Programok

Titkos kertek, mesés terek a pesti belvárosban

Ezen a sétán a város, a természet és a történelem a főszereplők. Jártunk sok más mellett egy belvárosi bérház zölddé varázsolt, aprócska udvarán, beköszöntünk a Károlyi-kert nyulának, és ellátogattunk egy csendes kolostorkertbe is a zajos város közepén.

Szöveg:
2021. szeptember 24.

Ezen a sétán a város, a természet és a történelem a főszereplők. Jártunk sok más mellett egy belvárosi bérház zölddé varázsolt, aprócska udvarán, beköszöntünk a Károlyi-kert nyulának, és ellátogattunk egy csendes kolostorkertbe is a zajos város közepén.

Vidéki lány vagyok, és több mint tíz év budapesti lét után is kicsit idegenül érzem magam a pesti belvárosban. Tartok kicsit tőle, de közben meg sokszor azon kapom magam, hogy már megint elvarázsolt valamivel. Egy gyönyörű épülettel, egy szépséges részlettel, egy meglepő történettel. Szeretem ezeket felfedezni, akár egyedül, csak úgy az utcákon bóklászva, de még jobb, amikor egy szakavatott vezetővel tehetem mindezt.

A városnéző séta épp ezért igazán nekem való műfaj, pláne, ha a középpontban a természet is helyet kap. Persze a pesti belvárosban azért a „zöld” meglehetősen szűkre szabott keretek között értelmezhető, parkokban, tereken, kertekben, udvarokban. Az ImagineBudapest Titkos kertek és terek a belvárosban című sétáján épp ilyen helyszíneket kerestünk fel, és ezen a sétán nemcsak nagyvárosi természetbúvár énem érezte remekül magát, de ismét sok érdekes történetet hallhattam Budapest múltjáról is.

Dézsakert a belső udvaron

Találkozóhelyünk a Kamermayer Károly téren volt, amit legtöbben valószínűleg a Gerlóczy Kávéházról és az előtte álló szép szilfáról azonosítanak be. A tér másik uralkodó épülete, a városháza, még akkor is, ha annak csak kis szelete látszik innen. De egy hatalmas épületnek a kis szelete is egészen látványos méretű tud lenni.

A városháza monumentális méreteire az épület története ad magyarázatot, ami eredetileg nem városháza volt. Az Invalidusok palotája kórházként és kiszolgált hadirokkantak otthonaként épült. Építése 1716-ban kezdődött, de hosszú évtizedekig eltartott. A kétezer fő számára tervezett hatalmas épületkomplexum -kis túlzással-város volt a városban, ahol majdnem minden volt, amire az itt élőknek szüksége lehetett. Kórház, templom, de külön pékség és mészárszék is működött, ami ellátta a lakókat. Az épület 1783-ban kaszárnya lett, majd 1894-től városháza, igaz ez utóbbit ideiglenes megoldásnak tervezték, de az állapot a mai napig is tart.

Az első udvar, ahová benézünk, közel van ide, a hangulatos Vitkovics utcán. A kis ház 1800-ban épült, és nagyon kevés hasonlót látni ma már Pesten. Ennek oka az 1838-as árvíz, amely a házak 2/3-át romba döntötte. Története során ebben az épületben volt például déligyümölcs-kereskedés és működött itt egy Sashoz címzett fogadó is.

A pici belső udvar nagy részét egy dézsakert foglalja el, ami a maga nemében egy burjánzó dzsungel.

Némelyik növény egészen hatalmas. A séta vezetője, Szekeres Júlia bemutatott néhányat az udvar lakói közül. A legnagyobb a szinte faméretű kukoricalevél, de van itt legyezőpálma, japán naspolya, és egy dísznövény, amelynek angol neve úgy szól, „öntöttvas növény”, mert, hogy állítólag tényleg mindent kibír. Júlia egyik végzettségét tekintve tájépítész, a növények közel állnak a szívéhez, és ezt le sem tagadhatná, szimpatikus lelkesedéssel mesél róluk.

Van egy kút is a falon, innen kiindulva pedig Júlia érdekes kitérőt tett azokba az időkbe, amikor még nem volt vezetékes víz a városban. Akkor sok helyen a Duna vizét itták, ezzel azonban gyakran együtt jártak a betegségek is. Ezt pedig sokan úgy próbáltak elkerülni, hogy víz helyett inkább bort ittak, aminek beszerzése lényegesen egyszerűbb volt, csak le kellett menni érte a pincébe.

Az Úttörő Áruháztól a kolostorkertekig

A parányi kis udvar csupa zöldje után erős kontrasztot jelentett a szomszédos masszázsszalon menetközben elénk kerülő utcai kompozíciójának, a sárga purhabbal rögzített műanyag pálmáknak látványa. Az esztétikai megrázkódtatáson azonban hamar túltettük magunkat, mert újabb és újabb érdekes udvarok következtek. Nem mondom, hogy mindegyik szép, de az biztos, hogy mindegyik tartogat valami izgalmas történetet. Itt van például a Kossuth Lajos utcai, hajdanvolt Úttörő Áruház belső udvara, amelynek túlfelén a Zöldkert utca fut.

Az utca neve a mai, faltól-falig betonba burkolt állapotot nézve furcsának tűnik, de ha visszamegyünk pár száz évet az időben, egyből érhetővé válik minden. Merthogy itt valóban egy zöld kert volt, méghozzá a pesti botanikus kert, ami 1782-től 1808-ig működött a ferencesek korábbi kolostorkertjében, ahol a neves természettudós, Kitaibel Pál is dolgozott.

Ez a helyszín azonban más miatt, egészen pontosan egy különleges díszkút miatt is érdekes, amelynek ma már csak a kerek medencéje van meg. Az alján lévő Kovács Margit által készített világtérkép már nincs itt. A terrakotta térképet – amelyről "az imperializmus elleni küzdelem jegyében" Amerikát lehagyták – két éve elvitték innen, mert a megfelelő körülmények hiányában sajnos az állapota egyre rosszabb lett.

A kerttörténetben az egyházi kertek nagyon fontos szerepet játszottak. A kolostorkertek voltak az első olyan kertek, amelyeket már nem mezőgazdasági céllal hoztak létre.

Egy varázslatos kertet mi is megnézünk a séta során, a Központi Szeminárium Egyetemi Templom mellett található kerengőudvarát, ami a séta egyik csúcspontja. A különleges kert hangulatát csak fokozzák a vadszőlővel befutott falak és a fejünk fölé magasodó, égbenyúló templomtornyok.

Kincsem, Károly és Karcsi

Ezen a sétán is elcsodálkoztam, hogy milyen hihetetlen történeteket rejtenek a pesti utcák és épületek. Azt például soha nem gondoltam volna, hogy Kincsem, a híres versenyló is megfordult időnként a belvárosban, és istállója is volt itt. Egészen pontosan a Reáltanoda utcában, ahol tulajdonosának, Blaskovich Ernőnek volt palotája.

A Petőfi Irodalmi Múzeum épülete, a Károlyiak egykori palotája is sokat tudna mesélni, ahogy annak kertje is.

A hangulatos Károlyi-kert 1768-ban került a palotával együtt a Károlyi család tulajdonába, akik barokk kertet alakítottak itt ki, amelynek egyes részleteiben már az angolkertek stílusa is megjelent.

1929-ben a palota és a kert is az államhoz került, és 1932-ben a kertet közparkként megnyitották a város lakói előtt, és ez a funkciója azóta is megvan. Meglátogattuk a kert legkedvesebb lakóját, Karcsit, a nyulat, aki elődjének, Károlynak a lakosztályát foglalta el 2016-ban. Az első nyulat, Károlyt, a belga óriás nyulat valószínűleg látogatók hagyták pár héttel húsvét után az egyik bokor alatt. A kert gondozói rátaláltak kisnyúlra, örökbefogadták, és új otthonát már itt, a Károlyi-kertben alakították ki.

A júdásfák az égig érnek

Mire átsétáltunk a Nemzeti Múzeum kertjébe, az utcákra észrevétlenül bekúszott az este. Az egyik közeli padnál egy kórus gyakorolt, mi pedig elcsendesedve hallgattuk őket egy kicsit. A Bródy Sándor utcában azonban várt még bennünket egy bérház, vadregényes belső udvarával, amelynek közepén két hatalmas júdásfa áll. Ezek a fák az átlagosnál sokkal magasabbak, a 6-8 méter helyett 20 méteresek, ugyanis csak felülről kapnak fényt, így arra nyújtózkodnak. Ennek a háznak a története is tartogat érdekes epizódokat, 1956-ban itt, a szomszédban a Magyar Rádiónál kezdődtek a harcok. Ennek nyomát a ház egyik ólomüveg ablaka ma is őrzi.

Mire utolsó állomásunkra, a Kálvin tér egyik éttermének kertjébe értünk, már tényleg sötét lett, de a hajdani Oroszlán-fogadó udvarán, amely ma is őrzi az egykori hangulatot, így is könnyen el lehetett képzelni, hogy ez a hely évszázadokkal ezelőtt az Alföldről érkező kofák egyik fontos megállóhelye volt. Volt itt fogadó, csárda és istálló is az árukkal megrakott kocsikat húzó lovaknak.

A túrán résztvevő egyik úr lépésszámlálóval is követte az útvonalat. Tőle tudom, hogy a háromórás séta alatt hatezer-hét lépést tettünk meg. Ez a hatezer-hét lépésnyi élmény pedig pont elég volt ahhoz, hogy másfél év kényszerű távolságtartás után újra elbűvöljön a pesti belváros.

Cikkajánló