Sokan köszönhetik otthonukat a harkályoknak

A harkályokat gyakran nevezik a fák doktorának, de van még valami, amivel hozzájárulnak az erdők lakóközösségének jóllétéhez.

Szerző:
Turista Magazin
Molnár Márton (BNPI)
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép)
Forrás:
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság / Facebook
2024. április 5.

A harkályokat gyakran nevezik a fák doktorának, de van még valami, amivel hozzájárulnak az erdők lakóközösségének jóllétéhez.

A harkályok komoly odúkészítők, jellemzően minden évben újat vésnek maguknak. Talán pazarlásnak tűnhet, de ezzel nagyon sok más állatfajnak tesznek jót, hiszen a régi üregeket elfoglalva új otthonra lelhetnek vagy épp fészket is rakhatnak benne, és ez főként azoknak a fajoknak nagy segítség, akik nem képesek odút vájni maguknak. A harkályok persze nem jótékonykodásból segítik a többi fajt, de ez az ösztönös tulajdonságuk mindenképp hozzájárul ahhoz, hogy az erdei ökoszisztéma fontos kulcsfajai legyenek.

Attól függően, hogy milyen harkály készít odút, vannak kisebb és nagyobb üregek, amelyekből aztán a leendő albérlők kiválaszthatják maguknak a legideálisabb otthont. A legkisebb odvakba széncinege, kékcinege, örvös és kormos légykapó költözhet be, városokban akár verebek is. A nagyobb harkályok, például a nagy vagy a balkáni fakopáncs odúiban pedig már seregély is költhet, de kisemlősök is szívesen foglalják el azokat, például a sárganyakú erdei egér vagy különböző pelefajok. A kék galamb és a gatyáskuvik előszeretettel használja a fekete harkályok által készített odúkat, sőt, a nyuszt vagy akár a vadmacska is szívesen beköltözik oda.

Az idős fák vagy a lábon álló holtfák a legalkalmasabbak a harkályodúk elkészítéséhez. Egy-egy alkalmas száradékban akár több harkályfaj is fészkelhet egyszerre, illetve az évek során számtalan odú kialakulhat rajtuk, melyeket egyéb fajok foglalhatnak el. Az ilyen faegyedek nagyon fontosak az erdő életében, ám hazai erdeinkben mégis kevés ilyet láthatunk, a gazdasági hasznosítás mellett ugyanis lényegesen kevesebb holtfa képződik, mint egy természetes szerkezetű erdőben.

Ha szeretnél még többet megtudni a harkályokról, akkor olvasd el ezt a korábbi cikkünket.

Cikkajánló