Hírek, Fotó

Magyar fotósok győztek a világ legjobb asztrofotósa versenyén

2020-ban a világ legnívósabb nemzetközi asztrofotós pályázatán két magyar kép is kategóriagyőztes lett. Mutatjuk az idei év legjobb asztrofotóit, valamint a győztesekkel és a verseny magyar zsűritagjával is beszélgettünk asztrofotózásról és a nyertes képekről.

Fotó:
Schmall Rafael (kiemelt kép)
2020. szeptember 14.

2020-ban a világ legnívósabb nemzetközi asztrofotós pályázatán két magyar kép is kategóriagyőztes lett. Mutatjuk az idei év legjobb asztrofotóit, valamint a győztesekkel és a verseny magyar zsűritagjával is beszélgettünk asztrofotózásról és a nyertes képekről.

Idén 12. alkalommal rendezték meg az Insight Investment Astronomy Photographer of the Year asztrofotós versenyt, amelyet a Greenwichi Királyi Obszervatórium, az Insight Investment és a BBC Sky at Night Magazine közös vállalkozásban hozott létre. A nívós nemzetközi pályázatra idén több mint 5000 fotó érkezett be a világ minden tájáról. Az eredményeket online élő közvetítésben hirdették ki, amelyet ide kattintva te is megnézhetsz.

De lássuk a magyar sikereket, amely most már mondhatjuk, nem is oly meglepő, hiszen a hazai asztrofotósok régóta ott vannak a világ élvonalában. Olyannyira, hogy tavaly ennek a versenynek az abszolút győztese Francsics László lett, akit ezek után a szervezők meghívtak az idei verseny zsűrijébe. Őt és munkásságát egy nemrég vele készült interjúban bővebben is megismerhetitek.

A két magyar győztes közül kezdjük a fiatalabbal. Legalábbis az asztrofotózást tekintve, hiszen Tóth Bence még csak 2019 nyara óta készít asztrofotókat. A verseny 12 kategóriájából a Sir Patrick Moore amatőr csillagász nevét viselő, legjobb újoncnak járó első díjat kapta meg ezzel a mélyég-objektumos képével.

Megkerestük Bencét, hogy egy kicsit meséljen magáról és képeiről.

Pálvölgyi Krisztina: Mit láthatunk a díjazott fotódon? Hogyan készült és mi jelentett kihívást az elkészítésében?

Tóth Bence: A képen a Kalifornia-köd (NGC1499) központi része látható. Ez tulajdonképpen egy nagyrészt hidrogénből álló felhő közel 1000 fényév távolságra a Földtől, amelyet egy közeli csillag (Menkib) rendkívül erős sugárzása késztet ragyogásra. Az ilyen ún. emissziós sugárzás minden kémiai elemre nagyon specifikus hullámhossz(ok)on történik, a képen domináns hidrogén esetén ez 656.28 nm, amit a szemünk vörös színként érzékel. Olyan szűrőkön keresztül fényképeztem az objektumot, amik a látható színtartománynak csak azt a rendkívül piciny részét engedik át, amelyet a gerjesztett hidrogén és kén bocsát ki. Magának a fényképnek az elkészítése viszonylag gyorsan ment, az expozíciós idő nagyjából 8 óra volt. A kihívást az utófeldolgozásban rejlő nehézségek jelentették. Az ilyen speciális szűrőkkel készült képeket általában úgy dolgozzák fel, hogy az egyes szűrőkkel készült képekhez tetszőleges színeket rendelnek, így rendkívül látványos, sok árnyalatot felvonultató képet lehet készíteni. Én ezzel szemben a valós színeket rendeltem az egyes szűrőkkel készült képekhez, és a több rétegben lévő információt arra használtam fel, hogy mélységet, térhatást tudjak adni a képnek.

Francsics László szerint Bence fotója nagyon elvont. „Csillag-ködöket fotózni úgy, hogy az ennyire túllép a megszokott kompozíciókon: a valamilyen objektum van a kép középen helyett egy textúrát ragad ki egy hatalmas objektumból, és azt teljesen szokatlan módon mutatja be, ez még a tapasztaltaknál is ritka.”

Bence sokat jár a természetbe és 10 éve foglalkozik hobbi szinten természetfotózással. Tavaly azonban az asztrofotózás is „beszippantotta”, és bár ennek a területnek minden ága érdekli, főként mélyég-objektumos képeket készít.

PK: Mi tetszett meg az asztrofotózásban?

TB: Mérnökként mindig is érdekelt, hogy pontosan mi hogyan és miért működik úgy, ahogy. És milyen „gép” lehetne érdekesebb, izgalmasabb, mint a világegyetemünk? Az egyetemi fizika tanulmányaim alatt kezdett el egyre jobban érdekelni a csillagászat, valamint annak tudománytörténete. Ámulva néztem a gyönyörű fotókat, amelyeket nagy obszervatóriumokban vagy a Hubble-űrtávcsővel készítettek, és meg sem fordult a fejemben hogy ilyen képeket egyáltalán lehetséges „házilag” készíteni. Aztán egy éjszakai természetfotómon előbukkant a Tejút és az Androméda-galaxis, ekkor kezdtem el utánajárni hogyan is lehetne ezt jobb minőségben lefényképezni. A mélyég fotózás nem egyszerű feladat, számos buktatója van a felhasznált eszközöktől, az egyes képek rögzítésén át egészen a feldolgozási lépésekig. Az általam fotózott mélyég-objetumok egy részét csak olyan helyről lehet fényképezni ahol minimális a fényszennyezés, így messzire kell utazni a zavaró városi fényektől, a természetben töltött éjszakák pedig segítenek kikapcsolni, feltöltődni.

A felragyogó, egész eget átívelő Tejút látványa, a megannyi csillag rádöbbenti az embert milyen apró is valójában, és ez egészen más perspektívába helyezi az élet apró-cseprő problémáit. Ezeket a csodákat mindenkinek látnia kellene, ezért is kezdtem el asztrofotózni.

Bencének ez volt az első megmérettetése, de biztosak vagyunk benne, hogy még hallunk felőle. Mutatunk tőle még egy fotót, amely a díjazott képhez hasonlóan, egy emissziós ködöt ábrázol, és amelyet a Magyar Asztrofotósok Egyesülete Hónap képének választott 2020 augusztusában.

TB: A képen a Varázsló-köd látható, amelyet a győztes fotómhoz hasonló technikával, speciális szűrőkön keresztül örökítettem meg. A feldolgozásban annyi a különbség, hogy itt a hidrogén és a kén mellett az oxigén sugárzását is lefényképeztem, valamint ez nem a ködösség valós színeit mutatja, hanem az egyes rétegekhez az ún. Hubble-paletta szerint rendeltem a színeket: a kén piros, a hidrogén zöld, az oxigén pedig kék színt kapott, hogy előálljon a színes fotó. Büszke vagyok erre a képre, mert számomra ez összegzése annak a számos ismeretnek, technikának, amit eddig megtanultam, és örülök, hogy kiválasztották a Hónap képének.

A másik kategóriagyőztes Schmall Rafael lett, aki 2014 óta készít asztrofotókat, de már 2008 óta fényképez viharokat, naplementéket, éjszakai tájképeket. Az Ember és Világűr kategóriában indult a Technológia börtönében című fotóját Francsics László szerint a zsűri vita nélkül szavazta meg az első helyre. „Rafael képe a Starlink átvonulásról rettenetesen aktuális, a fotó kompozíciója letisztult és egyértelmű. Ebben a témában tényleg a párját ritkítja a világon.”

A fotó készítésének körülményei is igen különlegesek. Rafael két sütizés között szökött ki egy vendégségből karácsony másnapján, hogy lefotózza az ekkor igen fényesen mutatkozó SpaceX Starlink műholdjait az égen.

Schmall Rafael: Elszörnyedve néztük, ahogy a műholdak szabályosan ellepik a Hattyú csillagkép Albireo kettőscsillagát, ahogy elhaladtak előtte. A hosszú expozíciós idő miatt az elsuhanó műholdak csíkoknak látszódnak, mintha egy börtöncella rácsai lennének. Fotóm így egy elrettentő példa lett arra, hogy mivé válhat a sokmilliárd dolláros, tudományos célra épített távcsövek látómezeje a jövőben. A végeredmény 5 darab 2,5 perces képből állt össze, amelyet egy 800 mm-es fókuszú 200 mm átmérőjű távcsővel készítettem. Mivel tél volt, ezért a hidegben hirtelen rakódott le pára a távcsőbe épített korrektorlencsébe, emiatt jött elő a csillag körül a „színes gyűrű”.

Rafael egyébként csillagparki előadó a Zselici Csillagparkban, nem csoda, hogy egyik kedvelt asztrofotós témája a teljeségbolt-képek és Tejút mozaikképek készítése. Azonban a mélyég-fotózás is kedvelt terület számára, ez a mostani díjnyertes képe is ilyen. Főként az ún. sötétködök, emissziós ködök, valamint a galaxisok érdekelik, míg a csillaghalmazokat inkább vizuálisan szereti nézegetni.

PK: Mi vonzott az asztrofotózásban?

TB: Egy cső, benne néhány üvegdarab, meg egy egyszerű fényképezőgép, és mégis képes ezek jól megépített kombinációja ellátni olyan messze, ahol a fény még akkor indult, amikor az emberiség még sehol sem létezett. Hihetetlen szín és formavilág, melyek az asztrofizika törvényeinek engedelmeskednek és többszázezer van belőlük az égen. Egész pontosan annyi, hogy egy emberi élet kevés arra, hogy mind megnézzük.

Az Insight Investment asztrofotós pályázatára Rafael tavaly pályázott először egy namíbiai expedíció alatt készült képével, amely akkor bár díjat nem nyert, de bejutott a legjobb 200 alkotás közé.

Hazai viszonylatban eddig minden évben került be fotója Rafaelnek a Magyar Asztrofotósok Egyesülete által szervezett Csillag-Képek éves kiállításának anyagába. Több hazai magazin is választotta már meg hónap vagy év fotójának asztro- vagy asztrotájképét, de a NASA által szervezett A nap asztrofotójánál is emelték már ki képét a hónap legjobbjaként.

Tőle is kértünk egy plusz kedvenc képet, és ezt a gyönyörű Tejútas asztrotájképet kaptuk.

SR: Nagy kedvencem ez a kép, amely Namíbiában készült és a Tejút déli része látszódik rajta, valamint az is (a fától jobbra lent), hogy képes árnyékot vetni. Talán az egyik legkülönlegesebb panorámaképem, melyet a szavannában teljesen egyedül készítettem 15 km távolságra az expedíció helyétől. A kép címét pedig egy film zenéjéből vettem, amelyet az oda tartó repülőúton, Kongó felett hallottam.

PK: Van-e valami vágyott dolog, amit szeretnél még megfotózni?

SR: Számos hazai és külföldi táj és tájelem van, amit szeretnék éjszaka fotózni. Nemrég a „hirtelen" jött üstököst sikerült, amelyre már régóta vártam. Leginkább a déli féltekés sivatagok érdekelnek, ugyanis távol a civilizációtól a homokdűnék szinte világítanak, ahogy a csillagok megvilágítják a tájat.

A hazai nyertesek után nézzük, ki nyerte idén a világ legjobb asztrofotósa elismerést. A győztes a francia Nicolas Lefaudeux lett ezzel az elképesztő látványú fotójával, amelynek címe Karnyújtásnyira az Androméda-galaxistól.

Ennél a fotónál inkább az ötletet díjazták mintsem az asztrofotós vagy csillagászati bravúrt. Mert az nincs benne. Emiatt volt is vita a zsűriben és az asztrofotósokat is igencsak megosztotta. De hogy pontosan miért, azt Francsics Lászlótól tudjuk meg, és ehhez azt is meg kell értsük, hogyan is készült ez a fotó:

Francsics László: Ez a kép a fotósoknak és a laikusoknak érdekes igazán, nem a csillagászoknak és asztrofotósoknak. Ezt az érdekes 3D-s hatást úgy érte el, hogy a távcsőhöz képest megdöntötte (speciális 3D nyomtatott alkatrésszel) a kamerát, és ettől a kép teteje és alja defókuszált lett, amely ezt a maketthatást hozta létre, és látványosan körökké mosta el a csillagokat. Innentől kezdve csak kellően hosszan kellett exponálnia ahhoz, hogy szépen előjöjjenek a finom részletek a galaxisban, az egészen halvány csillagok is. Viszont ahhoz, hogy a hatás nagyon esztétikus legyen, rettenetesen sokat kellett kísérleteznie. Ehhez alkalmas távcső kell, megfelelő dőlésszög a kameránál, okos kompozíció, jó fókusz, ez utóbbinál pedig egyáltalán nem egyértelmű, hogy hova kerül ebben az esetben. A fókuszálás közben az Androméda egyáltalán nem látszik sem a kijelzőn, sem a fényképezőbe nézve. Emiatt fókuszálni úgynevezett Bahtinov maszkkal kell az asztrofotókat, amik a fényes csillagok alapján mondják meg a fókuszt. Igen ám, viszont itt a fényes csillagok mind defókuszáltak, mert billen a képsík, így azokra nem lehet fókuszálni. Egyetlen lehetősége marad ilyenkor a fotósnak, a fókuszt körülbelül kell beállítani, exponálni hosszan, majd ellenőrizni az élességet a galaxison, majd igazítani a fókuszon, majd újra ellenőrizni, majd megint igazítani és megint ellenőrizni. Addig csinálni, amíg nem lesz jó. Ez jó móka a sötétben, igazi türelemjáték.

Nicolas Lefaudeux ennek a technikának az alkalmazásával (amelyet egyébként a hagymányos fotózásban tilt-shiftnek hívnak, és főként tájképeknél alkalmazzák), fittyet hányt az összes klasszikus asztrofotós elvre, magyarul nem csak ügyes volt, hanem bátor is.

Ugyanis a mélyég fotóknál általában az a kritérium, hogy a csillagok pontszerűsége legyen mindenütt a látómezőben kiváló, még a kép sarkaiban is. Másrészt a feldolgozás során arra törekszünk, hogy a csillagmezőt, ami általában fényes és eltakarja a távoli halvány ködösségeket, redukáljuk valamilyen módszerrel, valós fizikai, csillagászati szűrőkkel, vagy éppen digitális eljárással utólag. Itt ugye ez sem igaz, mert szép nagy pacák a csillagok, és nála a cél éppen az volt, hogy kitöltsék a látómezőt, kivéve a kép közepén. És az se volt célja a fotósnak, amelyre az asztrofotósok 99%-a gyúr, hogy a fotó minden halvány részlete kellően ki legyen exponálva. Nicolas Lefaudeux célja ezzel egy érdekes vizuális effekt elérése volt, és a zsűri ezt az egyszerű húzást nagyra tartotta, no meg azt, hogy sok ember számára fog ez a kép örömöt, meglepetést okozni. És a zsűri is bátor volt, mert lehetett sejteni, hogy az asztrofotósok körében nem lesz osztatlan a siker. Én sem értettem egyet a végeredménnyel, mert sejtettem, hogy visszás lesz a fogadtatása, illetve meghagytam volna kategóriagyőztes helyen. Nekem ennél szakmaibbak voltak a preferenciáim, de utólag el tudom fogadni.

A zsűriben nem csak asztrofotósok foglaltak helyet, Francsics Lászlóval együtt csupán ketten képviselték ezt a területet. A tagok között volt szakcsillagász, obszervatóriumi előadó, BBC munkatárs, fotóművész, fotó-esztéta-kurátor is.

PK: Röviden mesélnél arról, hogyan zajlott a zsűrizés folyamata?

FL: Van egy előválogatás, amikor az arra érdemes 200 képet kiválasztják. Ez a shortlist, ezek a képek kerülnek az éves könyvbe. Ezt egy tőlünk független csapat végezte pontozás alapján. A kiválasztott képeket pedig a végső, díjazó zsűri, amelyben én is helyet kaptam ezúttal, átnézte. Egy napra összeültünk, idén természetesen online módon, és szavazással választottuk ki, lépésről lépésre, egymást érveinkkel meggyőzve a helyezett és nyertes képeket. Utolsó lépésként pedig a fő kategória győztes képei közül emeltük ki a legjobbat, az overall winnert.

PK: A győztesek kiválasztásakor sok volt a vita? Nehéz volt választani? A finalista mezőnyt nézve elképesztően szép és izgalmas képek érkeztek be idén.

FL: Nagyon nehéz volt választani. Volt olyan kategória, aminek többször is nekifutottunk. Nyertes képeket gyakorlatilag akkor sikerül kiválasztani, hogy ha az egzakt kritériumokon felül kialakul egy konszenzus, hogy milyen értékek mentén keressük a jó képet. Ez persze magától értetődő, de valójában minden kategóriában máshogy kell nézni a fotókat, mert azok mást akarnak mesélni.

PK: Neked melyik volt a kedvenc képed a mezőnyből és miért?

FL: A Csillagok és ködök kategóriagyőztes fotója, a Cosmic Inferno. Hatalmas erőt, energiát látok benne, egy teljesen újszerű módon feldolgozva azt a ködösséget, amely ezáltal nem magáról az objektumról, hanem messze azon túl, valami viharos, vészjósló kozmikus vízióról szól eddig sosem látott módon.

PK: Mivel te vagy a Magyar Asztrofotósok Egyesületének elnöke, sejtésem szerint ismered a két nyertest. Mondanál pár mondatot róluk? Hogy látod a munkásságuk, miben tehetségesek?

FL: Igen, ismerem őket, nagyszerű emberek. Schmall Rafael szinte mindent csinál, ami asztrofotózás, legfőképpen asztrotájképeiről ismert, de a mélyég és minden más is érdekli, például a legkülönfélébb égi események. A StarLink műhold átvonulás is ezek közé tartozik. Neki ez az élete. Rafael amolyan „lángoló” intenzív személyiség. Tóth Bence mérnök és rendkívül precíz, összeszedett, céltudatos, és az elmúlt egy év alatt már olyan mély tudást épített fel a csillagászati képfeldolgozás terén, ami kevés embernek van, úgy 4-nek rajta kívül az országban. Új színpalettát dolgozott ki speciális szűrőkkel készült képeire, amikkel egészen ámulatba ejtő vizuális világot hoz létre. Mindezt a legnagyobb higgadtsággal, visszafogottsággal teszi. Bence kvázi Rafael ellentéte.

PK: Jövőre is meghívtak a zsűribe? Vagy újra versenybe szállsz te is?

FL: Nem kerül be az aktuális overall winner minden évben a zsűri tagjai közé, az én kiválasztásom egyedi eset volt. Eddig úgy tűnik, működni fog egy hosszabb távú együttműködés köztem és a pályázat között, így valószínűleg jövőre se indulok versenyzőként, ami azért hiányozni fog.

PK: Van egy érdekes kategória, az Annie Maunder nevén futó díj. Ide milyen képeket vártak? Már a közvetítésnél se és most, hogy megnéztem a galériában, most se nagyon értem, mit is látok pontosan a győztes képen. Segítenél?

FL: Itt a szervezőknek az volt az ötlete, hogy legyen egy kategória, amelybe olyan kreatív képfeldolgozások kerülnek, amelyek minden más keretből kilógnak, egyszóval különlegesek. Csak éppen a határt nem húzták meg pontosan, hogy meddig lehet elmenni. És ez vissza is ütött, mert nem is képekről szólt a zsűrizés ebben az esetben, hanem arról, hogy mi az, ami belefér a verseny kereteibe. A konkrét győztes „kép” valóban nagyon merész. Egy publikus adatbázisból letöltött teljeségbolt-felmérést nyomtatott ki a hölgy és abból gyűrt installációt, és az erről készült képet küldte be. Ez rendkívül ötletes volt, csak a zsűri fele nem tartotta alkalmasnak a versenyre, a másik fele pedig a nyertest látta benne. Aztán fél óra vita után ez lett az eredmény.

Úgy tűnik idén több megosztó eredmény is született, de az tagadhatatlan, hogy összességben egy elképesztően erős és szép képgyűjtemény jött össze a világ asztrofotósainak munkáiból. Cikkünk végén egy válogatást mutatunk ezekből, de ha az összes díjazott és kiemelt képre kíváncsi vagy, akkor ide kattintva megnézheted a pályázat oldalán.

Gratulálunk a magyar győzteseknek! És íme, még néhány lélegzetelállító fotó a gyönyörű égboltról és az Univerzumról, kattints a képre a galériáért!


Cikkajánló