Mesélő házak, beszédes utcák – Városi történetek Debrecenből

Egy hideg, téli hétköznapon látogattunk el az ország második legnagyobb városába. Mindenki szaladt a dolga után, kivéve mi: fotós kolléganőmmel fázósan bár, de lassú léptekkel sétáltunk, közben meg-megálltunk, kíváncsian tekintgettünk ide-oda, és próbáltuk szóra bírni a debreceni épületeket.

Szöveg:
2024. január 5.

Egy hideg, téli hétköznapon látogattunk el az ország második legnagyobb városába. Mindenki szaladt a dolga után, kivéve mi: fotós kolléganőmmel fázósan bár, de lassú léptekkel sétáltunk, közben meg-megálltunk, kíváncsian tekintgettünk ide-oda, és próbáltuk szóra bírni a debreceni épületeket.

Ahogy kiléptünk a Nagyállomás kapuján, nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy merre is menjünk. Ha az ember elindul egyenesen, toronyiránt, követve a villamossíneket, előbb-utóbb beér a város központjába. Ez persze inkább utóbb lesz, mert annyi a látnivaló a Piac utcán, Debrecen főutcáján, ahol egymást érik az érdekesebbnél érdekesebb épületek. Hogy a Piac utca honnan kapta a nevét, azt nem nehéz kitalálni: a 16. századtól háromszáz éven át a Nagytemplom előtt tartották a híres debreceni vásárokat.

Zsúpfedeles házak, emeletes paloták

Debrecen városközpontja három Árpád-kori település – Szentlászlófalva, Mesterfalva és Debrecenfalva – összeolvadásából alakult ki a 14. századra.

Micsoda körülményeknek köszönheti Debrecen létrejöttét, azt nem tudom, de azt sem fejthetem meg, mi bírhatott rá harmincezer embert, hogy olyan vidéket válasszon magának lakóhelyéül, ahol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő, sem építőanyag nincs...

– ezeket a nem éppen hízelgő szavakat Robert Townson angol utazó írta, aki 1793-ban mintegy fél éven át járta Magyarországot, és élményeiről 1797-ben jelent meg egy könyve. Townson egy nagy falunak látta az ország akkori legnépesebb városát, ahol szinte minden háznak zsúpfedeles teteje és puszta földpadlója volt, az utcák útburkolat nélküliek, de a legforgalmasabbakon gerendákat fektettek le, hogy a gyalogosok a nyakig érő sárban is közlekedhessenek valahogy.

Ha Townson később, a 19–20. század fordulóján járt volna erre, már a város egy egészen más arcát látta volna.

Akkoriban ugyanis nagyszabású építkezési hullám zajlott, ekkor nyerte el mai arculatát a Piac utca is, ahol egyre másra épültek a többemeletes paloták.

Egyik oldal, másik oldal

Ha a Nagyállomásról elindulunk a belváros felé, először a Petőfi Sándorról elnevezett téren haladunk át. A költő 1843–44 hideg telén itt, egy azóta lebontott házban, egy színházi jegyszedő lakásában élt. A téren ma jobbára kockaházak sorakoznak, de ha megnézzük a régi képeket, hajdan teljesen más volt itt minden. A téren állt – több impozáns épület mellett – a város akkori legnagyobb zsinagógája is.

A hatalmas, kupolás épület a második világháború idején megsérült, a felújítás során pedig kigyulladt, majd évekig üresen állt, végül 1962-ben a lebontása mellett döntöttek.

Piac utcai sétánk során ide-oda cikáztunk egyik oldalról a másikra, majd vissza, és újra át, mert az érdekes épületek hol az egyik oldalon, hol a másikon vannak. De ez jó is, mert így távolról is megnézhetjük az épületeket és közelről is megszemlélhetjük a részleteket.

Az összes épületet nem tudjuk most bemutatni, inkább csak szemezgetünk a látnivalók közül. Itt van például a Piac utca 58. számú ház, amelynek falán egy emléktábla látható. Az épület helyén álló házban élt ugyanis Fazekas Mihály, a Lúdas Matyi szerzője.

A dombormű öt részlete a Lúdas Matyi jeleneteit ábrázolja, egy pedig Fazekas Mihály és Csokonai Vitéz Mihály barátságának állít emléket. Az emléktáblát egyébként Tóth Árpád költő édesapja, Tóth András készítette.

Nem messze innen áll a Megyeháza, amit az ország egyik legszebb szecessziós épületének tartanak. Az egykori Hajdú vármegye háza – Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei szerint – 1911–12-ben épült. Ezen a telken sokáig Debrecen első vendégfogadója, a Fejérló Szálló működött. Eddig terjedt a történelmi belváros, itt ért véget a Nagytemplomtól induló, több száz méteres fahíd, amelyen nagy sár idején közlekedtek. A fahidat 1824-ben bontották el, amikor csatornázták a főutcát.

Régimódi történet

Újra átkelünk a túloldalra, a Piac utca 39. szám alatti Rickl-házhoz. A telket, valamint a korábban itt álló házat és boltot 1789-ben vásárolta meg a kereskedő Rickl József Antal, aki állítólag azért döntött a vétel mellett, mert azt akarta, hogy a hosszú utcának pont a közepén legyen az üzlete.

Ő építtette a belső udvaron álló Lábasház legrégebbi részét, de az utcafronti ház csak később, az 1820-as években épült fel. Rickl József Antal Szabó Magda írónő ükapja volt, és a ház a Régimódi történet című családregény egyik fontos helyszíne.

„Holtig haza” – így nevezte Szabó Magda szeretett városát, amely nagy tisztelettel és büszkeséggel ápolja az írónő emlékét. Születésének századik évfordulóján szobrot is kapott, de nevét viseli egy könyvesbolt is, egykori iskolájának, a Dóczi Leánynevelő Intézetnek az udvarán álló emlékház pedig a város egyik népszerű látnivalója.

A Rickl-ház mellett áll a Csonkatemplom, amelynek tornyán eredetileg hagymaszerű sisak volt. 1907-ben azonban a sisakot megrongálta egy nagy vihar. Megjavították, ám később a szél egészében ledöntötte a toronytetőt. Az építészek belenyugodtak Isten akaratába, és kupola helyett bástyaszerű formát adtak a toronynak. Azóta hívják Csonkatemplomnak.

A Fejérlótól az Aranybikáig

Az Első Takarékpénztár épülete messziről kitűnik rózsaszín falaival. Ennek a helyén nyitotta meg kapuit a nevezetes Fejérló Szálló, miután a régi épületéből megyeháza lett. Ma már sajnos nem áll ez az épület. Helyére 1912-re elkészült a város legrégibb pénzintézete, a Debreceni Első Takarékpénztár szecessziós palotája.

A szomszédban egy újabb emblematikus épület, a klasszicista stílusú régi vármegyeháza áll, szemben pedig a gyönyörű ikerbérházak a Simonffy utcában. A századfordulón épült két bérházban nagypolgári lakások és üzletek is voltak, de vívó- és olvasótermet is kialakítottak az épületekben.

A Simonffy utca a város egyik leghangulatosabb terére, a Hal közbe vezet.

Bár most a téli időszakban üres a tér, a szökőkút is téli álmot alszik, tavasztól őszig igazi pezsgő pontja ez a városnak, kávézókkal, teraszokkal, fényjátékkal. A név pedig onnan ered, hogy itt egykor a város hal- és tejpiaca működött.

Ha a környező utcákon sétálunk, két zsinagóga is utunkba akad a Pásti, illetve a Kápolna utcában. A debreceni az ország legnagyobb vidéki zsidó közössége. Az 1902-ben felavatott Pásti utcai zsinagóga teljes restaurálás után 2015-ben nyílt meg, és ma már kulturális-turisztikai központ is, ahol a látogatók megismerhetik a zsidó vallást és hagyományokat, valamint a debreceni zsidóság történetét.

Visszatérve a Piac utcára, máris a város neves szállodája, az Aranybika Szálló előtt találjuk magunkat, ahol számos híresség fordult meg az idők során. Neves vendégei között volt például Bem tábornok, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, Széchenyi István, Móricz Zsigmond és Bartók Béla.

A Bika család telkén 1699-ben nyitotta meg kapuit egy kis fogadó, mindössze négy szobával. A vendégkör növekedésével a 18. század végén emeletet húztak az épületre. Az 1800-as évek elején került fel a bikát ábrázoló vascégér a falra, amit később bearanyoztak, és ekkor vette fel a fogadó az Aranybika nevet.

A cégér egyébként ma is megvan, a Déri Múzeumban őrzik. A ma látható eklektikus épület 1915-ben készült el az olimpiai bajnok Hajós Alfréd tervei alapján. Az egykori szálló eredeti épülete teljes körű műemléki felújítás előtt áll, a szocializmusban épült új szárnyát pedig elbontják majd.

Pincétől a padlásig a Református Nagytemplomban

„A második rám hagyott műemlék a Nagytemplom. Ha álmomból riasztanak is, tudom, hányan férnek el az épületben, milyen hosszú, milyen magas, a Nagytemplom adatait is meg kellett tanulnom, mint a saját életemre vonatkozókat... ha észreveszem a Nagytemplom tornyainak rám szegeződő nagyszemét, kiáltó, dacos száját, szemöldökét, az akantuszlevelek bozontját, elönt valami semmihez sem hasonlító indulat. (…)

Amit érzek, ami áthat, az a biztonság, mert a végtelenség nyugalma sugárzik rám a tümpanon alól, a tudat, hogy a vaskos, egymástól szinte meghökkentően távol eső tornyokra rákönyökölhet akár a világmindenség, tudom, elbírja, annyira el, hogy erejéből még nekem is jut, másnak is, aki igényli, mindenkinek. (...) [E]z hazánk legnagyobb protestáns egyházi épülete. Ha meglátom, mégsem az jut eszembe róla, hogy kálvinista vagyok, hanem hogy magyar." Szabó Magda írt így a város legismertebb épületéről, amelynek a helyén már a 13. században is templom állt.

Péchy Mihály építész tervei alapján 1805-ben kezdődtek meg és 1827-ben fejeződtek be a Debreceni Református Nagytemplom építkezési munkái. Alapterületét tekintve ez az ország legnagyobb református temploma, amely közel kétezer fő befogadására képes.

1849 első felében Debrecen az ország ideiglenes fővárosa lett, öt hónapra ide költözött a kormány, az országgyűlés, és ide hozták a Szent Koronát is.

Kossuth Lajos a Nagytemplomban mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét.

Ezt a neves eseményt idézi meg a földszinti templomtérben látható Kossuth Emlékkiállítás, a mellette látható Gyülekezettörténeti Kiállítás legfontosabb kiállítási tárgya pedig a Vizsolyi Biblia eredeti példánya. A templomban megnézhetünk még egy bibliai makett- és festménykiállítást is, sőt, bejárhatjuk szinte az egész hatalmas épületet, ha nem is a pincétől, de a templomtértől egészen a padlásig. Sőt, azon is túl, hisz felmehetünk a nyugati torony kupolájába, illetve a két torony között húzódó panorámajárdára is, hogy a magasból is megcsodáljuk a várost és annak környékét.

Cívisházak között

Debrecent előszeretettel emlegetik cívisvárosként. De kik is azok a cívisek? Az alföldi mezővárosok paraszti származású, de már polgári lakosságát hívták így, amelynek jellegzetes lakóházait még ma is megtaláljuk a városban. Sajnos azonban ezeknek a jellegzetes földszintes házaknak a többsége már eltűnt.

Harangi Attila építész felmérése alapján mára kevesebb mint 1500 ilyen ház maradt, amelyeknek egyharmada őrizte meg eredeti karakterét. Egységes utcaképek nem nagyon vannak már, de néhány helyen azért megmaradtak olyan utcarészletek, amelyeket érdemes lenne védetté nyilvánítani és megőrizni.

Mi a Nagytemplom közelében található Szentlászlófalva városrészben sétáltunk kicsit, ahol nemcsak szép régi házakat láttunk, de beszédes utcanevekbe is belebotlottunk. Itt van mindjárt a Szentlászlófalvára bevezető, forgalmas Csapó utca. A város egyik legrégibb utcája a gubacsapókról kapta a nevét, illetve a gyapjúruhákat készítő mesteremberek által a gyapjú fellazítására használt húros, íjas csapóeszközről.

Az Egymalom és a kicsit távolabb fekvő Kétmalom utca az ott működő szárazmalmokról kapták nevüket. Ez utóbbi utcában nőtt fel Térey János író, költő, aki utolsó, befejezetlen művében, a Boldogh-ház, Kétmalom utca – Egy cívis vallomásai című könyvében debreceni gyermekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el.

Árulkodó a közeli Szappanos utca neve is. Az ország első szappanos céhe ugyanis Debrecenben alakult meg 1587-ben. A debreceni szappanfőzők a hortobágyi sziksót használták szappanjaik egyik alapanyagaként. Termékeik világhírűek voltak, vetekedtek a párizsi és a velencei szappanokkal, a 17. században pedig a török szultán adóként is elfogadta a debreceni szappant.

A sötétedés ezen a téli napon is sokkal korábban jött, mint ahogy szerettük volna. A terveink közül nem fért minden bele az időnkbe, így nem is kérdés, hogy vissza kell jönnünk még. Mert Debrecen tele van történetekkel, és minél többet lát a városból az ember, a történetek és a felkeresésre váró érdekes látnivalók száma egyre csak nő. Mintha ez a város soha nem fogyna ki belőlük...

Hasznos információk

A Debrecenben tett látogatás előtt érdemes körülnézni a https://visitdebrecen.com oldalon.

A Tourinform Debrecen a Piac utca 20. szám alatt található, a Régi Városháza épületében.

A Debreceni Református Nagytemplom látogatásával kapcsolatban a www.nagytemplom.hu oldalon található bővebb információ.

A debreceni cívisházakkal kapcsolatban jó szívvel ajánljuk Harangi Attila www.debrecenhazai.hu oldalát.

A cikk először a Turista Magazin 2023. februári számában jelent meg.


Cikkajánló