Kilenc pár, tizenkét fióka a dél-alföldi feketególya-mérleg

Felmérték a feketególya-állományt a Körös-Maros Nemzeti Parkban. Volt, ahol az átlagnál kevesebb fiókát neveltek fel, de az is előfordult, hogy a kisgólyák valamilyen ragadozó madár áldozatává váltak.

Szerző:
TM
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
2020. július 31.

Felmérték a feketególya-állományt a Körös-Maros Nemzeti Parkban. Volt, ahol az átlagnál kevesebb fiókát neveltek fel, de az is előfordult, hogy a kisgólyák valamilyen ragadozó madár áldozatává váltak.

A Kis-Sárréten három pár fekete gólya rakott fészket, és mindannyian sikeresen felnevelték a fiókáikat, bár a szokásosnál kevesebbet. Az egyik párnál 2, a másik kettőnél 1-1 fióka nevelkedett fel – számol be róla a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a weboldalán. A fiókaszám csökkenése valószínűleg az aszálynak is köszönhető, a nyár eleji esők sajnos már későn érkeztek. Az említett fészkek közül kettőből már kirepültek a fiókák, egynél pedig a napokban várható kirepülés.

A Hármas-Körös alsó szakaszán két pár költött, kettő és három fiókát neveltek fel. Az Alsó-Tisza hullámterében van egy fészek, ahol már évek óta költ egy pár, innen most három kisgólya repült ki. A Maros-ártérben hasonló a helyzet, itt is ugyanazokban a fészkekben költ két pár fekete gólya hosszú évek óta, viszont idén itt sajnos sikertelen volt a költés. Az egyik fészekben elpusztulhatott a pár egyik tagja, mert eltűnt, és így a fészek is rövidesen lakatlanná vált. A másikból egy nagyobb testű ragadozó vihette el a fiókákat. „Ez sajnos gyakori, mert bár a fekete gólya méretes madár, de nem igazán tud hatékonyan védekezni a nagytestű ragadozó madarak ellen” – magyarázza a nemzetipark-igazgatóság. A szántóföldön is költött egy pár Kondoros térségében – sajnos ez a költés is sikertelennek bizonyult.

Nyár végén, ősz elején összegyűlnek a fekete gólyák a Dél-Alföldön, ekkor akár 70-80 egyed is birtokba veszi a vizes élőhelyeket.

Forrás: kmnp.hu

Cikkajánló