Készül a Wenckheim-kerékpárút Békés megyében

Kastélyokat és más látványosságokat fog összekötni az útvonal, érintve Békéscsaba belvárosát is.

Szerző:
TM
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
2020. július 31.

Kastélyokat és más látványosságokat fog összekötni az útvonal, érintve Békéscsaba belvárosát is.

A szabadkígyósi, a gerlai, a pósteleki és – az M44-es gyorsforgalmi út szervízútján keresztül – a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almássy-kastélyokat egy útvonalra fűzik fel, emellett a Munkácsy-negyed és a békéscsabai bányatavak is megtekinthetőek lesznek. Utóbbi a gazdag madárvilág miatt érdekes, itt madárlest is építenek. A pósteleki rom mellett egy kronoszkópot is elhelyeznek, hogy az érdeklődők megtudhassák, hogyan nézett ki az épület fénykorában. Az útvonalon pihenőhelyeket és úgynevezett „pumpapontokat” alakítanak ki.

A több mint tíz kilométernyi kerékpárút építését heteken belül elkezdik, a szabadkígyósi szakaszhoz viszont még forráskiegészítésre van szükség. A tervek szerint a projekt a jövő évben ér majd véget. A fejlesztések a Modern városok program keretében valósulnak meg, ami más beruházásokat is magában foglal, pl. a Munkácsy-negyed kialakítását vagy az egyetemi kampusz fejlesztését.

Békés megyében egyébként 31 kastély van, 17-et a Wenckheimek építtettek.

Forrás: MTI

Cikkajánló