Az egyik legádázabb mező- és erdőgazdasági kártevőként számontartott májusi cserebogárral valószínűleg rengeteg hazai természetjáró találkozott már, azt viszont csak kevesen tudják, hogy e teljes átalakulással fejlődő rovar tömeges rajzására háromévenként kerül sor Magyarország egy-egy területén. Hogy miért nem országosan? Azért, mert e cserebogárfajnak hét törzse van jelen a Kárpát-medencében, az egyes törzsek képviselőinek rajzása pedig más-más évben következik be.
A bogarak (Coleoptera) rendjének ganéjtúrófélék (Scarabaeidae) családjába tartozó májusi cserebogár (Melolontha melolontha) egy Európa-szerte elterjedt rovarfaj, amelynek legjelentősebb hazai állományai az alacsonyabb fekvésű, kötött talajú, jól felmelegedő területekhez kötődnek. Az 1950-es években – máig nem tisztázott okokból – globális állománycsökkenése volt tapasztalható a vén kontinensen, az 1980-as évektől fogva azonban ismét gyakoribbá vált a teljes elterjedési területén, így Magyarországon is.
Az imágó, azaz a kifejlett, ivarérett rovar teste fekete színű, hossza 23–30 milliméter. Hátoldalát finom, lesimuló szőrzet borítja, szárnyfedői vörösbarna alapszínűek. Potrohszelvényeinek oldalán háromszög alakú, fehér szőrfoltok figyelhetők meg. Farfedője jellegzetes, egyenletesen elkeskenyedő nyúlványban végződik, lábai vöröses színűek. A hím csáplegyezője jóval nagyobb, mint a nőstényé – e morfológiai bélyeg alapján könnyen megkülönböztethetjük a nemeket.
A talajban áttelelő imágók az időjárástól függően április végén, május elején másznak ki a felszínre, majd hamarosan szárnyra kapnak – előbb a hímek, pár nappal később a nőstények. A kirepülő bogarak rendszerint közeli fákat, facsoportokat vesznek célba, amelyek körül ide-oda röpdösnek. A napsütéses reggeli órákban és szürkületkor a legaktívabbak, az éjszakát pedig a lombkoronában töltik, ahol gyakran meg is dermednek hajnalra.
A kirepülést követően egy-két nap múlva kezdetét veszi a párzás. A nőstények 10–30 centiméter mélyen beássák magukat a talajba, ahol alkalmanként 10–30 petét raknak le. Azért hangsúlyozzuk, hogy alkalmanként, mert nemcsak egyszer, hanem többször is párosodnak.
A májusi cserebogarak számára a „felszíni élet” meglehetősen rövid, mindössze 5–7 hét.
A lerakott petékből 4–6 hét múltán kelnek ki a lárvák (pajorok), amelyek hazánkban három évig fejlődnek a talajban, ahol mind vízszintesen, mind függőlegesen sokat mozognak. A teljesen kifejlődött harmadéves pajorok augusztusban bábbölcsőt készítenek, és bábbá alakulnak. A szeptemberre kifejlődő imágó a bábbölcsőben telel át, majd a rajzást követő esztendő tavaszán bújik elő a talajból. Innen már ismerjük a történetet.
A petéből kikelő lárvák eleinte humusszal táplálkoznak, az idő előrehaladtával azonban a falánk pajorok különféle lágy és fás szárú növények gyökereinek fogyasztására, rágására állnak át (sok tápnövényű gyökérkártevők). A másod- és harmadéves pajorok károkozása gazdasági szempontból igen jelentős lehet, főleg akkor, ha tömegesen vannak jelen a talajban. Az imágók a lombos fák leveleit pusztítják, amelyeket szabálytalan karéjozással rágnak meg. A májusi cserebogár lárváit és imágóit számos állat fogyasztja, kártételét azonban ez a „természetes állománygyérítés” önmagában nem képes megakadályozni.
