Tudástár

Lélegzetelállítóan gyönyörűek vagy elképesztően bizarrak? Fura gombák a világ minden tájáról

Világító, vérző, csipkeszoknyás, bűzös – ennyire sokszínűek csak a gombák lehetnek. Misztikus világukba kalauzoljuk most az olvasót.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock
2021. március 24.

Világító, vérző, csipkeszoknyás, bűzös – ennyire sokszínűek csak a gombák lehetnek. Misztikus világukba kalauzoljuk most az olvasót.

Pompom a fán – Közönséges süngomba (Hericium erinaceus)

Szerencsésnek mondhatja magát, aki találkozott valaha ezzel az érdekes kinézetű gombafajjal, ami lelógó, 2-5 centiméteres, húsos tüskéi miatt kissé a fán trónoló Pompomra emlékeztet. A közönséges süngomba, bár egész Európában széles körben elterjedt, nagyon ritka. Szeptembertől novemberig Magyarországon is terem, bükk- és tölgyerdőkben. Élő vagy holtfán is megtelepszik, a fatörzsek repedésiben, üregeiben és tuskókon. Védett, természetvédelmi értéke 5000 Ft. 2018-ban az Év Gombájának választották.

Bűntény az erdőben? – Csípős parásgereben (Hydnellum peckii)

Akár egy horrorfilmben is simán elmenne díszletként ez a „vércseppeket izzadó” gomba, ami ha hinnéd, ha nem, esetenként (főleg fenyőelegyes lomberdőkben) még Magyarországon is előfordul. A furcsa folyadékot guttációs cseppeknek nevezik: a fiatal gombák így választják ki a nedveket, amelyek piros pigmentet tartalmaznak. Nem véletlenül kapta a gomba angolul az „ördög foga” és a „vérző fog” neveket. Arról nincs adat, hogy mérgező lenne, de állítólag iszonyatosan keserű.

Gomba szoknyával – Fátyolos szömörcsög (Phallus duplicatus)

Bár nagyon próbált kiöltözni, amíg zöld, bűzös nyálka borítja, nem lesz sokkal vonzóbb – kivéve persze a rovarok számára, amelyek széthordják a spóráit. Magyarországon csak ritkán találkozni ezzel az elég ekletikusan kinéző fajjal, de Európában több helyen is előfordul, illetve megjelenik Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában is. Hengeres, fehér tönkje van, tetején rücskös süveg, amit a már említett dögszagú, zöldes iszap borít, alatta pedig hálószerű fátyol látható.

Nem barackízű – Tönkös kacskagomba (Rhodotus Palmatus)

Még egy „izzadós” gomba, de ez legalább szép; narancsszínű ráncoslaskának és rózsás tönkgombának is szokták nevezni. Az egyik a kalapjának a felületére, a másik pedig narancssárgás-rózsaszín-sárgabarackos árnyalatára utal. A szaga gyümölcsös, de megenni nem érdemes, mert gumiszerű a húsa és kesernyés az íze. Eurázsiában és Észak-Amerikában találkozhatunk vele, a fák – főként szilek és bükkök – korható törzsén él, a nedves környezetet szereti. Magyarországon a Gemenci-erdőben, az Északi-középhegység néhány pontján és a Vértesben fordul elő. Védett, természetvédelmi értéke 5000 Ft.

Az invazív pingpongütő – Favolaschia Calocera

Magyar neve nincs ennek az élénk színű gombának, de angolul például narancssárga pingpongütőnek is nevezik az alakja miatt. A lyukacsos legyezőhöz is hasonlító gombának 5-30 mm az átmérője. Először Madagaszkáron fedezték fel, azóta pedig számos helyen terjedt el invazív fajként Új-Zélandtól kezdve Olaszországon keresztül Brazíliáig vagy éppen Indiáig. Ahogy öregszik, úgy változik a színe is: az idősebb gombák barnásabbá válnak.

Alien a fák között – Tintahalgomba (Clathrus archeri)

A furcsa teremtmény nemcsak, hogy különösen néz ki, még ráadásul állítólag rettentő büdös is. Ugyanazon okból borítja barnás-feketés nyálka, mint a már bemutatott fátyolos szömörcsögöt: hogy odavonzza a rovarokat, amelyek aztán szétszórják a spóráit. Ördög ujjának, polipgombának és óriás büdös szarvnak is nevezik. Eredetileg Tasmániából származik, de őshonos Ausztráliában és Új-Zélandon is. Elterjedt ezen kívül Indiában, számos nyugat- és közép-európai országban (pl. Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban). Nálunk a Zempléni-hegységben és az Őrségben találkoztak már vele. A kissé savanyú talajú lombhullató- vagy tűlevelű erdőket kedveli, korhadó farönkön, faforgácson, avarban lehet észrevenni. A legbizarrabb, hogy egy úgynevezett „boszorkánytojásban” kezd el fejlődni, ami egy kocsonyás burok, és ha megérik, felszakad, majd előbújnak belőle a skarlátvörös „csápok”. A gomba egyébként nem mérgező – de nem hiszem, hogy bárkinek is gusztusa támadna rá rothadó élelmiszerre hasonlító szaga (és íze) miatt.

Erdők lámpása – Világító kígyógomba (Mycena chlorophos)

A halvány zölden világító fajt először 1860-ban írták le Ázsia szubtrópusi területein. Elsősorban Japánban elterjedt. A gomba fejlődéséhez nagyon magas páratartalom szükséges. Lehullott gallyakon, ágakon, rönkökön ver tanyát, és csoportosan nő. Kalapjának átmérője nagyjából 3 cm. Alapesetben halvány barnás-szürkés színű, de persze sokkal érdekesebb éjszaka, amikor lumineszkálni kezd. Hogy ennek mi a titka? Sok élőlény (gondoljunk csak a szentjánosbogarakra), és köztük is több mint 70 gombafaj képes világítani, nagy vonalakban hasonló módon: a légzésből vagy a fotoszintézisből származó energiát luciferin-molekulává alakítják át, ebből pedig a luciferáz enzim segítségével egyfelől víz keletkezik, másfelől ahogy a luciferin visszatér az alacsony energiájú állapotba, fényt bocsát ki. A világító kígyógombának amúgy erős ammóniaillata van.

Amilyen fura neve van, olyan látványos – Lepketapló (Trametes versicolor)

A lepketapló nagyon gyakori Magyarországon is, szinte biztos, hogy ha az erdőt járod, találkozol vele. Egész évben nő, de főleg télen látványos, amikor sokkal jobban kitűnik a környezetéből ez a körkörösen változó színű, félkör vagy vese alakú, lapos, vékony gomba, ami tömegesen szokott előfordulni. Megenni nem nagyon érdemes, szagtalan, íztelen. Inkább lombhullató fákon fedezhetjük fel, de időnként tűlevelűeken is megjelenik. Használják a gyógyászatban immunstimuláló, tumorgátló, gyulladáscsökkentő és vírusellenes hatása miatt.

A halott ember ujjai – Bunkós agancsgomba (Xylaria polymorpha)

Az egyik legbizarrabb kinézetű gombát angolul nagyon találóan dead man’s fingersnek, azaz halott ember ujjainak nevezik. Magyarországon is gyakran találkozhatunk vele, de azért szerencsére nem mindig néz ki úgy, mintha éppen egy zombi igyekezne kinyúlni a sírból: általában inkább csak hosszúkás, fekete, ráncos, érdes nyúlványokat, bunkókat láthatunk. Főként bükk- és tölgyerdőkben lelhetünk rá. Kemény, faszerű a húsa, ezért emberi fogyasztása nem nagyon javallott. Az indiai orvoslás a kismamák tejének a serkentésére használja.

A mesegomba – Légyölő galóca (Amanita muscaria)

Nem tudtuk kihagyni a sámánok egykori kedvencét, a mesekönyvek illusztrációjaként előszeretettel alkalmazott légyölő galócát sem. Ha júliustól októberig-novemberig járod az erdőket, főleg ha Zalában vagy Vas megyében jársz, jó eséllyel belebotolhatsz. Elsősorban fenyőerdőkben, de nyír- és tölgyfák alatt is felbukkanhat. Piros, 10-20 cm széles kalapján a fehér foltok burokmaradványok, ezeket az eső akár teljesen le is moshatja. A nevét onnan kapta, hogy régebben papírra kenték és légyölőnek használták. Mérgező, de egy egészséges felnőttnek nagyjából 15 kalapot kellene megennie ahhoz, hogy meghaljon tőle. (Persze, ettől még kisebb mennyiségben sem túl jó ötlet elfogyasztani, mert nem csak szédülni és hallucinálni lehet tőle, de többek között gyomor- és bélpanaszokat is okoz.)

Jól ismered a gombákat? Tedd próbára magad a kvízünkkel!

Cikkajánló