Máté Bence egyedülálló Madárszínházat tervezett Hortobágyra

A világhírű természetfotós által megálmodott, a Hortobágyi-halastavon épülő madármegfigyelő hely és különleges látogatóközpont a tervek szerint két év múlva már fogadhatja az első látogatókat.

Szerző:
Turista Magazin
Forrás:
MTI
2021. szeptember 7.

A világhírű természetfotós által megálmodott, a Hortobágyi-halastavon épülő madármegfigyelő hely és különleges látogatóközpont a tervek szerint két év múlva már fogadhatja az első látogatókat.

Máté Bencét nem kell bemutatni, hiszen az elmúlt évek egyik legsikeresebb természetfotósa a világon. Most ismét egy nagyszerű ötlettel jelentkezett. Egy, a világon egyedülálló létesítményt, Madárszínházat álmodott meg a Hortobágyi-halastó területén, ahol a látogatók testközelből figyelhetik meg az itt élő különleges madárvilágot.

A létesítmény különlegessége és elsődleges célja, hogy olyan módon láthassák az érdeklődők a vadon állatait, amelyre korábban még nem volt lehetőség, de a hivatásos fotósoknak is megfelelő körülményeket biztosít majd a felvételek elkészítéséhez.

A koncepció szerint a komplexum egy olyan látogatóközpont lesz, amely szakvezetett túrákon keresztül a félénk, vadon élő madarak közeli megfigyelésére is lehetőséget ad, anélkül hogy zavarnánk őket. Máté Bence híres az általa épített állatmegfigyelő lesekről, és szeretett volna egy olyan Madárszínházat építeni, amely egy busznyi látogatót is képes egyszerre befogadni, ugyanakkor nem zavarja az állatvilágot.

A tervek alapján a hortobágyi kisvasúttól egy tanösvény vezet majd egy 50 méter hosszú, hangszigetelt, akadálymentes alagút bejáratához, ahonnan víz fölött és víz alatt is meg lehet figyelni a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágát – nyilatkozta a fotós.

A tervezésnél fontos szempont volt, hogy a megújuló energiát használó épületkomplexum minél jobban a tájba simuljon, így a tó irányából szinte egyáltalán nem is látszik majd.

A látogatók a nádas fedezékén áthaladva egy kisebb kilátóból pillanthatnak a tóra és a madármegfigyelő pontra, ahová egy alagút vezeti őket tovább. A látogatási útvonalat egy körre fűzik fel, hogy az érkezők és a távozók ne zavarják egymást. A különleges Madárszínházat két éven belül tervezik felépíteni.

Cikkajánló