Tudástár

Szajkó, a hangutánzó fészekrabló

Nem kell különösebb szerencse ahhoz, hogy megpillantsuk hazánk madárvilágának egyik legszínpompásabb varjúféléjét, a harsány riasztásáról könnyen beazonosítható szajkót, amelyet mátyásmadárnak is neveznek. Példányait telente szórók és etetők környékén is fellelhetjük, érdemes hát nyitott szemmel járni a hideg hónapokban is.

Szöveg:
Nagy Loránd István
Fotó:
Javier Castro
2020. február 16.

Nem kell különösebb szerencse ahhoz, hogy megpillantsuk hazánk madárvilágának egyik legszínpompásabb varjúféléjét, a harsány riasztásáról könnyen beazonosítható szajkót, amelyet mátyásmadárnak is neveznek. Példányait telente szórók és etetők környékén is fellelhetjük, érdemes hát nyitott szemmel járni a hideg hónapokban is.

A verébalakúak (Passeriformes) rendjének varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó, több mint harminc alfajjal rendelkező szajkó (Garrulus glandarius) kifejlett példányainak testhossza 34–37 cm, szárnyfesztávolsága 52–58 cm, testtömege 140–190 gramm. A hím valamivel testesebb a tojónál. Csőre erőteljes és rövid, tollazatának alapszíne rózsaszínes szürkésbarna, farka fekete, farcsíkja fehér, kéztövénél feketével és türkizkékkel csíkozott szárnytükröt visel.

Éneke rendkívül változatos, hangutánzó képessége pedig szintén nem mindennapi: ügyesen leutánozza az egerészölyv kiáltását vagy a varjak károgását, de akkor sem jön zavarba, ha kutyaugatást kell reprodukálnia.

Európában, Ázsiában és Afrika északnyugati régióiban fészkel, hazánkban országszerte elterjedt, állománya kismértékben növekvő tendenciát mutat. A hazánkban élő szajkók állandó madarak, nem vonulnak, határainkon belül ugyanakkor időnként külföldi fatársaik jelennek meg a téli hónapokban.

Erdőbarát madár, így nem meglepő, hogy legjelentősebb populációi a középhegységi és dombvidéki tölgyeseinkben fordulnak elő, de alföldi erdőfoltokban, idősebb faállománynak otthont adó parkokban és kertekben is szívesen megtelepszik.

Fotó: Javier Castro

Gallyfészkét fák vagy bokrok ágai közé építi, amelybe a nőstény április végén vagy május elején 4-7 tojást rak. A fiókák 16–17 napnyi kotlást követően bújnak ki, táplálásukból a hím és a nőstény egyaránt kiveszi a részét. Az apróságok 20–22 napos korukban hagyják el a fészket.

Mindenevő madárként igen sokféle táplálékot elfogyaszt. Tavasszal és nyáron elsősorban állati eredetű koszton (rovarok, gerinctelenek, kisemlősök, madártojások, madárfiókák) él, ősszel és télen pedig inkább a növényi eredetű betevőt részesíti előnyben. A gabona- és gyommagvak, illetve a különböző gyümölcsök mellett a bükk és a tölgyek makkját is igen nagyra értékeli. Utóbbi termésekből be is spájzol az ínségesebb napokra, talajba rejtett táplálékraktárainak pontos helyét azonban gyakran elfelejti, így – ha közvetve is – nagyban hozzájárul az erdőségek spontán felújulásához. A madárfiókák elfogyasztása iránt érzett vonzalmának megítélése kissé megosztja a vadgazdálkodók és a természetvédők népes táborát: előbbiek kártevőként, utóbbiak megőrzendő természeti értékként tekintenek rá.

Szajkó

A szajkó (Garrulus glandarius) nem élvez természetvédelmi oltalmat Magyarországon. Vadászható faj: példányainak elejtése július elseje és február utolsó napja között megengedett. Apróvadas vadászterületeken az apróvad szaporodási időszakában a vadászati hatóság külön engedélyével – a borzhoz, a házi görényhez, a dolmányos varjúhoz és a szarkához hasonlóan – gyéríthető. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján LC (Least Concern), azaz „legkevésbé aggasztó helyzetű” besorolással szerepel.

A cikk a Turista Magazin 2019. februári számában jelent meg. Korábbi számainkat ide kattintva tudod megrendelni, előfizetni pedig itt tudsz ránk.

Cikkajánló