Kietlen látvány – így készült a februári címlap

Közel mínusz tíz fokból, egy kis átszűrődő napfényből, és úgy húszmillió év utáni jó időzítésből állt össze a Turista Magazin első 2022-es számának címlapképe. Tavaly.

Szöveg és fotó:
Magócsi Márton
2022. január 30.

Közel mínusz tíz fokból, egy kis átszűrődő napfényből, és úgy húszmillió év utáni jó időzítésből állt össze a Turista Magazin első 2022-es számának címlapképe. Tavaly.

Amikor újságíró kollégám felvetette, hogy karácsony előtt két nappal menjünk terepre, nyugodtan mondtam igent, a családban már évek óta bevezettük, hogy karácsonykor nem egymást, hanem a bolygót ajándékozzuk meg a túlfogyasztás mellőzésével, így nem az utolsó pillanatos kétségbeesett esti plázázást láttam füstbe menni.

Cserébe ő is nyitott volt arra, hogy ugyan csak fél tízre volt randink a mátranováki bányász emlékház létrehozójával és gondozójával, induljunk el jó korán, hogy a Fehér-székre még előtte legyen időnk kimenni.

Közel mínusz tíz fokos hidegben értünk Mátranovákra, és indultunk a faluból rövid és könnyű sétával elérhető helyszínre, bizakodva nézve a nem teljesen összefüggő felhőket. A korán kelés nem volt véletlen: magát a túrát, amiről a cikk szól, pár héttel korábban már bejárta a kollégám, de a látványos képanyag még hiányzott, és a téli fakó, színtelen világban különösen jól jön a fotókon egy kis korai vagy késői, meleg napfény.

A Fehér-szék két, kissé különálló rész alkotta földtani képződmény. A mintegy 19-20 millió évvel ezelőtti heves vulkáni működés során a levegőbe kerülő nagy mennyiségű vulkáni porból, hamuból és horzsakőből cementálódott össze az évmilliók alatt az a riolittufa, amely ugyan 40-60 méteres átlagos vastagságban szerte az Északi-középhegységben megtalálható, de a felszínre kerülve nagyon gyorsan erodálódik.

A víz látványos barázdákat váj a felszínbe, holdbéli tájjá változtatva azt. A Fehér-szék nem egy különösen nagy képződmény, ennek a tömör, egy képen való ábrázolásához jó nézőpontot kellett választani.

Kellett még hozzá egy kis szerencse is, méghozzá az, hogy ha szűrten is, de pont akkor világítson át a nap a felhők alatt, amikor ott jártunk. Mondjuk azért direkt jártunk ott akkor, amikor volt erre esély. Így lett az első idei Turista Magazin címlapja tavalyi kép.


Cikkajánló