Patakok és kilátások – évindító túracsokor

A már-már megszokottá váló, viszonylag meleg januári idő nemcsak a sarat, hanem a patakokat is dagasztja. Ugyanis a decemberi hótakaró elolvadása után hegységeink vízfolyásai viszonylag bővizűek, ezért olyan túrákat válogattunk össze, amelyeken látványos patakvölgyek és kilátótornyok váltogatják egymást.

Fotó:
Burger Barna (Kiemelt kép)
2023. január 2.

A már-már megszokottá váló, viszonylag meleg januári idő nemcsak a sarat, hanem a patakokat is dagasztja. Ugyanis a decemberi hótakaró elolvadása után hegységeink vízfolyásai viszonylag bővizűek, ezért olyan túrákat válogattunk össze, amelyeken látványos patakvölgyek és kilátótornyok váltogatják egymást.

Az ország nyugati szélén, éppen a határon áll a Soproni-hegység legmagasabbra épített kilátója, a Magas-bérc fatornya, amelyről az Alpok havas csúcsainak panorámája színezi meg a hazai táj egyhangúan szürke-barna tónusait. A tetőpontra a hegység legszebb völgyéből, a Tolvaj-árokból kapaszkodunk fel.

Bükki túránkon a Zsófia-kilátó újjászületett építményét, Lillafüred madártávlati perspektíváját, valamint a Forrás-völgy buja, most talán kisebb zúgókat is rejtő szűkületét kötjük össze több másik kilátópont, illetve néhány látványos barlangcsarnok felkeresésével.

A Mecsek legszebb szűkületébe, a Hidasi-völgy sziklalépcsőkkel és mésztufagáttal ékesített völgyébe is ellátogatunk, de előtte szétnézünk a hegység centrumából, a Miske-tetőről és a Cigány-hegyi kilátóból. Az Országos Kéktúra e heti szakasza szelídebb terepet képvisel: a Cserhát nyugati vidékén vándorlunk át sok kisebb patakvölgyet érintve, miközben letekintünk a Naszály bércéről, majd a Prónay-kilátó jókora tornyának tetejéről.

A hegyek mélyéről a legmagasabb bércre
Soproni-hegység

A Tolvaj-árok szűk patakvölgyéből a Soproni-hegység legmagasabb pontjára emelkedünk, ahonnan már az Alpok hegygigászainak előőrsei derengenek a horizonton. Emellett megismerkedünk a brennbergi bányászattal, és lehetőségünk nyílik összehasonlítani a megszűnt bányatelepek utóéletét határon innen és túl.

  • Táv: 12,9 km
  • Szintemelkedés: 485 m
  • Szintcsökkenés: 365 m
  • Időtartam: kb. 4 óra
  • Kiindulópont / végpont: Brennbergi út, ifjúsági tábor bm. / Brennbergbánya
  • Főbb látnivalók: a Tolvaj-árok völgye, Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont, Helenenschacht, Magas-bérci kilátó, Brennbergbánya temploma

Miskolcról a Szinva és a Garadna fölé
Bükk

Túránk a Szinva és a Garadna völgye fölötti vidékre hív. A hegység egymásba torkolló, két jelentős vízfolyása részekre szabdalja a Bükköt, és legismertebb kistáját, a fennsíkot. Ezúttal a Kis-fennsík keleti részével ismerkedünk, számos csodálatos karsztjelenséget, kilátópontot és a Zsófia-kilátó tornyát érintve.

  • Táv: 10,7 km
  • Szintemelkedés: 474 m
  • Szintcsökkenés: 474 m
  • Időtartam: kb. 3 és fél óra
  • Kiinduló- és végpont: Miskolc, Majális park
  • Főbb látnivalók: Molnár-szikla, Szeleta-barlang, Zsófia-kilátó, a Forrás-völgy és barlangjai

A Mecsek hegyvidéki arca
Mecsek

A Keleti-Mecsek legmagasabb hegytömbjei alatt, völgyek szorításában túrázunk, ahol a táj hegyvidéki vonásai dominálnak. Felkeresünk hajdani üveghutát, kilátót és panorámás rétet is, így a hosszú patakmenti vándorlások ellenére sem válik egyhangúvá a túra.

  • Táv: 14,7 km
  • Szintemelkedés: 462 m
  • Szintcsökkenés: 462 m
  • Időtartam: kb. 4 és fél óra
  • Kiinduló- és végpont: Zobákpuszta
  • Főbb látnivalók: Takanyó-völgy, Pusztabánya (üveghuta), Miske-tető, Cigány-hegyi kilátó, Hidasi-völgy, Csurgó (szikla)

Nógrád – Becske (OKT-18.)
Cserhát

A Börzsöny és a Mátra között szelídebb domborzatú vidékre kalauzol a Kéktúra 18. szakasza: a Cserhát nyugati fele igazi dombsági táj. Komolyabb magasságot csak a Naszály sasbérce ér el, ezen kívül alacsony hátakon és kis völgyeken át hullámzik az útvonal.

  • Táv: 59,2 km
  • Szintemelkedés: 1885 m
  • Szintcsökkenés: 1880 m
  • Időtartam: 2-4 nap
  • Kiindulópont / végpont: Nógrád vasútállomás / Becske
  • Főbb látnivalók: Nógrádi vár, Nagy-kő-hegy, Katalinpusztai kirándulóközpont, Látó-hegy, Naszály, Prónay-kilátó
Természetjáró.hu

A Természetjáró.hu folyamatosan bővülő katalógusában országszerte több mint ezer közül válogathatsz: gyalogos túrákat éppúgy találsz benne, mint kerékpáros- és vízitúrákat, terepfutásokat vagy teljesítménytúrákat. Mindegyikhez fotógaléria, részletes leírás és térképes nyomvonal tartozik, ami akár le is tölthető. De még erre sincs szükség, hiszen telefonon egyetlen gombnyomással megnyithatod a túrát az ingyenes Természetjáró appban, amivel lementheted térerő nélküli használatra, és a terepen navigálhatsz is. Ha pedig inkább magadnak keresnél útvonalat, azt is megszerkesztheted a Túratervezővel, nyomon követve a közeli látnivalókat és szállásokat, sőt áttekintheted a térképen az aktuális terepi figyelmeztetéseket, lezárásokat is.



Cikkajánló