Budapesttől már 4-5 órányi autózásra, 30 kilométeres körzetben több Gault & Millau által díjazott éttermet és némi túrázással, szezonálisan kulináris finomságokat kínáló hüttét is találtunk. Sztárszakácsok, ínyenc hüttefalatok és a Steirereck - kipróbálva, kipipálva és gasztortúrára ajánlva!
Egységben az erő és a család
Hotel Restaurant Krainer, Langenwang

A kétsapkás Gault & Millau-díjas Andreas Krainer és felesége, a tavaly Stájerország legjobb szakácsának választott Astrid, 10 éve vezeti a Krainer éttermet abban a hotelben, amelyet Andreas szülei irányítanak. A kis Andreast már gyerekkorától szakácsnak szánták, amit nem is bán - 8 évvel ezelőtt kapta az első Gault & Millau-szakácssapkát és nemrég a másodikat. (Az első Gault & Millau-kalauz 1972-ben jelent meg, és a Michelin-kalauzzal ellentétben az értékelésnél figyelembe veszi az ár-érték arányt is - szerk.) Fine dining ételkínálatukban a helyi, regionális ételeket ötvözik a modern technikával arra ügyelve, hogy a friss alapanyagokat a közelből szerezzék be: zöldségeket a saját kertjükből, a halat a környék fenntartható állományaiból. Egyik specialitásuk a szárított körtével töltött, tökmagolajos gőzgombóc epres-rebarbarás mártással, barnított vajjal és karamellizált tökmaggal és az almapezsgő, stájer habzóbor helyi almafajtákból. A péksüteményeket és süteményeket is maguk készítik, az asztalra pedig a közeli Kaiserhof manufaktúra vizespoharait és vizeskancsóit, valamint Astrid kerámiáit teszik. A Wirtshausban, a sörözőben, a hagyományos ízekből és adagokból válogathatnak a vendégek.

Ízelítő az étlapról
Helyben sütött kenyér helyi gazdáktól származó vajjal, krémsajttal és osztrák hegyi sóval

Pácolt hering és pisztráng fenyőhajtásokkal uborkazselében, tejföl orosz palacsintán szecsuani borssal meghintve

Három a stájer bárány: sült bárányfilé, párolt lapocka és füstölt nyelv túrógombóccal, savanyított mustármagokkal és zöldségekkel a kertből

Love handles édességek a saját cukrászdából

Hüttétől hüttéig - hagyományosan
Michlbauerhütte, Schneealm
Varázslatos környezetben vár mindenkit Thomas Lopan (Tom) és Judith Stockhammer (Judy).


Ízelítő az étlapról
Sajtgombócleves

Palacsintaleves

Lencsefőzelék

Túrós rétes, csokoládés édesség a közeli hegycsúcsról elnevezve (Windberg) és cseresznyés süti

![]()
Az új generáció
Gasthof Holzer, Neuberg an der Mürz
31 éves sikeres működése után idén májustól Huber Holczer fiatal kézbe adta híres étterme konyhájának vezetését. Thomas Schäffer, a mindössze 24 éves mesterszakács az új séf, aki egy álláshirdetésre jelentkezve érkezett. A fiatal tehetség - aki 21 évesen már szakács-Európa-bajnokságott nyert, és dolgozott Belgiumban és Londonban is - lazaságában, céltudatosságában és a konyhaművészet minden területén színvonalra törekvésében látja sikerének titkát. Hagyományokat követő, Gault & Millau-díjas menüjében a regionális és szezonális alapanyagokra koncentrál, mindezt új, lendületes, fiatalos megközelítéssel. Érdemes megkóstolni a szűretlen Gösser sört a közeli Leobenből.
Ízelítő az étlapról
Stájer húsos-pités leves

Őz burgonyával és zöldségekkel

Gyógynövényes desszertválogatás

![]()
Hüttétől hüttéig - sztárszakácsokkal
Schönleitenhaus, Hochschwab
Egy pár hónapig tartó akció keretében egyes hüttékben sztárszakácsok kulináris finomságait kóstolhatjuk a Hochschwab magaslati levegőjén megéhezve.
Ízelítő az étlapról
Véres hurkával és tepertővel töltött burgonyagombóc szalonnás káposztával Ă la Götz Schüle

Fahéjas tejdara ribizlidzsemmel

Sárgabarackos pite

Turista Magazin kedvence
Hubinger, Etmißl

A Wöls család biovendégháza haute cuisine étteremmel a Hoschscwab-túraútvonalak közelében fekszik, ahol ötvözik a regionális konyhát az egészséges, úgynevezett whole food fogásokkal. Korábban Thomas Schäffer is itt dolgozott. Stájerország 2016 Falstaff-győztes étterme, amely díjat 16 000 Gourmetclub-tag választása alapján nyertek meg. A Gault & Millau-díjat 2000-től 2013-ig szinte minden évben megkapták, hol egy, hol két szakácssapkával. Emellett Grüne Haube-díjas a hely, amely kitüntetést változatos osztrák ételekért, minősített organikus gazdálkodásokból származó alapanyagokért, natúrkonyháért és bioételekért kapnak az éttermek Ausztriában. Saját fűszerkertjükben bio-főzőtanfolyamot szerveznek, és bioreggelit szolgálnak fel az éjszakát ott töltő vendégeiknek. A helyi termékekből (pl. fekete dió, levegőn szárított sonka és házi tészták) vásárolni is lehet.
Ízelítő az étlapról
Rózsaszirupos, vörös vermutos habzóbor eperrel

Zöldfűszeres-töpörtyűs krémsajt friss csírákkal és friss házi kenyérrel

Spárgamousse füstölt és pácolt pataki szemlinggel és szemlingtartárral

Biohátszín fűszeres bundában burgonyagratinnal és zöldségekkel a veteményeskertből

Desszertválogatás: túrós és meggyes rétes, a ház tortája, mini klasszik mákos gőzgombóc, citromsorbet eper- és málnakompóttal

Forellenesser leben esser
Königreich Mooshuben, Mariazell / Halltal

A Halltal feletti fennsíkon, Marizelltől megközelítőleg 5 kilométerre található vendéglő a pisztrángra specializálódott. Külön kis faháza nagyobb társaságoknak kibérelhető.
Ízelítő az étlapról
Grillezett pisztrángfilé polentával, friss zöldségekkel és citromos-kakukkfűves vajjal

![]()
A név, amely már fogalom
Steirereck, Pogush

Az idősebb Heinz Reitbauer vezeti a tradicionálisabb éttermet Pogushban, a fiatalabb Heinz Reitbauer pedig a modernebb bécsi Steierecket. A hely csak csütörtöktől vasárnapig van nyitva, ekkor belsőségek, pénteken a halak, szombaton a borjúételek, vasárnap pedig a maradék a főszereplő az étlapon. Legalább egy héttel hamarabb érdemes asztalt foglalni.

20 éve működő, 300 ülőhelyes étterem berendezése és - a másfél évre előre már lefoglalt - apartmanok, chalet-k ötlete az idősebb Reitbauer úr fejéből pattant ki (egy chalet ára 325 euró/éj). Az étteremnek saját sertései vannak, amelyek az erdőbe járnak legelni. A borokon és a sajtokon kívül mindent a helyi gazdáktól szereznek be. A borospincében a vendég saját maga választhatja ki a borát; egyes palackok 300 euró körüli árban vannak. Bárkit szívesen vendégül látnak: fiatalokat és időseket, parasztokat és üzletembereket egyaránt. Az étteremben van egy külön asztalka, ahol a helyi turisztikai szakemberek hetente egyszer összegyűlnek ötletelni, így született például a szomszédos mezítlábas park terve is.




Felső-Stájerországróról szóló riportunkat, túra- és programajánlatunkat a Turista Magazin augusztusi számában olvashatod majd!







