Sűrűbben járnak a vonatok a Balatonhoz

Mivel a Balaton már tavasszal is egyre népszerűbb célpont, a MÁV-START már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a Balaton partjához tartó járatokat: június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép)
Forrás:
MÁV-START Zrt.
2021. május 18.

Mivel a Balaton már tavasszal is egyre népszerűbb célpont, a MÁV-START már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a Balaton partjához tartó járatokat: június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között.

Az utasokat a korábbihoz képest sűrűbb közlekedéssel, InterCity kocsikkal és a déli parton már az előszezonban is étkezőkocsival várja a vasúttársaság – olvasható a MÁV-START Zrt. közleményében.

Az előszezonban a Siófok, Fonyód és Balatonmáriafürdő környéki üdülőövezetek kisebb forgalmú megállóiban is sűrűbben állnak meg vonatok, és közvetlenül elérhetővé válnak Budapestről.

A Balaton északi partján a vasúti közlekedés május 30-ig szünetel, Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbusz szállítja az utasokat a villamosítás miatt. Az előszezon további részében, május 31-től már nem kell átszállni, közvetlen vonatok közlekednek majd Budapesttől Tapolcáig.

A Kék Hullám sebesvonatok kétóránként közlekednek Budapest-Déli és Tapolca között, a Katica sebesvonatok hétvégén kétóránként közlekednek a Déli pályaudvar és Balatonfüred között, hétköznap naponta két pár vonat közlekedik. Pénteken és hétvégén Tekergő gyorsvonatok is közlekednek a Déli és Tapolca között.

A kerékpárosok számára fontos információ, hogy a déli parton közlekedő sebes vonatokon legalább 8 kerékpárhely áll rendelkezésre. Ezen felül egyes vonatok a hétvégi időszakban nagy befogadóképességű (32-36 kerékpár szállítására alkalmas) kocsival közlekednek az előszezonban. Ezekkel a vonatokkal érhető el a balatoni bringakörút a legkönnyebben, már Balatonaligáról elindulhatnak kerékpározni. Elsősorban ez a vonat javasolt a kerékpárosoknak, csoportoknak.

Május 30-ig, amíg pótlóbuszok közlekednek Székesfehérvár és Balatonfüred között, az északi parti települések kerékpárral a déli parti sebesvonatokkal érhetőek el Balatonaliga és Szántód (Tihanyrév) felől kerékpározva, vagy a Göcsej és Bakony InterCity vonatokkal Veszprém felől, a Veszprém—Balatonalmádi kerékpárúton át.

Május 31-től Budapest és Balatonfüred között kétóránként nagy befogadóképességű kerékpáros kocsival közlekedik a Kék Hullám InterCity. A vasúttársaság a kerékpárosok számára ajánlja a hétvégenként nagy befogadóképességű kerékpáros kocsival közlekedő Tekergő gyorsvonatok igénybevételét, melyekkel a keleti medence települései, Balatonakarattya, Balatonkenese és Balatonfűzfő érhetők el.

A Budapest és Balatonfüred közötti Katica sebesvonatokon a kerékpárszállítás kevésbé javasolt, a rendelkezésre álló vonatonkénti 4-8 hely csak kerékpárhelyjeggyel vehető igénybe.

További részletekről, valamint a kerékpárosoknak ajánlott vonatokról ide kattintva tájékozódhatsz.

A tavaly először bevezetett Balaton24 és Balaton72 nevű jegytípusról ide kattintva, a Duo-változatról pedig ide kattintva olvashatsz hasznos infókat.

Cikkajánló