Tudástár

Fehérhátú fakopáncs – Hazánk legritkább harkályfaja

Természetközeli élőhelyeihez és párjához rendkívül hűségesen ragaszkodik, imádja a korhadó fákat, egy-két sajátos jellegzetessége alapján pedig rokonaitól könnyűszerrel megkülönböztethető. Hazánkban ugyan ritka, de egy kis szerencsével hegyvidéki bükköseinkben bárki megpillanthatja.

Fotó:
123rf.hu
2020. december 27.

Természetközeli élőhelyeihez és párjához rendkívül hűségesen ragaszkodik, imádja a korhadó fákat, egy-két sajátos jellegzetessége alapján pedig rokonaitól könnyűszerrel megkülönböztethető. Hazánkban ugyan ritka, de egy kis szerencsével hegyvidéki bükköseinkben bárki megpillanthatja.

A harkályalakúak (Piciformes) rendjének harkályfélék (Picidae) családjába tartozó fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) kifejlett példányainak testhossza 22–26 cm, szárnyfesztávolsága 38–40 cm, testtömege 100–110 gramm.

A vén kontinens legnagyobb termetű és leghosszabb csőrű fakopáncsfaja.

Állandó madár, területhűsége meglehetősen nagy. A Magyarországon is honos törzsalak (Dendrocopos leucotos leucotos) hátának alsó része fehér, vállfoltja nincsen. A hím sapkája piros, a tojóé fekete, fiatalkori tollruhában a tojó homlokán is van némi piros.

A fehérhátú fakopáncs elterjedési területe az eurázsiai mérsékelt övi és szubboreális erdőzóna jelentős részét lefedi, de Nyugat- és Észak-Európa felé nem folytonos. Költőterülete Dél-Norvégiától, a Cseh-erdőtől és az Alpok délkeleti részétől, illetve a Balkán-félsziget hegységeitől kelet felé egész Japánig húzódik.

Európai állománya 180–550 ezer párt, a magyarországi 250–750 párt számlál a becslések szerint.

Ott telepszik meg, ahol nagyobb kiterjedésű, természetközeli erdőállományokat talál, és általában olyan erdőkben foglal revírt, ahol nagyobb mennyiségben van elhaló vagy korhadt lombhullató fa, odúját ugyanis kizárólag holt vagy elhaló ágrészben vagy törzsben alakítja ki, továbbá táplálékállatainak zömét (rovarokat, lárvákat, fakérgen élő egyéb gerincteleneket) is ilyen faegyedeken zsákmányolja.

Hazánkban a nagyobb kiterjedésű bükkös erdőségekhez kötődik. Az Északi-középhegységben a Börzsöny, a Karancs–Medves-vidék, a Mátra, a Bükk, a Putnoki-dombság, a Heves–Borsodi-dombság, a Zempléni-hegység és az Aggteleki-karszt területéről ismertek költőállományai. A Dunántúli-középhegységben a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Gerecse és a Bakony erdeiben, továbbá a Kőszegi-hegységben fészkel.

Monogám faj, a párok sokszor évről évre együtt maradnak. A territóriumfoglalás kezdete márciusra, a költésé áprilisra esik.

Évente csupán egyszer költ, és minden évben új odút készít.

Előző évi költőüregét csak igen ritkán használja. Fészekalja 4–6 tojásból áll, a kotlási idő 14–16 nap. Az apróságok táplálásában mindkét szülő részt vesz. A fiókák 26–28 napos korukban, május végén repülnek ki.

A fehérhátú fakopáncs jövőjét elsősorban a természetközeli erdei élőhelyek átalakítása és fragmentációja, az erdők természetességének csökkenése veszélyezteti, de a holtfamennyiség drasztikus csökkenése (lecsökkentése) is negatív hatást gyakorolhat az állopmányaira.

Kiemelt oltalom

A fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) a fokozottan védett állatfajok közé tartozik Magyarországon. Természetvédelmi értéke 250 000 Ft egyedenként. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján szintén szerepel e nagy termetű harkályféle – besorolása LC (Least Concern), azaz „legkevésbé aggasztó helyzetű”.

A cikk a Turista Magazin 2018. októberi számában jelent meg. Korábbi lapszámainkat ide kattintva érheted el.


Cikkajánló