Kegyetlen természetkárosítás Kiskunhalason

A múlt héten Kiskunhalas egyik utcájában egy nejlonzsákban 45 denevért találtak. A téli álmukat alvó védett állatokat erőszakkal távolították el búvóhelyükről úgy, hogy több állat is belepusztult a sérüléseibe.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület
Forrás:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
2021. december 13.

A múlt héten Kiskunhalas egyik utcájában egy nejlonzsákban 45 denevért találtak. A téli álmukat alvó védett állatokat erőszakkal távolították el búvóhelyükről úgy, hogy több állat is belepusztult a sérüléseibe.

Járókelők találtak rá Kiskunhalason egy utcában a nejlonzsákra, amelyben 45 denevért kucorgott. Azonnal értesítették a kiskunhalasi Zöld Közösségért Természetvédelmi Egyesületet. Kiderült, hogy egy lakás redőnytokjába beköltözött, telelő denevérek zavarták az ott lakót, aki erőszakkal eltávolította őket onnan. Az eset elszenvedői ezúttal fehérszélű törpedenevérek voltak – olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.

A fehérszélű törpedenevér (Pipistrellus kuhlii) Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Mint írják, miután a természetvédők kiszabadították denevéreket a zsákból, a többség el tudott repülni, de nyolc példány addigra már elpusztult, hatot pedig sérülten szállítottak a Szegedi Vadasparkba. Sajnos egy közülük már nem élt, mire Szegedre értek. A természetvédők csak remélni tudják, hogy a téli álmukból erőszakosan megzavart röpképes denevérek találnak majd maguknak megfelelő telelőhelyet.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai és a természetvédők felhívják a lakosság figyelmét, hogy a hazánkban előforduló 28 denevérfaj mindegyike védett, elpusztításuk, zavarásuk vagy búvóhelyük lerombolása, károsítása törvénybe ütköző cselekedet. Több denevérfaj is rendkívül alkalmazkodóképes, és a természetes élőhelyeik beszűkülésével előszeretettel költöznek épületek hasadékaiba, tetőszerkezetébe. Ez gyakran konfliktushoz vezet az ott lakókkal.

A hatályos törvényeknek megfelelően azt kérik, hogyha valakit nagyon zavar az állatok jelenléte, vagy épületbontás, felújítás, szerelés, esetleg korhadt fa kivágása közben denevérekre bukkan, semmiképpen ne próbáljon „megszabadulni” tőlük! Hiszen, ha zavarás (például kiviteli munkák) során megsérülnek vagy elpusztulnak egyedek, az nemcsak a természet védelméről szóló törvényt sérti, de az adott eset jellegétől függően természetkárosítás és/vagy állatkínzás bűntettét is kimerítheti. Ilyen esetben mindenképpen értesítse az illetékes nemzetipark-igazgatóságot, akik segítenek a lehetséges megoldás megtalálásában.

Cikkajánló