Megújult a Visegrádi-hegység egyik kedvenc kirándulóhelye

Befejeződött a Visegrádi-hegység egyik leglátogatottabb kirándulóhelyén, az Apát-kúti-völgyben lévő tó felújítása. Érdemes lesz felkeresni egy nyár eleji túra keretében.

Fotó:
Pilisi Parkerdő Zrt
2020. június 11.

Befejeződött a Visegrádi-hegység egyik leglátogatottabb kirándulóhelyén, az Apát-kúti-völgyben lévő tó felújítása. Érdemes lesz felkeresni egy nyár eleji túra keretében.

Az 1983-ban létesített völgyzárógátas Apát-kúti-tó tisztítása azért vált szükségessé, mert megindult benne az eutrofizáció, vagyis a feltöltődés folyamata. A tavaly ősztől idén májusig tartó munkálatok során a tavat megtisztították az iszaptól, megjavították a rajta található zsilipet, majd feltöltötték.

Ezen kívül turisztikai infrastruktúrát korszerűsítő munkálatok is folytak: az Apát-kúti-völgyben a patakba becsatlakozó Magda-forrásnál 35 méteres szakaszon védőkorlát épült az aszfaltúton. Erre azért volt szükség, mert ezen a részen az út szintjénél mintegy 4-6 méterrel lejjebb, egy szakadékban folyik az Apát-kúti-patak. Az ide épített korlát ezt a balesetveszélyes szakaszt teszi biztonságosabbá. Ráadásul igen sok kiránduló is megfordul erre, hiszen a közelben található Telgárthy-rét népszerű túracélpont, illetve a Pilis Bike kijelölt kerékpárpáros úthálózat ugyancsak erre vezet. A védőkorlátot a Pilisi Parkerdő Zrt. a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve, tájképi szempontokat is figyelembe véve alakította ki.

Három klassz túratipp az Apát-kúti-tóhoz

A tóhoz Pilisszentlászló felől három túraútvonal is vezet. Ha a falu központjából a piros jelzésen indulunk, először a Szent László-völgyön, majd az Apát-kúti-völgyön haladunk keresztül. A végig pirossal jelzett útvonal érinti az Alpár- és a Kaán-forrást, az Apát-kúti vadászházat, a Telgárthy-rétet és a Bertényi Miklós Füvészkertet. Továbbhaladva a Magda-forrás következik, majd az út bal oldalán az Ördögmalom-vízesés tűnik fel, amit az Apát-kúti-tó követ. Innen már nincs messze Visegrád, ahova még mindig a piros jelzésen sétálva érhetünk el. Aki ezen a túraútvonalon szeretné megközelíteni a tavat, annak tanácsos vízhatlan bakancsot vagy túracipőt viselnie, mivel az út szinte végig az Apát-kúti-patak völgyén halad!

Ha másik lehetőséget választanánk, akkor Pilisszentlálóról a kék-piros együttes jelzésen induljunk el. A Pap-rét után alig egy kilométerrel ágazik el a két jelzés: a kék élesen balra fordul, ezen kell továbbmenni. (Egyben ez az Országos Kéktúra útvonala is a Visegrádi-hegységben.) Bő két kilométer után érjük el a Vízverési-rétet, ahol a Madas László, a Pilisi-parkerdő alapító igazgatója tiszteletére emelt emlékkő látható. Innen az Erdőanya tanösvényen ereszkedünk le a páratlan szépségű Erdőanyai-rétre, aztán egy jelzetlen erdészeti úton egészen az Ördögmalom-vízesésig. Az Apát-kúti-tó, majd Visegrád ettől a ponttól az előző túraleírásban ismertetettek szerint érhető el.

A tavat úgy is megközelíthetjük, ha Pilisszentlászlóról a zöld jelzésen indulunk el. Ez egy idő után a Spartacus-ösvényen, egy keskeny, kanyargós, de rendkívül látványos, izgalmas, meredek hegyoldalban vezető és csodálatos kilátópontokat magában foglaló útszakaszon folytatódik. Ezen kell haladni egészen a zöld kereszttel jelölt elágazásig, amelyen aztán a Bertényi Miklós Füvészkertet, onnan pedig rövid, kellemes sétával az Apát-kúti-tavat érjük el.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Szöveg

Cikkajánló