annak testet sejtszinten felrázó dübörgését.

Forrás: iol.co.za


Cikkajánló