Kalandozás Dél-Zalában

A lágyan hullámzó dél-zalai dombok között megbújó, kis forgalmú utakra számos bringatúra-útvonal fűzhető fel. Errefelé minden falunak saját szőlőhegye és kilátója van, de a hatalmas kiterjedésű zalai erdőkben éppúgy megfér egymás mellett a termálfürdő és az olajhimba, mint hazánk leghosszabb kisvasútja és egy titkos erődrendszer.

Szerző:
Abelovszky Tamás
2022. augusztus 25.

A lágyan hullámzó dél-zalai dombok között megbújó, kis forgalmú utakra számos bringatúra-útvonal fűzhető fel. Errefelé minden falunak saját szőlőhegye és kilátója van, de a hatalmas kiterjedésű zalai erdőkben éppúgy megfér egymás mellett a termálfürdő és az olajhimba, mint hazánk leghosszabb kisvasútja és egy titkos erődrendszer.

A Bázakerettyéről induló túra két kistájat, az Egerszeg–Letenyei-dombságot, illetve a Kerka-vidéket (Hetést) érinti. Ránézésre nem sokban különbözik a két terület, talán csak a Kerka völgyében érzékelhetjük majd a túra során, hogy kicsit megváltozik a táj: a folyócska egy szélesebb, lapos völgyben siet útjára. De lássuk, miért érdemes ellátogatni e vidékre!

Egy kis Amerika és egy kis Azerbajdzsán a zalai dombok között

Bázakerettye manapság talán termálfürdőjéről híres, de ez nem mindig volt így. A csendes zalai dombok között megbújó településnek 1937-ben gyökeresen megváltozott az élete, amikor szénhidrogént találtak a község határában. A történet közel másfél évtizeddel korábban, 1923-ban kezdődött, amikor is Papp Simon geológusnak sikerült rávennie egy olajcéget (az Angol–Perzsa Olajtársaságot) kutatófúrások mélyítésére, azonban ekkor még nem találtak olajat. 1935-ben egy angol–amerikai cég, az EUROGASCO próbálkozott Budafapuszta közelében. A B-1 jelű kút nem hozott sikert, kis híján ez a cég is odébbállt, de adtak még egy esélyt a zalai domboknak, és – mint utóbb kiderült – jól tették: a B-2 jelű kút már jelentős mennyiségben hozott fel kőolajat. Ezzel a két kúttal kezdődött a dél-zalai olajmezők és a hazai olajbányászat története, majd a kitermelés évtizedei alatt 500-600 további kutat fúrtak a tágabban vett környéken.

A történelem viharai számos fordulatot hoztak: 1941-ben államosították a kitermelés irányítását, de az amerikai tulajdon megmaradt, így az a paradoxon állt elő 1944-ben, hogy amerikai bombázók amerikai tulajdonban lévő olajipari érdekeltségeket bombáztak néhány kis zalai faluban. (Erre az eseményre emlékeztet a helyi B-24 söröző neve is, a falon pedig mindezt naiv festményeken örökítette meg egy névtelen művész.) Nem véletlenül próbálta meg a Wehrmacht a végsőkig megtartani nyugat-magyarországi állásait, amelyeket azonban elsöpört a Vörös Hadsereg 1945 tavaszán. A kicsit később hatalomra került kommunista vezetésnek nyilvánvalóan nem tetszett, hogy magánkézben (ráadásul amerikai tulajdonban) van az akkor MAORT nevet viselő cég, így az egyik leghírhedtebb koncepciós perben az olajkitermelés szabotálásával vádolták meg a cég vezetőit (hiába, parancsra nem jön több olaj a felszínre). Papp Simont, aki a MAORT vezetőjeként folyamatosan igyekezett fenntartani a kitermelést, a koholt vádak alapján előbb halálra, majd életfogytiglanra ítélték, de végül börtönévei alatt szakértelmét a magánzárkában dolgozva kamatoztathatta…

Az olajkitermelés fellendítette Bázakerettye életét. 1938-ban megnyílt a termálfürdő, kis lakótelep épült a mérnököknek jellegzetes „amerikai-zalai” stílusban, illetve kultúrház, iskola, és sütöde is működött. A házakba bevezették a villanyt, a gázt és a vizet, telefon az elsők között volt a lakásokban, az olajhimba pedig még a település címerébe is bekerült. A kitermelés napjainkban már csak mutatóban folyik a környéken, nagyrészt ugyanis kiaknázták a zalai dombok alatt megbújó olajmezőt. De bármerre járunk, biztosan találunk egy olajhimbát vagy egy lezárt kutat – még Bázakerettye házai között is, amihez hasonlóval a szerző eddig még csak a távoli Bakuban találkozott. Ahogy a kitermelés volumene csökkent, úgy kezdtek elvándorolni innen az emberek, és simult bele a többi környékbeli település közé Bázakerettye.

A fénykor már a múlté, de még mindig többtucatnyi embernek ad munkát az olaj Zalában.

Arborétumból ősbükkösbe

Bázakerettyét egy rövid, de izzasztó emelkedővel hagyjuk magunk mögött. Előbb egy emlékhely mellett haladunk el (stílusosan egy lezárt kútfej közelében kapott helyet az a márványtábla, amelyet az első sikeres fúrás 50. évfordulóján, 1987-ben állítottak), majd a már emlegetett B-2-es kúthoz érünk a lispeszentadorjáni elágazásban. A ház homlokzatán ugyan a „múzeum” felirat virít, 2020 végén azonban kiköltöztették az emlékszobát az épületből, hogy – várhatóan 2021 őszén – Bázakerettyén nyissák azt újra az olajipar múltját bemutató, interaktív kiállítás formájában. Hamarosan az első kutak névadójához, azaz Budafapusztához érünk, ahol az arborétum miatt érdemes letérni az útról. A környékbeli erdők 1945-ig a Zichyek birtokában voltak – ők építették a vadászkastélyt is, és a köré telepített fenyők, illetve a közeli kis tó alkotják ma is a botanikus kert alapját. Magát a gyűjteményt 1954-ben alapították, a parkban 132-féle tűlevelű és 88-féle lomblevelű fát ültettek, részben közjóléti célból, de szem előtt tartva azt is, hogy elősegítsék az idegen vidékekről, távoli kontinensekről származó fafajok meghonosítását. A jegenye- és mamutfenyők, a mocsárciprusok és rododendronok mellett például mályvafa, lednekfürt, gyöngyvirágcserje, japán- és madárbirs is megcsodálható a parkban, ahol kilátó és egy Makk-Kaland elnevezésű játszótér is helyet kapott. Az arborétum nincsen nyitva a hét minden napján, ezért feltétlenül tájékozódjunk előzetesen a nyitvatartásról.

Egy kis gurulást követően a Budafai-patak széles völgyében találjuk magunkat, majd keresztezzük a a Kiscsehi felé vezető utat. Az erdészeti út kezdete a kis faházzal és a nagy farakodóval már-már Ausztria vagy Szlovákia magasabban fekvő régióit idézi, ahogy az útnak a kezdeti, majd kilométereken át tartó emelkedése is. Persze túl nagy szintkülönbségre nem kell számítani, de azért a kicsinek tűnő zalai dombok meg tudják dolgoztatni az embert. Azon már meg sem lepődünk, amikor a hatalmas erdő közepén az út mellett egy lezárt kútfejet találunk. Rendületlenül tekerünk tovább a helyenként gyönyörű panorámával kecsegtető, MAORT-útnak is nevezett, aszfaltozott erdészeti úton. Erről Tormafölde előtt letérni csak a híres Vétyemi-ősbükkös miatt érdemes. Az úttól néhány száz méterre található erdőrezervátum egy széles erdei úton érhető el a piros turistajelzést követve. A 15 hektáros területen szinte száz százalékban bükkök törnek az ég felé; a majdnem 50 méteres átlagmagasságú fák kora lassan a kétszáz évet is eléri.

A védett, illetve fokozottan védett erdőállományban több mint negyven éve nem történt semmilyen erdőgazdálkodási tevékenység: a „magára hagyott” erdő tudományos kutatások helyszíne, de laikus szemmel is érdekes látványosság.

Az Ősbükk-pihenő kiválóan alkalmas egy szendvics elfogyasztására a faóriások lábánál. Zalára egyébként is jellemzőek a hatalmas erdők: a megye 31 százalékát borítja erdő, az általunk bejárt területnek (Dél-Zala és a Kerka-vidék) pedig több mint kétötödére igaz ez.

Tormaföldéig innen már csak gurulás van hátra; az erdőből kiérve egy településrész mellett gurulunk el, amelynek legközelebbi portáján a „Central Park” feliratú táblát láthatjuk. A kevésbé tájékozott turistákat megmosolyogtató szöveg azonban nem alaptalan: Tormafölde Centrálé nevű településrészén járunk ugyanis. A név eredete kiváltképp érdekes: 1940-ben a közelben felszínre hozott szénhidrogénekre alapozva gázzal üzemelő villamos erőművet terveztek építeni német tervek alapján. Az erőműhöz tartozó lakótelep ma a Centrálé nevet viseli (ʼközponti erőműʼ a szó jelentése), az erőmű elkészült részei is megvannak, ráadásul 2021. július végén az egyik legismertebb ingatlanos oldalon is meg lehetett találni az eladó családi házak kategóriájában. (Azt pedig mindenki maga eldöntheti, hogy 65 millió forint vajon sok vagy kevés egy ipartörténeti emlékért.)

Füge és bivaly a zalai dombok között

Tormaföldén az iparnak amúgy korábban is voltak hagyományai: Vétyempusztán 1877-ig üveghuta működött, ahol a környék erdeiből származó fából, pontosabban az abból készített hamuzsírból, magas kvarctartalmú homok segítségével zöldes és piszkosfehér színű palackokat készítettek. A sokféle pohár és palack mellett nagy űrtartalmú, 4–8 literes tárolóedényeket is előállítottak itt, amelyek Zala, Vas és Somogy megyében, valamint a Muraközben találtak piacra. A Kerka partján egy vízimalom is állt, amelynek ma már nyoma sincs (az utolsó tormaföldei molnár az 1960-as években fejezte be tevékenységét). Ma is van azonban egy igazi különlegessége a községnek: a település feletti szőlőhegyen nemcsak szépen gondozott szőlőkkel és csinos présházakkal, hanem egy – a felső három szintjét egy tavalyi viharban elvesztett kilátó mellett – hatalmas fügeültetvénnyel is találkozhatunk. A 6-7 hektárnyi ültetvény igazán meglepő lehet, de egyrészt, aki hallott már a gyékényesi kiviről, azt már nem érheti meglepetés, másrészt pedig a füge számára igazán kedvező itt az éghajlat. Aki jókor jár erre, az maga is szüretelhet fügét: júliusban és az ősz derekán, szeptember–októberben érdemes ellátogatni a Fügeligetbe, de a kilátó megmaradt alsó szintjére bármikor fel lehet kapaszkodni.

Tormaföldével ellentétben a szomszédos Szécsisziget vízimalma épségben megmaradt (igaz, felújítás miatt 2022 tavaszáig nem látogatható). Nagy szó ez, mert már 1541-ben említik a Kerkán álló malmot (egyébként számos másik vízimalom is működött a környéken), amely az 1700-es években nyerte el mai formáját. Az Andrássy család birtokán működött a 19. században, majd az 1952-es államosításig folyamatosan üzemelt, de – hiába fejlesztették ezt követően is – 1963-ban leállt, ugyanis a Kerka vizét elterelték a mai medrébe. A helyreállított malom a felújítást követően minden bizonnyal ismét látogatható lesz. A malommal szemben, az út másik oldalán találunk egy bivalyrezervátumot, a hatalmas állatok akár az út széléről is kényelmesen megfigyelhetők. A rezervátum célja a génmegőrzés, a bemutatás és a legelők megőrzése – a vizet kedvelő állatok ugyanis mocsaras vidéken, savanyú talajú, rossz minőségű legelőkön is jól érzik magukat. Nem mindennapi látvány az akár 500 kilogrammos állatok dagonyázása! A faluban van egy kastély is, amelyet utoljára az Andrássyak birtokoltak, de története több száz évre nyúlik vissza. Szécsiszigetnek mezővárosi rangja volt egykor, vár is állt itt valaha, de egy feljegyzés szerint 1636-ban „Zechi Zigethe városa mind palánkostul, kapustul, emelőstül, hidastul porrá égett” – nyilvánvalóan a törökök keze volt a dologban. A kastély a régi vár helyén épült, az eredetileg U – ma már L – alakú főúri lak lakószárnyához egy magtár csatlakozik; az épületben egy kiállítást és egy turistaszállás minőségét kínáló szálláshelyet találunk (ilyen olcsón máshol biztosan nem lehet kastélyban tölteni az éjszakát).

A Kerka völgyében Csömödér felé haladunk tovább, de mielőtt elérnénk a települést, jobbra fordulunk, majd bevesszük magunkat egy bunkerrendszer maradványai közé. A csömödéri elágazás melletti erdőben mai szemmel nézve bizarr hidegháborús nyomokra bukkanhatunk: a Déli Védelmi Vonal a NATO és a jugoszláv hadsereg támadását volt hivatott feltartóztatni, védelmezve az országhatár melletti olajmezőket. A „magyar Maginot-vonal” 630 kilométer hosszan futott az osztrák és a jugoszláv határ mentén: ennek az ötvenes évekbeli megaberuházásnak a nyomait lehet közelről tanulmányozni a zalai erdőben.

Pákára érve békésebb vizekre evezünk, és megtekinthetjük Öveges József, a híres piarista szerzetes, tanár, nem mellékesen pedig a tudományos ismeretterjesztés egyik legnagyobb hazai alakjának szülőházát, továbbá itt keresztezzük először a Csömödéri Állami Erdei Vasút keskeny nyomközű sínpárját.

Magyarország leghosszabb, ma 110 kilométeres kisvasúti hálózatán tavasztól őszig mintegy 33 kilométeren közlekednek személyvonatok, míg a többi 77 kilométer ma is a fakitermelést és a faáruszállítást szolgálja, azaz csak tehervonatok járnak rajta.

A faanyag szállítását főleg C50-es típusú mozdonyokkal oldják meg, de akad itt egy romániai eredetű gőzös is (az 1955-ben gyártott Ábel Tamási Áron regényhőséről kapta a nevét), illetve két Mk48-as dízelmozdony. Utóbbiak közül az 1005-ös pályaszámú gép az egyetlen üzemképesen megmaradt tagja a sorozat dízel-mechanikus képviselőinek hazánkban.

A Pákához tartozó Dömeföldén egy tájház segítségével ismerkedhetünk meg jobban a környékkel, míg a dallamos nevű Lispeszentadorjánban a Kiscsehibe vezető út mellett őzeket lehet megcsodálni egy vadfarmon. Innen már csak egy dombot kell megmászni, mielőtt visszaérünk Bázakerettyére, ahol a túra végén érdemes felkeresni a termálfürdőt. A medencék mellett a parkolóban egy, a környékbeli szénhidrogén-kitermelésének szentelt emlékparkot is találunk, természetesen az errefelé szinte szentként tisztelt Papp Simon mellszobrával annak közepén. Közel 50 kilométer leküzdését követően igazán méltó zárása a túrának a kellemes panorámát nyújtó medencék valamelyikében való lazítás.

Zala zöld szívében

A 2002-ben létrehozott, majd több alkalommal bővített „Dél-zalai Erdőtáj Kerékpárút” Letenye és Lenti között, elágazásokkal együtt mintegy 90 kilométer hosszan kanyarog kis forgalmú közutakon és erdészeti utakon. A kerékpárút-hálózat ideális eszköz Zala megye csodálatos erdeinek és völgyeinek felfedezéséhez. Itt tudhatsz meg róla többet.

Cikkajánló