Interjú

Láthatatlan turisták nyomában

A természetben is vannak felkapott helyek, túraútvonalak, amelyeken egy szép hétvégi napon könnyen zsúfoltságba futhatunk. De mekkora az a turistatömeg, amelyet még környezetkárosítás nélkül elbír egy terület? Dr. Benkhard Borbálával, a Debreceni Egyetem kutatójával beszélgettünk.

Szerző:
Joó Annamária
Fotó:
Király Imre
2020. szeptember 8.

A természetben is vannak felkapott helyek, túraútvonalak, amelyeken egy szép hétvégi napon könnyen zsúfoltságba futhatunk. De mekkora az a turistatömeg, amelyet még környezetkárosítás nélkül elbír egy terület? Dr. Benkhard Borbálával, a Debreceni Egyetem kutatójával beszélgettünk.

Közhely, hogy ha egy adott területen (túl) sok turista fordul meg, annak a környezet látja a kárát, ami végül magára a turisztikai iparágra is visszaüt azzal, hogy elpusztítja az erdőket, a tengerpartokat és egyéb természeti látnivalókat, amelyek elsődlegesen vonzzák a turistákat. Ez a rohamosan növekvő turizmus 22-es csapdája. Magyarországon szerencsére még ritkán találkozunk tömegek által letarolt természettel, viszont figyelmeztető jelek már előfordulnak. Egy-egy napfényes hétvégén bizony nem ritka a sorban állás a Rám-szakadék létráinál, és Dobogókő környékén vagy a Dera-patak szurdokvölgyében is tömeggel találkozhatunk, de kirándultunk már többezres turistaáradatban a Cuha-völgyben is.

Adódik a kérdés, hogy a természetjárók körében egyes helyszínek miért lesznek felkapottabbak, népszerűbbek, mint mások, és egyes területeknek mekkora a terhelhetősége, azaz mennyi turistát bírnak még elviselni anélkül, hogy visszafordíthatatlan károkat szenvednének. A témában dr. Benkhard Borbálához, a Debreceni Egyetemen Földtudományi Intézetének oktatójához fordultunk, aki Magyarországon először végzett látogatófelmérést a Központi-Börzsönyben, amely egyben a doktori disszertációjának is a része lett.

Turista Magazin: Miért pont a Börzsönyben történt az első látogatófelmérés?

dr. Benkhard Borbála: A területválasztásom egyik oka személyes jellegű. Budapesten nőttem fel, és így gyerekkoromban szinte minden hétvégén a főváros környéki hegyekben kirándultunk a családommal, és eközben nagyon megszerettem a Börzsönyt. A másik, kutatási szempontból előnyös érv, hogy a Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Központi-Börzsöny domborzatilag jól körülhatárolható. Emellett azt tapasztaltuk, hogy a Börzsönynek erre a részére leginkább a természetjárás miatt érkeznek az emberek, ami a felmérés szempontjából fontos tényező volt.

A természetjárók, a túrázók azért is érdekes „egyedei” a turizmusnak, mert tevékenységükből adódóan nagy részük nem regisztrálható, a hivatalos statisztikai adatgyűjtés körén is kívül esnek, így a rendszer számára láthatatlanok maradnak.

Az eddig végzett hazai turisztikai kutatások a magyar lakosság utazási szokásaiból szűrik le a természetjárásra vonatkozó információkat, vagy pedig a védett természeti területek bemutatóhelyeinek látogatóit szondázzák. Viszont a kirándulók közül sokan nem mennek be a bemutatóhelyekre, emellett kevés, a forgalom mérésére alkalmas szolgáltatást vesznek igénybe. Például gyakran elmennek túrázni, de nem használnak tömegközlekedési eszközöket, vagy nem ülnek be minden alkalommal étterembe, büfébe. A pontos felmérést nehezíti, hogy a területen való tartózkodás időtartama többnyire nem haladja meg a 24 órát, így szálláshelyet sem vesznek igénybe, ezért a természetjárók regisztrálására nem marad más „technika”, mint a helyszínen végzett számlálás és kérdőívezés, amely felettébb humánerőforrás- és időigényes munka, de még mindig ez a módszer adja a legmegbízhatóbb adatokat.

TM: Hogy kell elképzelni egy ilyen helyszíni felmérést?

dr. B. B.: A Központi-Börzsöny esetében az adatgyűjtés 2010-től és 2012-ig számlálással egybekötött kérdőívezéssel történt 8 és 16 óra között, 14 mintavételi ponton, többszöri alkalommal, hét közben és hétvégén is. Az adatlapok és a kérdőívek kitöltését önkéntes kérdezőbiztosok végezték az odaérkező kirándulók válaszai alapján, és az űrlapon nem csupán a csoportlétszámot rögzítették, hanem a látogatók tervezett vagy aznap megtett pontos útvonalát is feljegyezték. A számlálópontokat úgy jelöljük ki, hogy a felmérők a mintaterületen futó összes turistautat ellenőrizni tudják, tehát olyan csomópontokon álljanak, ahová mindenképp eljut a túrázó, még akkor is, ha a hegység belsőbb területeire tart.

TM: Mi történik az így nyert adatokkal, eredményekkel?

dr. B. B.: Egy ilyen látogatófelmérésből származó adatbázist több szempontból is kiértékelünk, hiszen a kutatás többféle célt is szolgálhat.

Az egyik tényleg az, hogy megtudjuk, hány ember járt a felmérés időszakában az adott területen. Egy következő lépésben elkészíthető (a megtett útvonalak és a látogatószám összevetésével) a vizsgált térség látogatóáramlási térképe is, amely megmutatja a legkedveltebb, egyben legterheltebb részeket.

Ez a térkép egyfajta alapállapotot jelent a fejlesztések hatásának méréséhez is. A felmérés megismétlésével megállapíthatjuk például, hogy a transzbörzsönyi kisvasút mennyire változtatja meg a népszerűbb kiindulópontokat, turistaútvonalakat, vagy melyek azok a jelzett utak, amelyek annyira érzékeny területeken futnak, hogy a természet megóvása érdekében jobb, ha ott minél kevesebben kirándulnak. Esetleg a terület kezelőjének érdemes-e egy újabb turisztikai attrakció, pl. egy tanösvény vagy látogatóközpont kialakításával a forgalmasabb útvonalakról „átterelni” a turistákat egy kevésbé látogatottra.

TM: Más hegységünkben is megvalósítható egy ilyen felmérés, vagy mindig új módszereket kell kitalálni az adott hely függvényében?

dr. B. B.: A monitoring alapvető módszertana azonos, de a terület adottságaihoz (pl. eltérő domborzat, közút- és turistaút-hálózat) igazíthatók egyes részletei. 2017-ben kezdtünk bele a látogatómonitoringba a Pilisi Bioszféra Rezervátum (PBR) területén, tehát a Pilisben és a Visegrádi-hegységben a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatárasaival közösen, ahol a gyakorlatban is éreztük, hogy a sok belépési pont és a sűrű turistaút-hálózat jelentősen megnehezíti a felmérést. Ezen a területen az első körben kijelölt 54 számlálópontot fontossági sorrendbe raktuk, majd a mérés hétvégéin a segítségül érkező önkéntesek számától függően döntöttük el, hogy hova mennyi számlálóbiztos szükséges. Igazából mostanra kezd beállni, hogy melyek azok a pontok (mintegy 35), ahol mindenképpen kell számlálóbiztos.

TM: Mi alapján jelöltétek ki a felmérési pontokat?

dr. B. B.: A helyet jól ismerő terepi szakemberek (természetvédelmi őrök, erdészek) mellett nagy segítségünkre voltak a megfelelő számlálópontok megtalálásában a helyi lakosok, akik önkéntesként szép számban vettek részt a felmérésben is. Ugyanakkor hiába tartják a turisztikai szakemberek, valamint a terület kezelői a látogatófelmérés ezen módszerét jó eszköznek a teherbíró képesség meghatározásához, a természeti területek menedzseléséhez, ha nincs rá anyagi fedezet, illetve kapacitás. Jelenleg a felmérést az ország minden tájáról érkező önkéntesek (köztük a Debreceni Egyetem hallgatói) nélkül nem tudnánk elvégezni.

Az eddig hozzánk csatlakozó, összesen több mint 150 önkéntesben egy dolog mindenképpen közös volt: a természetben nemcsak kirándulni szeretnek, hanem szeretnének tenni is valamit annak megóvásáért.

Azt kell tudni, hogy ez a fajta felmérés meglehetősen sziszifuszi és humánerőforrás-igényes munka, ám eredményei igen megbízhatók és sokfelé hasznosíthatók a turizmus ágazataiban. Egyrészt segíthetik a feltérképezett természeti terület idegenforgalmát meghatározó szervezetek (nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdálkodók) munkáját a látogatószám és az érzékenyebb térségek turisztikai teherbíró képességének megállapításától kezdve a beruházások helyszínének és kapacitásának meghatározásáig. Másrészt az elkészült alapállapot-térkép időről időre újabb mérésekkel kiegészíthető, így megnézhetjük, nő-e a látogatószám, valamint a véghezvitt fejlesztések hatásainak későbbi elemzésére is kiváló lehetőséget nyújt.

TM: Volt-e valami nagyon meglepő az eredmények kiértékelése során, vagy bejött az előre jósolt „papírforma”?

dr. B. B.: Érdekes volt látni a pilisi kérdőívek kiértékelése során, hogy a parkerdő területén milyen nagyarányú azoknak a jelenléte, akik csak reggelente kimennek futni az erdőbe, vagy délután elmennek kutyát sétáltatni, és nem ritka az sem, hogy a Budapesten dolgozó külföldiek valamelyik hétköznap reggel összegyűlnek, és munka előtt bringáznak egy kört a Pilisben.

Egyértelműen összehasonlítható és kimutatható volt, hogy míg a főváros közelében lévő Pilisben inkább a rekreáció és a pihenés dominál, a Börzsönyben a természetjárásé és a túrázásé a főszerep, és hosszabb távolságokat, akár 60-70 kilométert is hajlandóak az emberek odautazni egy 1 napos túráért.

Mindkét felmérésünk egyértelműen kimutatta a túlterhelt területeket. Jól látható, hogy a PBR területén Dobogókő és Dömös a legkedveltebb kiindulópont, illetve hogy Dobogókőnél van egy lélektani határ, ahonnan északnyugatra már nem nagyon mennek a turisták. A Központi-Börzsönyben pedig a Nagy-Hideg-hegy és a Csóványos a két leglátogatottabb célpont. Habár ezek az eredmények sejthetőek voltak, az átfogó és rendszeres felmérésnek köszönhetően a kedvelt kiindulópontok látogatottságának egymáshoz viszonyított aránya, változása, a látogatók egyéb jellemzői (csoportméret, szervezettség, tevékenység) is kiderültek, és ezek fontos információt jelentenek a terület kezelői számára.

Egy másik érdekes problémakör, ami a kérdőívezés során vizsgáltunk, hogy a túrázók mennyire tartják maguk számára elfogadhatónak az egyes látogatómenedzsment-intézkedéseket, korlátozásokat. A kapott válaszokból kiderült, hogy a legelfogadottabb a motoros járművek kitiltása, a legkevésbé elfogadott intézkedés pedig a belépőjegy bevezetése. Ez előrevetíti, hogy a természeti területek látogatófogalmának belépőjegy-forgalom alapján történő regisztrálása nem tekinthető megoldásnak.

Arra is alkalmas egy ilyen felmérés, hogy megtudjuk, a vizsgált területen hol vannak olyan pontok, ahol a túrázók elfogadóbbak a szabályozásokkal szemben.

Ez az információ a bevezetendő korlátozások kommunikálásában segíthet, hiszen ahol elfogadóbbak, illetve környezettudatosak a látogatók, ott nem arra kell koncentrálni, hogy megmagyarázzuk, miért nem lehet egyes részeken kirándulni, mert például épp egy fokozottan védett kerecsensólyompár fészkel a térségben. Ahol viszont a „nekem ne mondja meg senki, merre menjek az erdőben” attitűd lesz a jellemzőbb, ott érdemes a tájékoztatásra és az edukációra nagyobb figyelmet fordítani, akár látványos ismeretterjesztő táblák kihelyezésével.

TM: Az is kiderült, hogy mi jelenti a legnagyobb vonzerőt a természetjárók számára?

dr. B. B.: A kutatásaink eredményeiből az derült ki, hogy az elsődleges motivációt nem feltétlenül a turisztikai attrakciók vagy a jól kiépített turistaút-hálózatok jelentik.

Ennél fontosabb tényezőnek bizonyult a tájképi látvány, hogy a gyalogtúrázás az erdőben és a hegyek között, természetes vagy természetközeli környezetben történjen.

Úgy vélem, ezért lényeges megtartani olyan területeket is gyér infrastruktúrával, mint mondjuk a Központi-Börzsöny, mert jelentős, csak éppen láthatatlan azoknak az aránya, száma, akik pont ilyen „érintetlen” tájak iránt érdeklődnek, ezért mennek oda, kerülik a kiépített részeket, és nem szeretnének lépcsőkön sétálni vagy létrán mászni a természetben. Ugyanakkor vannak helyszínek, ahol szükségesek olyan fejlesztések, amelyek első pillantásra csupán kényelmi szolgáltatásnak tűnhetnek, de más célokat is szolgálnak. Például egy vizes élőhelyen épült pallórendszer nemcsak azt a célt szolgálja, hogy az ember ne cuppogjon a sárban, vagy kerekesszékkel is átélhető legyen az élmény, hanem a terület kímélésében, az ottani növényzet megóvásában is segít.

TM: Hol találkozhatunk legközelebb kérdezőbiztosokkal a természetben?

dr. B. B.: A nyár folyamán a Hortobágyi Nemzeti Park területén kezdtük meg a látogatókutatást (kicsit eltérő célok miatt némileg más módszertannal), és szeretnénk monitoringszerűen a jövőben is folytatni ezt a felmérést. Emellett a közeljövőben fogunk összeülni további szakemberekkel annak érdekében, hogy a régóta tervezett vizsgálatok a Bükki Nemzeti Park területén is elindulhassanak, ami szintén elég nagy falat lesz.

Névjegy

Dr. Benkhard Borbála

Munkahelye: a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetének Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszéke

Kutatási témái: turizmusföldrajz, ökoturizmus, felelősségteljes turizmus

Hobbijai: túrázás, síelés, főzés, olvasás

A cikk a Turista Magazin 2020. márciusi számában jelent meg. Korábbi digitális lapszámainkat ide kattintva tudod elérni.

Őszi látogatószámlálás a Pilisben

Dr. Benkhard Borbála és csapata folytatja a megkezdett munkát, és ezúttal is a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársaival közösen a Pilisi Bioszfára Rezervátum (PBR) területén végzi a turistaforgalom felmérését. A következő látogatószámlálás tervezett időpontja 2020. október 16–18. A szervezők bíznak benne, hogy ez alkalommal még többen csatlakoznak hozzájuk a helyiek közül. Ha szeretsz kirándulni, önkénteskedni, és szívesen segítenél a látogatószámlálásban, illetve a látogatói igények felmérésében a Pilisben és a Visegrádi-hegységben, az onkentes@dinpi.hu ímélcímen megteheted. Bővebb információ az eseményről ide kattintva.


Cikkajánló