Keselyűk nagy létszámú csapatai 100-200 éve még rendszeres látogatói voltak a Hortobágynak és más alföldi pusztáknak, ezek a hatalmas termetű dögevők akkor még szerves részei voltak a hazai faunának.
Európában négy keselyű faj él, a barát-, a fakó-, a dög-, és a szakállas saskeselyű. A múlt század 60-as éveire – számos ok miatt – mind a négy faj végveszélybe került az egész európai kontinensen. Kontinens-szerte fajvédelmi programok indultak megmentésükre, a keselyűk száma pedig emelkedni kezdett.
Nálunk manapság leggyakrabban a fakó keselyű tűnik fel, cikkünk is vele foglalkozik elsősorban. Ez a faj egészen a 20. század elejéig fészkelt a Kárpát-medence déli és keleti szélén. A 18. században, és a 19. század elején azonban még a barátkeselyű volt a legelterjedtebb nálunk. Európa legnagyobb termetű ragadozó madara a történelmi Magyarország területén közel 40 helyen költött.
A 19. században a Mátrában is fészkelt
A „keselyű”, vagy régiesen „kesely” szó, eredetileg valamilyen világos színt jelent, és a nálunk leggyakrabban előfordult fakó keselyű világos fejére, nyakára utalt. Maga a „keselyű” szó a 14. században jelent meg a magyar nyelvben – olvashatjuk a Haraszthy László és Bagyura János által szerkesztett Magyarország ragadozó madarai és baglyai című könyvben.
A fakó keselyűt régen hívták gyapjasnyakú és kopaszfejű keselyűnek, dögészmadárnak, fakó dögöncnek és szőke keselyűnek is.
A hajdani gyakori keselyű-előfordulásokra számos helynevünk is utal, mint például Tolna megyében Keselyűs, Zemplénben a Keselyű-rét, vagy az országban több helyen – például a Bükkben vagy a Bakonyban – megtalálható Keselyű-hegy.
A fakó keselyűk legnépesebb költőhelye a Kazán-szorosban és környékén volt, de fészkeltek többek között a Retyezátban, a Fogarasi-havasokban is. Jelenlegi határainkon belül egyetlen fészkelési adata van, a 19. századból. Ekkor a Mátra déli oldalán, a Sas-kő és a Bagó-kő sziklafalaiban költöttek – írja az említett könyv.
Az Alföldön, ahol akkor még létezett a külterjes állattartás, az ilyen-olyan okok miatt elpusztult legelő állatok tetemei terített asztalt jelentettek számukra. A fészkelő-állományok a Kárpát-medencét ölelő magas hegyekből érkeztek. A pár száz kilométernyi távolság egy keselyű számára nem okozott problémát.
Úgy hitték, a keselyűk halált hoznak
A Keselyűk Magyarországon és a Kárpát-medencében (szerk: Tóth Tamás) című könyv számos keselyűészlelésről beszámol a 19-20. századból. Lintia (1907) szerint a Kazán-szorosban a 20. század elején szűnt meg teljesen és véglegesen a fakó keselyűk fészkelése.
„A szerző az utolsó párok eltűnését egy Tobler nevű bécsi szerencsevadász számlájára írja, aki a preparátorok számára az utolsó madarakat is agyonlőtte, valamint a fiókákat és a tojásokat is az utolsó darabig begyűjtötte. A szerző szerint Tobler megjelenése előtt annyi volt itt a keselyű, hogy egyszer egy lódögön 25–30 fakó- és barátkeselyű gyűlt össze, amelyek közül a helyi juhász egyet bottal is agyon tudott ütni. Európában – teljesen tévesen – úgy vélték, hogy ezek a dögevők a haszonállatokat is elragadják, s így jelentős károkat okoznak a lakosságnak, sőt egyesek azt is feltételezték, hogy a keselyűk akár az embert is megtámadhatják” – olvashatjuk A keselyűk Magyarországon és a Kárpát-medencében című könyvben.
A keselyűket évszázadokon keresztül irtották, részben a róluk alkotott téves feltételezések miatt, részben azért, mert a megjelenésüket a halállal kötötték össze.
Ezek az állatok nagy számban ugyanis járványok, éhínségek, háborúk idején tűntek fel. Ezeknek a nagy termetű madaraknak az elejtése emellett dicsőség is volt a vadászok számára. A keselyűk Magyarországon és a Kárpát-medencében című könyvben több olyan 20. század elejéről származó fotót láthatunk, amelyen a vadászok széles mosollyal pózolnak a keselyűk kiterjesztett szárnyú tetemével. Az egyik képen például egy báró pózol büszkén a Kvarner-öbölben tett egynapos vadászata végén három keselyű és egy delfint teteme mellett.
Voltak azonban olyanok is, akik már a 19. század végén felvetették, hogy a keselyűk védelemre érdemesek, például a hulladékeltakarító szerepük miatt.
Háromnapi elzárás és tizenöt pengő büntetés
Magyarországon 1933-ban látott napvilágot az a vadászati tilalmi rendelet, amely a földművelésügyi miniszter engedélyéhez kötötte a barát- és fakó keselyűk lelövését, majd 1939-ben kiterjesztették ezt a jogszabályt a dögkeselyűkre is. Ebben az időszakban születtek az első bírósági ítéletek is, amelyek a keselyűk elejtőit, illetve elfogóit sújtották.
A Magyarság című lap 1936 májusi száma írt arról, hogy Kecskeméten egy vadőr egy fakó keselyűt ejtett el, míg egy bugaci férfi egy másik példányt élve elfogott. A Tiszántúli Madárvédelmi Egyesület feljelentése nyomán Gyöngyös István vadőrt a bíróság háromnapi elzárásra és 15 pengő büntetés megfizetésére ítélte, illetve Tamás Jánost egynapi elzárással és 5 pengő megfizetésével sújtotta.
1936-ban vagy 37-ben egy másik hasonló eljárásra került sor, amikor egy törökszentmiklósi gazda egy fakó keselyűt lőtt, s ezért ötnapi elzárásra és 10 pengő megfizetésére ítélték, egy év próbaidőre felfüggesztve. A három keselyűfaj 1954-ben lett védett Magyarországon. Jelenleg a hazánkban előforduló keselyűfajok fokozottan védettek, természetvédelmi értékük 250 ezer forint.Sajnos, azonban van, akit ez sem tart vissza, és sok-sok évtizeddel a fent említett esetek után is előfordul még, hogy valaki keselyűt lő le Magyarországon, ahogy az történet pár éve az ország északkeleti részében, amikor egy vendégvadász egy Bulgáriából érkezett jeladós barátkeselyűt lőtt le.
Egyre több fakó keselyű tűnik fel nálunk is
A keselyűk számára a 20-21. században a táplálkozási lehetőségek beszűkülése, a külterjes állattartás visszaszorulása okozta és okozza a legnagyobb problémát, emellett az Európai Unió 2002-ben életbe lépett jogszabálya értelmében az elhullott állatok teteme nem maradhat a legelőn, hanem meg kell semmisíteni azt. A keselyűk védelmében azonban később lehetővé tették etetőhelyek létesítését a madarak számára.
Napjainkban számos országban zajlanak fajvédelmi programok a keselyűk érdekében, ebben a legnagyobb sikert Spanyolország érte el, és számos ország keselyűpopulációjának alapját jelentik az innen érkezett madarak. Nekik köszönhetően az európai állomány is egyre gyarapszik, és nálunk is időről-időre feltűnnek ezek a tekintélyes méretű madarak.
Bár a dögkeselyű és a barátkeselyű meglehetősen ritka vendégnek számít nálunk, de a fakó keselyűk kóborló egyedei egyre többször tűnnek fel.
Míg 1991 és 2000 között összesen három észlelés volt, addig 2011 és 2020 között már harminckettő.
A fakó keselyű európai állományának 90%-a, 30-36 ezer pár Spanyolországban fészkel. A Kárpát-medencéhez közel több országban is költ a faj. Olaszországban 500-740 pár, Horvátországban 110-130 pár, Szerbiában, az Uvac-kanyonban 260 pár, Bulgáriában 90-130 pár költ.
Fészek, kilátással a tengerre
A horvát állomány a Kvarner-öböl szigetein, legnagyobb számban Cres szigetén fészkel, ahonnan többször figyeltek már meg kóborló, gyűrűzött példányokat Magyarországon. Az itt folyó fajvédelmi munkának köszönhetően az állomány 20-30 párról 120 párra nőtt.
Aki Cres szigetén jár, annak a gyönyörű strandok és elképesztő panorámát kínáló túrautak mellett érdemes az eget is sűrűn kémlelni, ugyanis itt akár egy szupermarket parkolójából is megpillanthatjuk az égen keringő keselyűket.
A sziget egyik szépséges, sziklaszirtekre épült kisvárosa, Beli népszerű úti célja a turistáknak. De nemcsak a festői városka régi épületeit érdemes megnézni, ugyanis a település szélén működik egy keselyűvédelmi központ is, ami mentőállomásként és látogatóközpontként működik.
A beli keselyűvédelmi központ
A kiállítást bejárva megismerkedhetünk a fajjal, és a szigeten élő populációról is megtudhatunk érdekességeket. Az itt fészkelő madarak a tengerpart meredek sziklafalain költenek, ami bizonyos szempontból ideális, hisz itt aztán tényleg senki nem zavarja őket. Egy tengerparti sziklának a nyilvánvaló előnyei mellett azonban hátránya is van, ugyanis a fiatal madarak első repülésükre rögtön nehezített pályát kapnak;
a tenger felett kell szárnyaikat először élesben kipróbálni.
És az első szárnypróbálgatás gyakran nem jár sikerrel, beleesnek a vízbe, és ázott szárnyaikkal csak evezni tudnak, de felszállni már nem. Ha nem segít rajtuk valaki, elpusztulnak a tengerben.
A beli keselyűvédelmi központ kiállítása Cres szigetén
Nyáron gyakran kapnak hívást a mentőközpont munkatársai vízbe esett fiókákról, amikért nyomban útnak indulnak. A fiatal madarak a mentőközpont nagy röpdéjébe kerülnek, ahonnan rövid erőgyűjtés után újra szabadon engedik őket. A látogatók kis kukucskáló réseken át nézhetik meg a madarakat, úgy, hogy azok még véletlenül se vegyék észre és ne szokják meg az ember jelenlétét.
Hol láthatunk itthon fakó keselyűket?
Ha mázlink van, akár még Budapesten, a panelházak között is. Jó, ez azért igen ritka, de hét éve tényleg megtörtént. Két fiatal, Szerbiából érkezett keselyű ugyanis Dél-Budán, a budatétényi panelházak között, egy fűtőház tornyain pihent meg pár napra.
Ha biztosra akarunk menni, akkor viszont látogassunk el például Szarvasra, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjába, ahol két madár él. A Hortobágyi Vadasparkba Spanyolországból, a GREFA Alapítványtól érkezett 12 olyan keselyű, amelyeket különböző betegségek és sérülések miatt gondoztak ott. 2013-ben két madár párba állt, sikeresen költött, és egészséges fiókát neveltek fel, aki a Gróf nevet kapta.
Források:
Haraszthy László- Bagyura János (szerk.): Magyarország ragadozó madarai és baglyai
Tóth Tamás (szerk.)- Keselyűk Magyarországon és a Kárpát-medencében
