Őszi virágzás

Ősznyitó virágos ismertetőnkben újabb tizenhárom hazai növénytani értéket mutatunk be, amelyekkel - egy kis szerencsével - ti is találkozhattok szeptemberi túráitok során.

Fotó:
Molnár Péter
Mészáros András
2020. szeptember 21.

Ősznyitó virágos ismertetőnkben újabb tizenhárom hazai növénytani értéket mutatunk be, amelyekkel - egy kis szerencsével - ti is találkozhattok szeptemberi túráitok során.

Összeállításunkban védett, fokozottan védett és nem védett fajok is szerepelnek. Az előző két csoportba tartozó növények bárminemű károsítása törvénybe ütközik, és jó, ha tudjuk: nemcsak a védett természeti területeken, hanem azokon kívül is kiemelt oltalom illeti meg őket. A homoki kikerics ennek megfelelően egy legelőn átvezető földút mellett sem gyűjthető. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ránézésre - főként átlagemberként - nem állapítható meg valamiről, hogy védett-e, vagy sem. Fényképet készíteni viszont nemcsak szabad, de kifejezetten ajánlott is, „digitális élményeink” élettartama pedig garantáltan hosszabb, mint egy hirtelen felindulásból hazavitt, két nap után kidobásra ítélt növényé.

Apró füzény (Lythrum tribracteatum)

Természetvédelmi státusz: védett (10 000 Ft)
Termet: 5-30 cm
Élőhely: belvizes szántók, rizsföldek, keréknyomok, iszapos mélyedések
Virágzási időszak: május-szeptember

Vízi tündérfátyol (Nymphoides peltata)

Természetvédelmi státusz: védett (5000 Ft)
Termet: 20-150 cm
Élőhely: állóvizek, csatornák, holtágak
Virágzási időszak: június-szeptember

Erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens)

Természetvédelmi státusz: védett (10 000 Ft)
Termet: 8-15 cm
Élőhely: bükkösök, gyertyános-tölgyesek, mészkerülő erdők
Virágzási időszak: július-szeptember

Kornistárnics (Gentiana pneumonanthe)

Természetvédelmi státusz: védett (10 000 Ft)
Termet: 20-60 cm
Élőhely: kiszáradó láprétek, hegyi rétek, mocsárrétek
Virágzási időszak: június-szeptember

Csarab (Calluna vulgaris)

Természetvédelmi státusz: nem védett
Termet: 15-40 cm
Élőhely: fenyérek, szőrfűgyepek, tőzegmohás lápok, mészkerülő erdők, erdeifenyvesek
Virágzási időszak: július-október

Réti angyalgyökér (Angelica palustris)

Természetvédelmi státusz: fokozottan védett (100 000 Ft)
Termet: 50-120 cm
Élőhely: nyírlápok, láprétek
Virágzási időszak: június-szeptember

Őszi csillagvirág (Scilla autumnalis)

Természetvédelmi státusz: védett (5000 Ft)
Termet: 5-20 cm
Élőhely: löszgyepek, sziklagyepek, bokorerdők
Virágzási időszak: szeptember-október

Őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis)

Természetvédelmi státusz: védett (10 000 Ft)
Termet: 7-20 cm
Élőhely: irtásrétek, legelők, száraz gyepek, láprétek
Virágzási időszak: szeptember

Fecsketárnics (Gentiana asclepiadea)

Természetvédelmi státusz: védett (10 000 Ft)
Termet: 20-80 cm
Élőhely: bükkösök, erdeifenyvesek, égerligetek, magaskórósok
Virágzási időszak: augusztus-szeptember

Magyar gurgolya (Seseli leucospermum)

Természetvédelmi státusz: fokozottan védett (100 000 Ft)
Termet: 30-100 cm
Élőhely: dolomitsziklagyepek
Virágzási időszak: július-október

Homoki kikerics (Colchicum arenarium)

Természetvédelmi státusz: fokozottan védett (100 000 Ft)
Termet: 5-15 cm
Élőhely: homokpuszták, homoki rétek és legelők, nyílt homoki tölgyesek
Virágzási időszak: augusztus-szeptember

Sziki őszirózsa (Aster tripolium)

Természetvédelmi státusz: nem védett
Termet: 10-60 cm
Élőhely: szikes gyepek
Virágzási időszak: július-szeptember

Magyar sóvirág (Limonium gmelinii subsp. hungaricum)

Természetvédelmi státusz: nem védett
Termet: 20-60 cm
Élőhely: ürmös szikes puszták, szikfokok
Virágzási időszak: július-szeptember

A cikk először 2016 szeptemberében jelent meg.


Cikkajánló