Taroltak a magyarok a nemzetközi természetfotós pályázaton

Elképesztő eredményekkel indul az idei év a hazai természetfotózásban. Négy kategóriát is magyar fotós nyert meg a spanyol szervezésű nemzetközi természetfotós pályázaton.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Memorial Maria Luisa Photo Contest
2023. március 9.

Elképesztő eredményekkel indul az idei év a hazai természetfotózásban. Négy kategóriát is magyar fotós nyert meg a spanyol szervezésű nemzetközi természetfotós pályázaton.

Jól indul ez az év is, ugyanis több nemzetközi természetfotós pályázaton is remekeltek a hazai fotósok. A múlt héten számoltunk be a World Nature Photography Awards eredményeiről, amelyben két magyar fotós képe is a legjobbak közé került, azóta pedig két másik nívós pályázat eredményei is megszülettek, amelyekben egyenesen taroltak a magyarok. Ugyanis mindkettőben négy-négy kategóriát nyertek meg. Elősként a spanyol szervezésű Memorial María Luisa nemzetközi hegyi és természetfotós pályázat eredményeit mutatjuk, majd hamarosan az olasz Asferico pályázat sikereiről is beszámolunk.

A spanyol pályázatot már 33. alkalommal rendezték meg, amelyet egy hegymászónő, María Luisa Alvarez Alvarez emlékére alapították, aki 1990 novemberében vesztette életét egy hegymászó balesetben.

A népszerű pályázatra ezúttal 83 országból 1328 fotós 17035 képet küldött be.

A magyaroknak pedig sikerült felülmúlni a tavalyi sikereket, ugyanis bár akkor kilenc fotós képe került be a legjobbak közé, kategóriát nem nyertek. Idén viszont négy kategóriagyőzelemnek is örülhettek, és összesen hat magyar fotós tíz képe került be a legjobbak közé.

A legjobb eredményt Daróczi Csaba érte el, aki két kategóriát is megnyert. A Víz alatti kategóriában egy olyan fotóval lett győztes, amellyel már találkozhattunk korábban, ugyanis a Halak csillagképe című alkotása lett 2022-ben az Év Természetfotója a naturArt (Magyar Természetfotósok Szövetsége) által szervezett Az Év Természetfotósa pályázaton.

És hogy hogyan készítette ezt a mesés képet? Azt ebben a cikkünkben megnézheted, ugyanis készített róla egy videót, amelyben Csaba beavat minket a fotó rejtelmeibe.

Egy másik kategóriagyőztes fotó is ismerős lehet, ugyanis Litauszki Tibornak ez az elképesztően látványos, lepkés fotója tavaly a német szervezésű GDT European Wildlife Photographer of the Year pályázaton is megnyert egy kategóriát. Ezúttal a Kreatív fotó kategóriában lett győztes ezzel a zseniális fotójával.

A képen egy téli araszoló látható, amelynek a hosszú záridővel megörökített röpképéből egy szellemarc rajzolódott ki.

A harmadik kategóriagyőztes fotós Kaszás Norbert lett, aki ezzel a multiexpozícióval készült kökörcsines fotójával lett első helyezett a Növények kategóriában.

És ne feledkezzünk meg arról, hogy Daróczi Csaba még egy kategóriát megnyert. Trigonometria című fotója a Madarak kategóriájában lett a legjobb, amely elsőre ránézésre úgy tűnik, mintha valamilyen montázs vagy festmény lenne.

Pedig ez valóban egy egy expozíciós fotó, amelyen egy füsti fecske reppen el éppen a víz felett, egy hídpillér mellett, amely a hátteret adja. A fotó a napfénynek, az árnyékoknak és a víz visszatükröződő fényeinek köszönheti ezt a különleges hatását.

Nézzünk most néhány külföldi díjazott képet is. A Hegyi tájképek kategóriában a francia Armand Sarlangue fotója lett a legjobb ezzel a varázslatos fotójával

Egészen éteri hangulata van a Kaland és extrém sportok kategória győztes fotójának, amelyet a francia Fabrice Guerin készített.

Az Ember és természet kategóriában indult ez a különleges fotó, amelyen olyan kínai horgászokat láthatunk, akik kormoránok segítségével fogják a halakat. A gyönyörű hangulatú fotót a spanyol Juan Montalvo Punzano készítette.

Térjünk vissza a magyar díjazottakhoz, ugyanis Litauszki Tibor is két képpel szerepel a legjobb fotók között. Ezzel a zseniális, pirkadatkor készült mókusos fotójával az Állatok kategóriájában remekelt.

Ahogy azt más pályázatoknál is megszokhattuk, itt is van ifjúsági kategória, amelyben Koncz-Biszticz Tamás szerepelt remekül. Két fotóját is kiemelték a mezőnyből és bekerült a legjobbak közé. Az egyik ez a szép partimadaras fotója, amelyen egy fenyérfutó látható a Balaton alacsony vizében.

A fotó érdekessége, hogy nem a lemenő napkorongot láthatjuk rajta, hanem az egyik viharjelző fényét. A végeredmény mesés lett. Másik fotója szintén olyan, mintha egy mesekönyvből emelték volna ki.

A pályázat abszolút győztes fotóját a kategóriagyőztesek közül szokták kiválasztani. Sajnos hiába volt nagy esélye a magyaroknak a négy kategóriagyőzelemmel, végül nem közülük emelték ki a fődíjast. Ez talán annak köszönhető, hogy mivel a pályázat eredetileg kizárólag hegyvidéki és a hegymászó sporttal kapcsolatos képeket fogadott be, csak később egészítették ki egyéb természetfotós kategóriákkal, ezért a legjobb kép esetén valószínű, hogy igyekeznek olyat választani, amely még hordozza ezt a hegyvidéki szellemiséget. Idén a fődíjnak a spanyol Luis Vilariño López örülhetett, aki a a Tájképek kategóriában nyert ezzel a látványos, villámos fotójával.

A magyarok közül Horváth Ádám remek borzos fotójára is felfigyelt a zsűri. Úgy tűnik a magyarok szeretik a meséket, mert ez a kép is ilyen hangulatú lett. A minimál stílust is zseniálisan alkalmazó Ádám a csillagos égbolt alatt, éjszaka örökítette meg a borzot, amellyel a Biodiverzitás kategóriában került be a legjobbak közé. Szerintünk simán megérdemelte volna ő is az első helyet.

A magyarok közül egy hölgy is szerepel a finalista képek között. Szabó Irma fényben sétáló őze a Kreatiív fotó kategóriában került a legjobbak közé.

És hogy teljes legyen a magyar felsorolás, a tizedik kiemelt képet is megmutatjuk, amelyet Daróczi Csaba készített. Így ő három képpel is szerepel a pályázaton a legjobbak között, ez az izgalmas formavilágú téli fotója a Tájképek kategóriában lett finalista.

Gratulálunk a magyar fotósoknak, elképesztően szép eredményeket értek el!

Végül mutatunk még néhány remek fotót a pályázat díjazottai közül, a galériát az alábbi képre kattintva nézhetitek meg, de ha az összes finalista képre kíváncsiak vagytok, akkor látogassatok el a pályázat weboldalára ide kattintva.

Cikkajánló