Öt álomszép kilátás a Budai-hegységben

Ha bámulatos színeiben szeretnéd látni a Budai-hegység erdőit, az ősz lesz a legjobb választás. A következő kilátókból bármikor érdemes körültekinteni.

Szerző:
Joó Annamária
Fotó:
Somogyvári D. György
Gulyás Attila
2021. október 6.

Ha bámulatos színeiben szeretnéd látni a Budai-hegység erdőit, az ősz lesz a legjobb választás. A következő kilátókból bármikor érdemes körültekinteni.

Az útvonal nem saját fejből pattant ki, már a teljesítménytúrázók is felfedezték, és Budai kilátók címmel évente megrendezik októberben a túrát. A táv nem túl hosszú (23 km), van benne négy kilátó pompás panorámával, néhány kellemesen fárasztó kaptató, sok lejtő és még több erdő. S a legjobb benne az, hogy alternatív rövidítésekkel kevesebb is lehet, így gyerkőcök és nagymamák is könnyen végigjárhatják, szóval ideális hétvégi program az egész családnak.

A Normafánál indul a túra, érinti a János-hegyi Erzsébet-kilátót. Innen másfél kilométer meredek ereszkedés jön a Szépjuhászné nyergére, majd ugyanennyi hegymenet következik a Nagy-Hárs-hegy tetején lévő Kaán Károly-kilátóhoz (454 m). Közben nem győzzük kapkodni a fejünket, milyen gyönyörűen belemarkolt az ősz az erdőbe. Foltokban veresedő lombok, rozsdabarna, sárga levelek pettyezik a tájat.

Tudtad?

Kaán Károly (1867-1940) erdőmérnök, földművelésügyi államtitkár, a MTA levelező tagja, az Országos Természetvédelmi Tanács első elnöke volt. Az Alföld fásításának ötletgazdája, az országos erdőgazdálkodás újjászervezője, a természetvédelmi törvények egyik atyja.

A Kaán Károly-kilátótól alig több mint egy kilométernyi távolságra magasodik a Makovecz-kilátó a Kis-Hárs-hegy csúcsán (362 m). A nem túl magas (6 méteres) fatoronyba megéri felmenni, mert tiszta időben csudaszép kilátás nyílik a Budai-hegyekre és a fővárosra. A kilátó 2012-ben „vette fel” tervezője, Makovecz Imre Kossuth-díjas építész nevét.

2018 nyarán alaposabb ráncfelvarráson esett át az építmény, amelynek köszönhetően a kettős csavarvonal formájú, fagerendákból álló tornyon visszabontották a korlátokat, majd a központi vastengelyen nyugvó tartószerkezet megerősítése után stabilabb korlátokat helyeztek a lépcsősorra és a kilátó tetejére is, ezután az egész építményt lefestették. A Pilisi Parkerdő Zrt. a kilátó közvetlen környezetét is megújította: az oda vezető lépcsőfokok és a szomszédos tűzrakó hely is új formát kapott, valamint új padokkal és asztalokkal látták el a pihenőhelyet. 2018 októberétől pedig már újra látogatható.

A Fekete-fejhez (386 m) vezető emberes kapaszkodó után egy laza lejtmenettel a Petneházy-réthez érünk, majd a Tarnai-pihenő késztet megállásra, ahol a kopár sziklákat körbefolyó színes lombok látványa pumpálja még magasabbra az élményfaktort.

A túra utolsó kilátóhelye a Nagy-Kopasz 559 méteres ormán álló Csergezán Pál-kilátó, amelynek alakja kicsinyt Dubai vitorla alakú Burj Al Arab szállodájára emlékeztet. Betonalapzatú tornyát vörösfenyő lécek borítják, legfelső szintjére 100 lépcsőfok leküzdésével juthatunk fel. Hihetetlen, de innen tényleg látni lehet az esztergomi bazilikát, a Mátrát, a Pilist és a Zsámbéki-medencét is.

Tudtad?

Csergezán Pál híres természet- és vadászfestő volt, aki többek között Kittenberger Kálmán és Fekete István (Vuk, Kele) könyveit is illusztrálta. Sírja a róla elnevezett kilátó közelében lévő Anna-laknál, az erdőben található.


TÚRAINFÓK

Útvonal: Normafa-Erzsébet-kilátó-Szépjuhászné-Nagy-Hárs-hegy-Kis-Hárs-hegy-Fekete-fej- Vöröspocsolyás-hát-Tarnai-pihenő-Nagy-Kopasz-Nagykovácsi

Táv: 23 km

Szint: 700 m

Nehézségi fok: Jól jelzett turistaútvonalon, szép természeti környezetben, nagyobb szintemelkedések nélküli könnyű erdei túra, gyerkőcökkel is kényelmesen teljesíthető.

A cikk először 2018 októberében jelent meg.


Cikkajánló