Íme az utóbbi évtizedek egyik leghosszabb csóvájú üstököse

A „piszkos hógolyó” jött, látott, győzött, és az év üstököse lett 2021-ben. Most mindent megtudhatsz a Leonardnak elkeresztelt gyönyörű égitestről.

Szerző:
Turista Magazin
Magyar Asztrofotósok Egyesülete
Forrás:
Magyar Asztrofotósok Egyesülete
2022. március 9.

A „piszkos hógolyó” jött, látott, győzött, és az év üstököse lett 2021-ben. Most mindent megtudhatsz a Leonardnak elkeresztelt gyönyörű égitestről.

A C/2021 A1 (Leonard)-üstököst az amerikai Mount Lemmon Obszervatórium kutatója, Gregory Leonard fedezte fel 2021. január 3-án, és az előrejelzésekkel ellentétben sokkal látványosabb dolgokat produkált az év végére, ami elképesztő lázba hozta a világ asztrofotósait.

Természetesen a magyar asztrofotósok sem maradtak ki a buliból, igaz, nekik a legszebb pillanatokat már robottávcsövek segítségével kellett megörökíteniük, hiszen ekkor már csak a déli féltekéről látszódott szépen az üstökös. A Magyar Asztrofotósok Egyesülete készített egy összeállítást a legjobban sikerült fotókból, és rengeteg érdekességet szedtek össze az égitestről és annak fotózásáról.

A vártnál nagyobb és fényesebb

Az üstökösök pontos fényességét és aktivitását előre jelezni szinte lehetetlen feladat, de úgy saccolták, hogy a szabadszemes láthatóság határáig is fényesedhet majd, de a valóság minden képzeletet felülmúlt. 2021. december 15-én produkált egy kitörést az üstökös, majd ami néhány nappal később, december 20-án következett be, az már sokak figyelmét felkeltette.

A csóvás vándor több magnitúdónyi fényességnövekedést produkált, vagyis átlépte a szabad szemes láthatóság határát.

A kitörést újabb és újabb kitörések követték. A sok-sok kidobott anyag lehetővé tette, hogy a csóvában elképesztően látványos struktúrák formálódtak a napszél hatására és az év végére, a parányi 1 km-es üstökösmag már 10 millió km hosszú csóvával rendelkezett. Ez a Földről nézve is óriási volt. Daniele Gasparri fényképe alapján, az égen 60 fok hosszúságú csóva jelent meg, így a Leonard az utóbbi évtizedek egyik leghosszabb csóvájú üstökösévé avanzsált.

A látványos csóva akkor alakult ki, amikor Leonard már távolodott a Földtől. Ez azért érdekes, mert az üstökösök relatív fényessége ilyenkor általában csökken, viszont a Naphoz közeledve az abszolút fényességük nő. Ennek az az oka, hogy a kométák aktivitása jellemzően felerősödik, ahogy a növekvő napsugárzás hatására egyre több illékony anyag hagyja el az üstökös magját.

Az üstökösökre ugyanis jellemző, hogy nagyon laza szerkezetűek, porból, fagyott gázokból és jégből állnak, valójában hatalmas koszos hógolyóhoz hasonlatosak. A felszín napközelség időszaka alatt egy valóságos aknamezőre hasonlít, ahol bármikor bárhol feltörhet a felszín alól is valamilyen anyag. Ezek a kitörések a porszemcséket is magukkal rántják, s ezzel egyre látványosabb por- és ioncsóvát hagynak maguk mögött.

A két csóvatípust nem nehéz megkülönböztetni. Az ioncsóva kék színben szokott pompázni és mindig a Nappal ellentétes irányba mutat. Ennek nagyon egyszerű oka van: a napszéllel kerülnek kölcsönhatásba ezek a gáz halmazállapotú részecskék. A porcsóva rendszerint sárgás árnyalatú és mivel az üstökös maga mögött hagyott por- és gázszemcséit tartalmazza, ezért az üstökös keringési pályáján maradva oszlik el.

Újabb meglepetés: leszakadt csóva

Rendkívüli jelenség volt, amikor 2021. december 25-én egy szokatlan csóvaleszakadás történt. A Nap koronatevékenysége miatt a bolygóközi térben terjedő napszélplazma olyan mágneses zavarokat keltett, ami szétszakította az üstökös ioncsóváját. Ez a nagy csomó később napokig észlelhető volt még az égi vándor nyomvonalán, egyesek el is nevezték Leonard-ködnek.

Érdekesség még, hogy az üstökös 2021. december 17-én nem csak látszólag merészkedett közel a Vénuszhoz, hanem valójában csillagászati szempontból is igen közel, mindössze 4,3 millió kilométerre haladt el a szomszédos bolygónk mellett – vagyis a csóva porszemcséi akár be is kerülhettek a Vénusz légkörébe.

Búcsú Leonardtól

A meglepetések üstököse utoljára 2022. január 8-án tört ki. Ez a fokozott aktivitás két-három nap erejéig 5,5 magnitúdóig növelte a fényességét. A hónap derekához érve viszont már a déli megfigyelők is sorra elbúcsúztak az addigra csak binokulárral és egyre kedvezőtlenebb körülmények között megfigyelhető megfáradt üstököstől. A C/2021 A1 (Leonard)-üstökös az Oort-felhőből érkezett, de a pályaszámítások alapján, a mostani napközelségét követően valószínűleg el fogja hagyni a Naprendszert.

A Leonard-üstökösről készült még több képet és a teljes cikket a Magyar Asztrofotósok Egyesületének oldalán láthatjátok.

Cikkajánló