Kidobta a fészekből az első tojást a gemenci fekete gólya

A gólyalamúrról korábban már mi is írtunk, most úgy tűnik, mégsem olyan idilli a pár élete.

Szerző:
TM
2020. március 25.

A gólyalamúrról korábban már mi is írtunk, most úgy tűnik, mégsem olyan idilli a pár élete.

Nagyjából másfél hete van együtt a bekamerázott gemenci fészek feketególyapárja, az első (valószínűleg üres) tojás pedig március 23-án, hajnalban érkezett. A szülők ekkor még nagyban építették a fészket, közben az egyikük a tojást arrébb helyezte, egy órával később pedig ismét felkapta, kicsit „zsonglőrködött” vele, aztán kihajította a fészekből.

Történt már hasonló korábban is, például 2015-ben:

„Lehetséges, hogy a madarak valahogy felismerik a korai, terméketlen tojást, és gyorsan megszabadulnak tőle” – írja a Gemenc Zrt. a honlapján.

Ahogy az élő webkameraképen látható, azóta lett még egy tojás, ami egyelőre épségben csücsül a havas fészekben.

Forrás: Gemenc Zrt.

Cikkajánló