Kisebb állatok elejtésére trenírozták az ellopott héjafiókákat

A fokozottan védett madarak ügyében 2019-ben indult nyomozás. 13 elkövetőt kerített kézre a rendőrség.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (illusztráció)
Forrás:
police.hu
2022. október 28.

A fokozottan védett madarak ügyében 2019-ben indult nyomozás. 13 elkövetőt kerített kézre a rendőrség.

A rendőrséghez a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól érkezett a bejelentés, hogy a ragadozómadarak fészkeit fosztogatják, és kilopják belőle a fiókákat. A nyomozók 2020 májusában Tahitótfalu külterületén tetten érték az elkövetőket, három férfit és egy nőt, éppen egy 30 méter magas fa koronáján lévő fészekből vették ki a néhány hetes kis héjákat. A gyanúsítottaknál kutatást tartottak, lefoglalták a laptopjaikat és a telefonjaikat, és beazonosították a teljes elkövetői kört. További 9 személyt fogtak el.

Az elkövetők célja az illegális solymászat volt, kisebb állatok – nyulak, pockok, rókák, fácánok – elfogására képezték ki az elrabolt ragadozómadarakat. Előfordult, hogy ezt lakótelepen végezték, a sűrűn beépített környezetben. Esetenként volt, hogy ezzel 50 ezer forintos kárt is okoztak a kistestű állatok vadgazdálkodási és természetvédelmi értéke alapján.

A nyomozók 12 élő állatot foglaltak le: 8 héját, 2 szalagos álölyvet és 2 afrikai uhut,

amelyekről a környezetvédelmi hatóság gondoskodott. 4 preparátumot is találtak rendőrök, héját, karvalyt, barna rétihéját és sárgarigót. Mindegyik faj védett.

A 11 férfit és a 2 nőt összesen 40 bűncselekménnyel gyanúsították meg a nyomozók – számol be róla a police.hu. „Többségében természetkárosítás, lopás és orvvadászat miatt kell felelniük, de páran közülük elkövettek lőfegyverrel visszaélést is, illetve egyiküket a nyomozók meggyanúsították veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével is” – írják. Egy esetben vélhetően okirathamisítás is történt. A 13 személlyel szemben vádemelési javaslatot küldött a Gödöllői Járási Ügyészségnek a Készenléti Rendőrség nyomozóirodája.

Cikkajánló