Különleges családi program a téli szünetre

Nagyon nem mindegy, hogy gyerekekkel hogyan és hova kirándulunk, a decemberben gyakori szürke, hideg időben pedig még a szokásosnál is nagyobb kihívás a szabadba vinni a őket. Kiváló adventi túratematika, ha közben madarakat etetünk!

Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép - Illusztráció)
2023. december 20.

Nagyon nem mindegy, hogy gyerekekkel hogyan és hova kirándulunk, a decemberben gyakori szürke, hideg időben pedig még a szokásosnál is nagyobb kihívás a szabadba vinni a őket. Kiváló adventi túratematika, ha közben madarakat etetünk!

Mivel a madáretetés szezonja ilyenkor már hivatalosan is elkezdődött, és a gyerekek általában lelkesek a téma iránt, ezért nem csupán egy szép kirándulást tervezhetünk, hanem egy csodálatos téli tevékenység veheti kezdetét. Az ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy mivel és hogyan etetjük a madarakat. Ha még sosem csináltunk ilyet korábban, akkor első dolgunk az legyen, hogy elolvassuk ezt a cikket.

Fontos az is, hogy akkor se essünk kétségbe, ha az otthonunk nem alkalmas az etetésre. Etethetünk ugyanis a köztereken található fákon, bokrokon – ebben az esetben leginkább cinkegolyókkal dolgozhatunk. S persze vihetünk az erdőbe is madáreleséget: cinkegolyót és napraforgómagot. Mindenesetre fantasztikus dolog reggelente azzal kezdeni a napot, hogy az udvaron, vagy akár a párkányon elhelyezett etetőre érkező madárkákat lessük.

Az erdőbe pedig lényegében bármikor kimehetünk, és sose rosszabb apropót, mint hogy közben a kedves madárkákat etetjük. A városokhoz közeli parkerdőkben gyakran találhatunk madáretetőket, de

az igazi vagányság az, ha mi építjük meg és helyezzük ki a szupertitkos, csak általunk ismert etetőt az erdőszélre, s azt rendszeresen töltjük is.

Ha ehhez nem vagyunk kellően kreatívak, s madáretető sincs a környéken, akkor kiváló megoldás az is, ha fatönkökre, farönkökre, vagy vízszintes felületekre (pl. kerítésoszlop) rakunk ki magot, a cinkegolyót pedig értelemszerűen bárhova kihelyezhetjük.

Túratipp

Ha a Normafára terveznénk a madáretetős kirándulást, akkor a székelykapu alól induló kék körút kacskaringósan futó jelzésén több etetőt is találunk az út mellett. Közben ott a játszótér. Az etetőket egyébként megfigyelésem szerint rendszeresen tölti a Normafa kezelője, de nyilván nem bánják ők sem, a madárkák meg pláne, ha pár kedves kisgyerek besegít.



Cikkajánló