Egy zöldterület-vásárlás nyomában – a Csobaj-bánya természeti értékei

„A látszat ellenére ez a terület nem lakatlan. A helyi önkéntesek megfigyelései és szakértői felmérések nyomán már tudjuk, hogy a területen rengeteg védett és néhány fokozottan védett faj is jelen van, amelyeknek jövője az önkormányzati telekvásárlással napirendre került” – mondja Tóth Gergely, aki 2021-ben szemétszedést szervezett a területen, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel létrehozta a „Mentsük meg Csobaj-bányát!” Facebook-oldalt.

Az önkéntescsoport nem hivatalosan bejegyzett egyesület, ennek megfelelően a csapat szövete is laza: vannak, akik csak online követik az oldalt, vannak azon szakemberek, akik alkalomszerűen elmondják a véleményüket egy-egy felmerülő kérdésben, illetve vannak azok a helybéli lakosok, akik szervezett programokra jönnek el.

„Szoktak lenni szemétszedési akcióink, volt odúkihelyezési programunk, ezeket aztán minden tavasszal ellenőrizzük, ősszel karbantartjuk, de szerveztünk gyermekeknek gyíkkeresőversenyt, rovarászsétát is – természetesen mindezt szakemberek vezetésével.” A „koordinált” megfigyeléseken kívül fontos szerepe van az egyéni fajészleléseknek, amikről az oldal rendszeresen hírt ad:

„Ha a számomra három legfontosabbat kéne megneveznem, az a törpegém, a barna varangy és a lápi álarcos-szitakötő lenne” – mondja Gergely.

Flóra terén vegyesebb a kép. Előfordulnak védett növényfajok, főleg orchideafélék – mint a mocsári nőszőfű, fehér madársisak, méhbangó –, de a magára hagyott, gondozatlan területen nagyon sok invazív fa- és lágyszárú faj is megjelent.

– ezt már Ádám Attila, a kerület főkertésze mondja el nekem. „Az invazív fajok nagy száma, illetve a degradálódó növénytársulások miatt emberi beavatkozásra mindenképp szükség van, hogy ezek a társulások záródjanak, azaz dinamikus egyensúlyba álljon be a terület növénytakarója. Ezt egy irányított, 15-20 éves folyamat során szeretnénk elérni: mindig annyit veszünk ki az állományból, hogy a magtermés kevesebb legyen, és el tudjuk kezdeni beültetni a következő generációt.”

Merthogy hiába invazív a zöld juhar, az ostorfa, a fehér nyár és az akác, állományuk megteremti azt a környezetet – például párát és árnyékot ad –, amelyben értékesebb fajok fel tudnak nőni. Ahogy sétálunk, Attila rámutat egy cserjére: sajmeggy, de látott vadkörtefát is. Ezek az őshonos fajok képtelen lettek volna megtelepedni a bánya feltöltésekor létrejött nyílt homokfelületen, ám a nyárligetekben egy-egy egyed fel fog tudni nőni. „És ha már állományt alkotnak, bele lehet ültetni egy-két érdekesebb fajt is.”

Jó, jó, de mi is ez a bánya?

A Cinkota környéki területeken 1890 körül nyittatta meg Cinkota akkori földbirtokosa, Beniczky Gábor a mai Csobaj utca mentén található bányát. Ebben egészen az 1970-es évekig folyt a termelés, majd a gödröket betemették, a földmunkák után pedig füvesítettek – ezzel párhuzamosan viszont a szomszédos szántókon egy másik, jóval nagyobb területen kezdték meg a külszíni fejtést. A 80-as évek végén ezt is felhagyták, de

A Csobaj-bánya elhelyezkedése:

„A Cinkotai-bányatótól délre eső 5,7 hektáros terület eddig is az önkormányzat tulajdonában volt, ezen vágtak bele a közelmúltban a Petényi Salamon János Arborétum kialakításába, illetve húzták fel a kerületi idősek otthonát. A szomszédos, mostani vásárlásban érintett, 15,4 hektáros földrészleten viszont részben sem történt meg a terület helyreállítása, rekultivációja, így nem csoda, hogy nekem és a kerületben még biztosan sokaknak a gyerekkori emlékeiben egy földöntúli, buckás, meredek partfalakkal szegélyezett, sivatagos helyszínként maradt meg a bánya, aminek a kis oázisszerű tavacskáiban önfeledten fürödhettünk – nekem innen indult a kötődésem a bányához” – mondja Tóth Gergely.

A magára hagyott területen sokáig nem történt semmi. Környékbeli lakosok – Gergelyékhez hasonlóan – gyakran jártak ki a tóra fürdeni, horgászni, a homokbuckák motorosok és biciklisek kedvelt helye lett – illetve a természet elkezdte birtokba venni a területet. Megjelentek az invazív akác- és nyárfák, gyurgyalagok és partifecskék telepedtek meg a homokfalakban. Aztán megkezdődött a bánya feltöltése: a mindenkori tulajdonos a helyiek tiltakozása, sőt gyakran önkormányzati tiltás ellenére folyamatosan temette be a területet,

A kedélyek azóta lecsillapodtak, és hallgatólagos megállapodás született a tulajdonos és az önkormányzat között: a környékbeli lakosok szabadon járhatnak be a Csobaj-bányába, a tulajdonos viszont nem kötelezhető a területen felhalmozódott szemét elszállítására.

„És a szemét csak egy probléma a sok közül” – így Tóth Gergely. „Nem mehetünk el szó nélkül az illegális építkezések mellett sem: rendszeresen húznak fel bungalókat, vésnek a homokos falakba barlangokat, ácsolnak össze stégeket, amelyek mind veszélyesek lehetnek a látogatókra, elsősorban gyerekekre. Az illegális horgászat retorzió nélkül zajlik. Részben a rengeteg beetetéstől algásodik a tó, az önkényes betelepítések miatt pedig

A horgászok által hátrahagyott damiloknak pedig nem egy vízimadár esett már áldozatul. Én azt remélem, a tulajdonosváltással ezek a problémák végre megoldódnak és az önkormányzat betartatja majd az elvben eddig is meglévő szabályokat.”

A másik oldal

„Óriási nagy terhet veszünk a nyakunkba ezzel, de addig jó, amíg dolgozunk” – ezt is Ádám Attila mondja, miközben vele és Szász Józseffel, a környék önkormányzati képviselőjével járjuk be a Csobaj-bányát. Józsefnek felteszem azt a triviálisnak tűnő kérdést, hogy mégis miért vásárolták meg a területet, erre több indokot hoz fel: „Először is

Az önkormányzat felismerte, hogy a terület – főleg a szomszéd telken kialakítandó arborétummal együtt – érték, és úgy van rá a legtöbb befolyásunk, mi történik vele, ha a tulajdonunkban van. Ezért már évekkel ezelőtt felvettük a kapcsolatot a tulajdonossal, és most jutottunk el odáig, hogy el is adja.” Ebben nagy szerepet játszhatott az, hogy a Csobaj-bánya 98%-át birtokló többségi tulajdonos idénre mintegy 700 millió forint adótartozást halmozott fel az önkormányzat felé, így annak beszámításával nagyjából 1,4 milliárd forintért, bőven áron alul cserélt gazdát a terület. Ezt az összeget 4 év alatt kell kifizetnie az önkormányzatnak.

A Csobaj-bányának a kerület zöldhálózatában is fontos szerepe lehetne: „Elindult egy tendencia, amely során az ún. ruderális, tehát elhanyagolt zöldfelületeket vizsgáljuk meg, és próbálunk nekik funkciókat adni. A legismertebb ezek közül a Naplás-tó, ami ugyan szép, mégis érdemes széthúzni a figyelmet egyéb területekre is – annál is inkább, mert próbáljuk ezeket differenciáltan kezelni. Mindegyiknek megvan a saját üzenete, a »genius loci«, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni” – fejtegeti Ádám Attila.

Hogy a kerület zöldfelületeiből egy – akár budapesti szinten is jelentős – komplex hálózat álljon össze, az túlmutat a Csobaj-bánya rehabilitásán, hiszen ezek a területek – például a mátyásföldi repülőtér – több helyen is beavatkozást igényelnek. Szász József humorosan jegyzi meg: „Még jól is jött ez a vásárlás, mert van nekünk egy nagy vállalásunk, hogy 75000 fát ültetünk el a ciklus végéig – ennyi lakosa van a kerületnek –, ez nagyjából a felénél tart, de elfogytak azok a belterületek, ahová fát lehet ültetni.”

Hogyan tovább?

Bár amíg a többségi tulajdonos – a szerződésben vállalt kötelezettsége szerint – nem vásárolja ki a többieket, a birtokvétel nem történik meg, az önkormányzat ez idő alatt sem tétlenkedik. „Októberig szeretnénk egy komoly, alapos felmérést, majd ennek eredményei alapján egy lakossági ötletpályázat következhet.

– mondja Szász József. Ezzel Tóth Gergely is egyetért. Szerinte is fontos megkérdezni a helyiek véleményét, de alapvetően a szakemberek és a természetvédelmi szervezetek tervezésbe és megvalósításba történő partneri bevonását tartaná kívánatosnak. Ádám Attila pedig hosszas felsorolásba kezd: „Több szakemberrel is jó kapcsolatot ápolok, akit érdekel a terület, akik mellénk és az elképzeléseink mellé álltak: ilyen Gubányi András, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese, Fiala-Butora Erika természetvédelmi jogász, Debreczey Zsolt, Rácz István dendrológusok, Bajor Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület budapesti helyi csoportjának elnöke, és mások. Az ő nevük szerintem szakmai garancia arra, hogy ami itt megvalósul, az természetvédelmi szempontból rendben lesz.”

A Csobaj-bánya 15,4 hektárja azt is lehetővé teszi, hogy akár különböző, területileg elkülönülő funkciókat lásson el a terület. „Az biztos, hogy a legérzékenyebb pont a tó, ráadásul a védett fajok jelentős része hüllő vagy kétéltű, tehát kötődik a vízfelülethez. Személyes szakmai véleményem, hogy a tó körül a természet megismerésére szolgáló lágy funkciókat kell létesíteni: pallójárdát és megfigyelőállomásokat. Hiszen

– avat be az önkormányzati zöldpolitika filozófiájába Attila.

A tótól távolodva a terület természeti értéke fokozatosan csökken, ide „keményebb” funkciókat is el lehetne helyezni. Ezen szemlélet érvényesülésével Tóth Gergely is számol: „El tudom képzelni, hogy olyan elemek kerüljenek a bányába, amik az önkormányzat és akár a lakosság egyes csoportjai számára is kívánatosak. Például

Szász József ehhez hozzáteszi, hogy arra számít: az ötletpályázaton teljesen mást fognak javasolni a Csobaj-bánya tóhoz közeli oldalán, a 20. század közepén beépült területen, illetve a jelentősen degradálódott, esztétikailag sem értékes rész határában, nemrégiben felhúzott lakótelepen élők. Szerencsére a terület nagysága alkalmassá teszi arra, hogy több igényt is ki tudjon elégíteni.

Együtt vagy külön?

Amikor Tóth Gergelyt megkérdezem, milyen visszhangot váltott ki az önkéntesek körében az önkormányzat vásárlása, nem ad egyértelmű választ: „A csapatból sokan szkeptikusan fogadták, én optimistán állok hozzá, szerintem pozitív változást hozhat.

de sok hasonló projektet látva félek attól, hogy lesznek még vitáink a hasznosítás kapcsán.” Amikor rákérdezek arra, milyen nézeteltérések voltak a múltban, elmondja, hogy a kezdetben jól induló viszony a nemrég felépült idősek otthona helyszínválasztása miatt romlott meg. „Nem tagadva az intézmény szükségességét, mi nem szerettük volna, hogy itt épüljön fel, ilyen közel a tóhoz, ráadásul kettévágva a területet. Persze most sem olyan a viszonyunk, hogy ne álljunk szóba, van kommunikáció, de én úgy érzékelem, hogy Facebook-oldalunk nyilvánvaló gesztusai ellenére is zavarkeltőnek, de legalább kritikus hangnak lettünk, lettem elkönyvelve.

Szász Józsefet is faggatom az önkéntesekhez való viszonyukról. „Nem vagyunk ellenérdekeltek a »csobajosokkal«, csak ők eleve úgy álltak hozzánk, hogy egy hivatal vagyunk – bizalmatlanul.” Ádám Attila közbeszól: „Nem is annyira ellenségesek voltak velünk, inkább egy ellenségképet kreáltak. És ez nem jó, ezt nem szabad. Nincs jó lakos, rossz önkormányzat, vagy fordítva: hülye lakos, okos önkormányzat. Ezek nem léteznek!

József még hozzáfűzi: „Ők is jót akarnak, mi is jót akarunk, nem vagyunk egymás ellenségei.”

Hogy a hosszútávú együttműködésre az önkéntesek is nyitottak, arra Tóth Gergely szavai erősítenek rá: „Sok dolga lenne itt az önkormányzatnak, sok pénz is lehet, hogy kellene hozzá, de ha ember kell, mi szívesen segítünk.”