Soha ennyien nem túráztak egyszerre az Országos Kékkörön

Október 9-én, azaz most szombaton tartották a Kéktúrázás Napját, amelynek keretei között 3240 túrázó rótta egyszerre az Országos Kékkör jelzett útvonalát.

Szerző:
Turista Magazin
2021. október 11.

Október 9-én, azaz most szombaton tartották a Kéktúrázás Napját, amelynek keretei között 3240 túrázó rótta egyszerre az Országos Kékkör jelzett útvonalát.

A Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében zajló közösségi túranapon az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az idén 25 éves Alföldi Kéktúrát lehetett szervezetten bejárni 143 szakaszra osztva.

Előzetesen 3400 fő regisztrált a túrákra, ebből 3240-en jelentek meg az indulópontokon, és a szakaszfelelősök vezetésével, jeladóval felszerelve vágtak neki a távoknak. Napnyugtára mind a 143 csapat célba ért, kirajzolva a rendezvény honlapján az Országos Kékkör méterre pontos útvonalát, amely még napokig visszakövethető.

A Turista Magazin is csatlakozott a közösségi programhoz, a 36. túrát kalauzoltuk végig szombaton Pilisszentlászlótól a visegrádi révig. A mintegy 15 kilométeres útvonal gyönyörű helyeken vezetett, így a kicsinek egyáltalán nem nevezhető, de annál lelkesebb csapatunk remek ízelítőt kapott a Visegrádi-hegység eszenciájából. Gyönyörű tisztások, hatalmas bükkfák, Dunakanyarra nyíló panorámák tették változatossá a gyaloglást Visegrádig, ahová – a jó idő miatt – a megtelt táblát is ki lehetett volna tenni.

Cikkajánló