Túrák, amiket már végigjártam – a Természetjáró heti túraajánlója

A Természetjáró heti túraajánlójában önkényesen olyan helyeket gyűjtöttem össze, ahol már jártam. Megijedni azért nem kell, a változatosságra is ügyeltem: igyekeztem az ország minden szegletéből hozni útvonalakat, figyelve arra, hogy hosszuk is eltérő legyen – így remélhetőleg mindenki talál számára megfelelő túrát.

Fotó:
Farkas Péter / MTSZ (Kiemelt kép)
2025. augusztus 21.

A Természetjáró heti túraajánlójában önkényesen olyan helyeket gyűjtöttem össze, ahol már jártam. Megijedni azért nem kell, a változatosságra is ügyeltem: igyekeztem az ország minden szegletéből hozni útvonalakat, figyelve arra, hogy hosszuk is eltérő legyen – így remélhetőleg mindenki talál számára megfelelő túrát.

Szent Mihály-hegy – kimaxolva

Az első túraajánlat a főváros közvetlen közelébe, a Dunakanyarba vezet minket. A hosszú, elsősorban gyakorlott túrázóknak javasolt útvonal felfűzi a Szent Mihály-hegy nevezetesebb pontjait, hogy egy nekiiramodással felkereshessük mindet. A panorámában – és szintemelkedésben – bővelkedő túra talán legemlékezetesebb pontjai a Visegrádi-szorosban zúgó Duna feletti kilátóhelyek.

  • Táv: 21,2 km
  • Szintemelkedés és ereszkedés: 1003 m
  • Időtartam: 8:00 óra
  • Kiinduló- és végpont: Nagymaros

Velemből az Írott-kőre

Aki teljesítette az Országos Kéktúra legnyugatabbi szakaszát, az minden bizonnyal Velemből vágott neki az Írott-kőnek – gondolom, gyalog. Az alábbi túraajánlat is ezt az utat járja be, majd a Dunántúl legmagasabb pontjáról a Szent Vid-hegyen át ereszkedik vissza a településre. Utunkat hangulatos patakvölgyek, források, zöldpala sziklaformációk és sétányok színesítik.

  • Táv: 11,2 km
  • Szintemelkedés és ereszkedés: 640 m
  • Időtartam: 3:50 óra
  • Kiinduló- és végpont: Velem

Panorámavadászat a Keszthelyi-hegységben

Nem hagyjuk el a Dunántúlt a következő túrán sem: a Balaton-felvidék felé vesszük az irányt. Az északi parton üdülve néha érdemes a környező hegyeket is felkeresni, ez a Balatongyörökről induló, élményekben gazdag túra pedig tökéletesen alkalmas erre. Útvonalunk három kilátót is érint, ezekből a Keszthelyi-hegységben és az azt körülölelő tájakban gyönyörködhetünk.

  • Táv: 16 km
  • Szintemelkedés és ereszkedés: 514 m
  • Időtartam: 4:50 óra
  • Kiinduló- és végpont: Balatongyörök, Szépkilátó

Hegyek és völgyek között a Nyugati-Mátrában

Ez az útvonal a nyugat-mátrai Mátrakeresztesről vadregényes patakszurdokon keresztül kapaszkodik fel a Nyikom csúcsára, a Gortva-Jójárt-kilátóhoz. Forrásokat, szép erdőket és tágas mezőket is felkeresünk, így érünk vissza a kiindulópontra, ahol étkezési lehetőséget is találunk.

  • Táv: 17,5 km
  • Szintemelkedés és ereszkedés: 728 m
  • Időtartam: 5:15 óra
  • Kiinduló- és végpont: Mátrakeresztes
Cikkajánló