Májustól libeghetsz a Mátrában

A tervek szerint néhány héten belül nyit a sás-tói kempinget és az Oxygen Adrenalin Parkot összekötő, hatvankét üléses libegő.

Szerző:
heol.hu
Fotó:
facebook.com / Oxygén Adrenalin Park
2019. április 25.

A tervek szerint néhány héten belül nyit a sás-tói kempinget és az Oxygen Adrenalin Parkot összekötő, hatvankét üléses libegő.

 

Az új attrakción a közel fél kilométeres távolságot tíz perc alatt tehetik meg a vendégek, Magyarország legmagasabban fekvő természetes tavától, a Sástó-tól a több mint ötszáz méter magasságban levő Oxygén Adrenalin Parkig. A libegő több mint száz millió forintból épült, a kivitelezést 2017 őszén kezdték meg, és egy év alatt fejezték be. Korábban a jármű sífelvonóként működött az Alpokban, valamennyi alkatrészét bevizsgálták, és az összes forgó, görgő részt felújították, illetve kicserélték. A vasszerkezetet átröntgenezték, valamint az anyagvizsgálók a drótkötelet is ellenőrizték.


Mostanra megtörtént a műszaki átadás, a bejárás és a próbaüzem, csak néhány hatósági engedély van hátra - számol be a heol.hu. A tulajdonos, Palik Tibor, május elejére tervezi a nyitást.


A két végponton működő indító- és fordítóállomások tavasztól őszig fogadják a vendégeket. A kényelmesebb parkolás miatt szerencsésebb lenne, ha a látogatók a kalandparkban tennék le a gépjárműveket, mert a sás-tói parkolóban alig negyven autó tud megállni - írják.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Menetre kész a Mátra új libegője

Öt különleges hazai tó, ahová megéri elutazni

Cikkajánló