Mit hoz a jövő a Jági-tó számára?

A Pilisszentiván közelében található Jági-tó fontos szerepet tölt be a környék élővilágának életében. Vagyis töltene, ha lenne benne víz. A tó ugyanis már korábban kiszáradt, és egyelőre, a korábbi hetek nagy esőzései ellenére sem töltődött újra.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (Kiemelt kép)
Forrás:
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
2023. február 8.

A Pilisszentiván közelében található Jági-tó fontos szerepet tölt be a környék élővilágának életében. Vagyis töltene, ha lenne benne víz. A tó ugyanis már korábban kiszáradt, és egyelőre, a korábbi hetek nagy esőzései ellenére sem töltődött újra.

Sajnos az itt túrázókat egy ideje már a Jági-tó szomorú, kiszáradt látványa fogadja. „A 2021-es csapadékhiányt Magyarország nagyobb tavai, mint a Velencei-tó, a Fertő tó, de még a Balaton is megsínylette, nem szólva egy olyan kicsi víztestről, mint a Jági-tó. 2022-ben pedig tovább folytatódott az aszály” – írja a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság honlapja.

A Jági-tónak hosszú évek óta nincs tápláló forrása, csak a csapadékvíz töltögeti. Illetve töltögetné.

„Két-három éve szinte semmi hó nem esik, pedig ennek olvadása jelentős vízutánpótlást biztosítana a tó számára. Emellett sajnos eső is kevés esik, ami pedig van, az általában egyszerre zúdul le nagy mennyiségben. Az ilyen özönvízszerű esőket a talaj nem tudja jól továbbítani a mélyebb rétegek felé" – olvasható a cikkben.

Az erdő szélén található kis tónak nagy szerepe van a környék élővilágának életében. Például vízisiklók, mocsári teknősök, kis vízi gerinctelenek élnek itt, de a környék kétéltű faunájának is legfontosabb szaporodóhelye volt a tó. Korábban mi is jártunk ott a tavaszi időszakban, amikor még volt víz a tóban, és hemzsegtek benne az ebihalak, a parton pedig azt sem tudta az ember, hogy hová lépjen, mert mindenhol parányi békák ugrándoztak.

Ahogy azt a Pilisi Len Látogatóközpont munkatársai írják cikkükben, a mocsári teknősök talán a megmaradt iszapban át tudnak telelni, de a halak vagy a vízben fejlődő gerinctelenek, mint például a szitakötők lárvái, már nem ilyen szerencsések. Tavasszal a tóhoz érkező kétéltűek is nagy bajban lesznek, ha nem találnak vizet jól megszokott szaporodóhelyükön.

Korábban is előfordult már, hogy a Jági-tó kiszáradt, például 2003-ban, de akkor újra tudott töltődni. Most is ebben bíznak a szakemberek, de megpróbáltak gyakorlati lépéseket is tenni a tó megmentése érdekében, erről itt írtunk.

A Jági-tó

A Jági-tó szomszédos Vadász-rétről kapta a nevét, amit a svábok Jager Wiese-nek hívnak, ennek becézése a Jági. A tavat az 1930-as-40-es években alakították ki. Eredetileg három tómedence volt itt, melyeket hajdanán források tápláltak. Próbálkoztak itt pisztrángtenyésztéssel, a környező hegyekben folyó barnakőszén-bányászat azonban leapasztotta a vizet, és ma már csak a csapadékvízből érkezik utánpótlás. A tó a Duna–Ipoly Nemzeti Park Jági tanösvényének egyik állomása. A tanösvényen tett túráról itt és itt is írtunk.

Cikkajánló