Egy nagyáruház parkolójából indul, tele van fájdalmas szóviccekkel és izgalmas építményekkel, mégis természeti látványosságot mutat be, mi az? A dunakeszi Teknős tanösvény, amit a héten adtak át, és aminek pallósétányáról megnéztük egy tőzegláp utolsó darabkáját.
Egészen szürreális helyen fekszik az aprócska dunakeszi tőzegláp. Pontosabban nem is maga az ingovány van furcsa helyen, hiszen annak pozíciója a környék vízrajzi és domborzati adottságainak egyenes következménye, hanem egyszerűen csak arról van szó, hogy behemót méretű objektumok szorongatják minden oldalról: az M0-s, egy komplett üdülőtelep és egy bevásárlóközpont, valamint annak parkolója. A buja növényzetű terület persze nem volt mindig ilyen kicsi, de ami megmaradt belőle, azt mostantól izgalmas, egyedi kialakítású pallósoron fedezhetjük fel, éppen az áruház parkolójából elrajtolva.
A pallósoros tanösvények kedvelőjeként a megszokott formulát, egy susnyásban kanyargó cölöpsétányt, információs táblákat és néhány madármegfigyelő-emelvényt vártam a Teknős tanösvénytől, no meg a nevet ihlető mocsárlakókkal való találkozást, de ezek közül egyik sem jött össze.
Ami miatt még sincs hiányérzetem: a héten átadott kirándulóhely megalkotója (a sándorfalvi pallósétányt is jegyző Paradigma Ariadné építészstúdió a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködésben) ugyanis üdítően friss szellemiséggel nyúlt a tanösvények formai kereteihez, amivel szórakoztató kirándulóhellyé alakította a lápos területet.
Pedig a dunakeszi tőzegláp laikus szemmel nem különösebben attraktív helyszín, a mindent beborító, átláthatatlan növényzet sűrűjének egyhangúságát apró, békalencsés vízfelületek törik meg csupán. De hát éppen arra való egy tanösvény, hogy felhívja a figyelmet azokra a természeti jelenségekre és érdekességekre, amiket az egyszeri látogató a témában való elmélyültség hiányában észre sem venne. Az ismeretterjesztéshez itt azonban nem a szokásos, „lábakra állított tankönyv” formát, azaz a táblázást választották, hanem több vonásukban is eredeti megoldásokat alkalmaztak.
A kb. 900 méter hosszú tanösvény gerincét egy hosszú pallósor adja,
amelyen klasszikus értelemben vett állomások helyett kisebb infópontok és nagyobb, játékos ismeretszerzésre sarkalló „pavilonok” sorakoznak.
Utóbbiakból 4 van, és érdemes mindegyiket külön-külön is megemlíteni. Haladási irány szerint az első „pajta” a dunakeszi tőzegláp történetét, társulásait, lakóit mutatja be egyetlen nagy, informatív dekorációként. (Sajnos a helyiség meglehetősen szűkös és magas, amitől kissé nehéz átlátni a falakra halmozott temérdek elforgatott elemet.) A második egy kiágazó sétányszakasz kapuja a padlóján kötélhíddal, a harmadik pedig élményelemként és fizikai értelemben is az útvonal csúcspontja: gyerekek számára kényelmesre döntött mászófal és lépcső is felvezet a teraszára, ahonnan a lápi tóra nézhetünk le. Az utolsó építmény egy kötélmászóka madármegfigyelésre kialakítva – és ha esetleg madarat nem is látnánk, legalább a gyerekek elfoglalhatják magukat a köteleken csimpaszkodva.
A tervek szerint a pallósétányt részben befonják majd a futónövények, így csak a tornyok tűnnek majd ki a lápi környezetből. Ezeket egyébként kékre, a természetben legritkábban előforduló színűre festették, de megjelenésében minden más elem is izgalmas és játékos. A pallósétányon kívüli részen deszkapallóelemeket fektettek a talajra, amik jól néznek ki, és mutatják az utat, viszont mivel nem érnek össze, sáros időszakban nem sokra megyünk velük. Az információs pontok helyenként igencsak sűrűn követik egymást, folyamatosan ingerekkel bombázva a nézelődő látogatót, ami egyfelől a sorozatos impulzusokhoz szokott figyelmünknek nem idegen élmény, csak épp egy ennyire mozdulatlan természeti környezetben néha már-már úgy hat, mint az idegesítő idegenvezető, aki minden sarkon megállít, hogy mutasson valamit.
De a pallósor nagyon szépen összekapcsolódik a környezetével,
hiszen táblákra nyomtatott, idővel megkopó fotók helyett az alkotók trükkje az, hogy a valóságot használják illusztrációként, és a tekintetünket irányítják az olyan parádés nevű élőlényekre, mint a csillárkamoszat, a lápi magassásos, a rekettyefűz vagy éppen a mocsári teknősök. Akik, hiába kerestem őket, pont úgy nem mutatkoztak, mint a lidércfény, mondjuk utóbbira a neki szentelt tábla dacára sem számítottam.
A rövid szövegeket tematikailag összefogó lápos szóviccek zsibbasztó füzérét, a „lápnokká válást”, „lápfogyatkozást” és „lápnoki képességeket” olvasva átfutott az agyamon, hogy valami nehéz mocsárgázt tüdőzhettem le, de igazából az egyetlen igazi probléma az, hogy a rövid és sokszor elforgatott szövegeket a fémkorongok becsillanó felületén nehéz olvasni. Az pedig kifejezetten tetszetős, hogy az egész tanösvény vizuális nyelve nagyon élénk és modern, de a hashtagek használata azért okoz némi fejtörést, hiszen például a #ebszőlő csucsor vagy #széleslevelű gyékény a közösségi médiában egészen biztosan nem fognak szembejönni, és befogadhatóbbá se tesznek semmit.
A tervezők és építők tényleg mindent eszközt bevetettek, hogy bemutassák, milyen sokszínű kis mozaik ez a zsebkendőnyi dágvány, például majdnem kimaradt a felsorolásból, hogy hő- és páratartalom-mérők szemléltetik az egyes lápfoltok eltérő mikroklímaviszonyait. A tanösvény végigjárása nagyjából egyórás program, és olvasgatás helyett sokkal inkább játék a figyelmünkkel, aminek érdemes átadni magunkat. Még ha elő is fordulhat, hogy teknősök helyett csak frappáns geometriájú építményeket találunk a mocsárban, azok itt épp annyira szórakoztatók, és legalább mindig jelen vannak.
Dunakeszi tőzeglápja egyébként nem ezzel a tanösvénnyel került először a hírekbe: az M0-s építésekor egy részét már felszámolták, később pedig felmerült a gyanú, hogy a szomszédos áruház terjeszkedne a rovására. Akkor hosszas jogi hercehurca vette kezdetét, lényegében lápi mivolta is megkérdőjeleződött, védettségét is elvesztette, ám végül szerencsére megmenekült, és most ugyanennek az áruháznak a logója virít a tanösvény kapuján. Lápban sétálni pedig jó, és a hipermarketek mögött rejtőző, elfeledett vizenyőt a megőrzése mellett sikerült attraktív, látogatható helyszínné tenni. Méghozzá egy olyan helyen, amitől néhány méterre egyébként tömegek fordulnak meg. Ha a pallósétány egy részüket becsábítja a susnyásba, és többen ismerik meg az izgalmas kis lápi világot, talán annak jövője is biztosabb lehet.
