Túraajánlat

Ökoturisztikai központot adtak át Nagysallérban

Ökoturisztikai központot adtak át pénteken a Somogy megyei Nagysallérban, a csaknem 300 millió forintos beruházást a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. (SEFAG Zrt.) saját forrásból valósította meg.

Szerző:
MTI.hu
Fotó:
Sefag Zrt.
Gulyás Attila
2014. március 25.

Ökoturisztikai központot adtak át pénteken a Somogy megyei Nagysallérban, a csaknem 300 millió forintos beruházást a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. (SEFAG Zrt.) saját forrásból valósította meg.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a létesítmény avatóünnepségén a turizmus jelentőségéről szólva kiemelte: megerősíti a családokat, erősíti a hazához, az anyaföldhöz való kötődést.
"A turizmus az ország belakása" - fogalmazott a politikus, hangsúlyozva: "hiszen akkor tudok igazán patrióta lenni, ha ismerem a hazámnak a történelmét, ismerem a hazámnak a kultúráját, ismerem a hazámnak a természeti adottságait".

A miniszterelnök-helyettes, egyúttal az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke kitért arra is, hogy a vadászházként is üzemelő nagysalléri ökoturisztikai központ vadászati szempontból is fontos létesítmény.
"A vadászat nemzeti büszkeségünkhöz is hozzátartozik, hiszen a magyar vadállomány a világon egyedülálló, a magyar vadászati hagyomány a szó teljes értelmében hungarikum" - mondta Semjén Zsolt, hozzátéve: ezért nemzeti érdekünk, hogy megismertessük a világgal, de emellett nemzetgazdasági szempontból is nagyon jelentős, mert az országnak a legtávolabbi, legkevésbé iparosított területére viszi el a legfizetőképesebb keresletet.

 

 

Mélygéri erdő Mesztegnyő határában az erdei vasút pályájával


Barkóczi István, a Magyarország legnagyobb vadgazdálkodójaként számon tartott, Somogyban mintegy 80 ezer hektár állami tulajdonú erdőt kezelő társaság vezérigazgatója beszédében a hazai turizmus melletti elkötelezettségüket hangsúlyozta. Közölte: az elmúlt négy évben több mint 400 millió forintot költöttek turisztikai célú fejlesztésekre pályázati források bevonásával, ebben az évben pedig 275 millió forint értékű beruházás készül el. A megyében 2200 családnak biztos megélhetést nyújtó, emellett több mint ötszáz közmunkást is foglalkoztató társaság vezérigazgatója szerint szimbolikus jelentőséggel is bír az, hogy éppen a Nemzetközi erdők napján avatják fel a nagysalléri ökoturisztikai központot. Ez is azt mutatja, hogy nemcsak eredményes, de értéktartó erdőgazdálkodást folytatnak - jegyezte meg Barkóczi István. Hozzátette: a nyereséges gazdálkodás teremtette meg mindazon közjóléti fejlesztéseknek az alapját, amit 2010 óta a kormány és a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank is elvár tőlük.

Szászfalvi László (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője, a pártszövetség képviselőjelöltje beszédében kiemelte: ebben a térségben óriási értékek vannak, amit meg kell őrizni és védeni kell.
Jung László, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ügyvezető igazgatója közölte: 2010-től a 22 állami erdőgazdaság közel négymilliárd forintot fordított gazdálkodásai eredményéből a köz javára, közjóléti objektumok felújítására.

 


Jung László jelezte: hamarosan egy honlapon - az erdeiszallas.hu - ismertetik az erdőgazdaságok által kínált szálláshelyeket, amelynek rendszergazdája, működtetője a SEFAG Zrt. lesz.
A nagysalléri ökoturisztikai központ egy közel 700 négyzetméter hasznos alapterületű, a belső-somogyi tájra jellemző építészeti stílus jegyeit hordozó, 20 fő befogadására alkalmas 11 szobás épület, amelynek tetőterében szaunát is kialakítottak.


A létesítményhez tartozik egy étterem, ahol 50 vendéget tudnak fogadni, a vadászterem és a tetőtérben kialakított társalgó pedig kényelmes pihenés színtere lehet. Az épület fűtését és hűtését 12 talajszondából álló hőszivattyús rendszer látja el.


Az ökoturisztikai központ átadásával együtt felavatták az 1992-től működő sziágyi erdei iskolát a vidraparkjáról ismert Petesmalommal összekötő mintegy 10 kilométer hosszú tanösvényt, amelyre pályázati források bevonásával összesen 200 millió forintot költött a SEFAG Zrt.

Cikkajánló