Újdonságok és régi szépségek a 45 éves Kiskunsági Nemzeti Parkban

A Kiskunsági Nemzeti Park idén ünnepli alapításának 45. évfordulóját. A jubileumi évben több tanösvény is megújult, épült egy új kilátó, de a természeti értékek, például az őszi kikericsek idén is régi szépségükben pompáznak.

Szerző:
TM
Fotó:
Túróczi Tibor
2020. szeptember 10.

A Kiskunsági Nemzeti Park idén ünnepli alapításának 45. évfordulóját. A jubileumi évben több tanösvény is megújult, épült egy új kilátó, de a természeti értékek, például az őszi kikericsek idén is régi szépségükben pompáznak.

Az ország második nemzeti parkját elképesztő változatosság jellemzi. Az 1975-ben alapított, mozaikos szerkezetű nemzeti park kezdetben hat ma már kilenc területegységből állt, melyek jól tükrözik a Duna-Tisza köze sokszínűségét. Van itt sivatag jellegű homokpuszta, édesvízi mocsár, sós vizű szikes tavak, árvalányhajas buckavidék, és a 19. századi folyószabályozások előtti időket megidéző ártér.

A természeti szépségek önmagukban is megérnek egy látogatást, de az elmúlt időszakban több újdonsággal is gazdagodott az igazgatóság ökoturisztikai palettája.

Új kilátó a szegedi Fehér-tónál

A szegedi Fehér-tónál található kilátó a nemrégiben átadott Szalakóta Látogatóközpont mellett áll és remek kilátást nyújt a tórendszerre. Ha már itt vagyunk, érdemes a környéket is megismerni, például a látogatóközponttól induló Szalakóta tanösvényen, amely részben a szalakótákkal kapcsolatos védelmi tevékenységet és a szikes gyepek élővilágát mutatja be.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Szatymaz határában álló Tisza-völgyi Bemutatóházától is indul egy tanösvény. A 2 km hosszú Sirály tanösvény szabadon látogatható, és a Fehér-tó élővilágával ismerteti meg a látogatókat.

Aki szeretné szakember vezetésével felfedezni a Fehér-tó világát, annak legközelebb szeptember 12-én lesz erre lehetősége, amikor kerékpártúrán lehet bejárni a tórendszert.

Mesterséges mozgó bucka

Idén tavasszal megújult a Fülöpházi-buckavidéken található Báránypirosító tanösvény, ahol egy hosszabb és egy rövidebb kör is bejárható. A tanösvény egy izgalmas, új látnivalóval is gazdagodott, egy mesterséges mozgó homokbuckával.

A két utolsó megmaradt mozgó bucka a Fülöpházi-buckavidék fokozottan védett területén található. Ez a terület nem látogatható, ennek ellenére azonban mégis sokan megteszik ezt. Az érzékeny gyepterületben azonban ezzel akaratlanul is kárt lehet tenni. Ezért, hogy tehermentesítsék a fokozottan védett területen található mozgó buckákat, a Báránypirosító tanösvény mentén egy elgyomosodott homokbuckát nyílt homokfelszínné alakítottak át, ahol képet kaphatunk arról, milyen is lehetett hajdan a mozgó homokfelszín.

Szeptember 14-én a Fülöpházi-buckavidéken szakvezetéses túrára várják a látogatókat. Részletek a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) honlapján.

Megújult a Boróka tanösvény

Idén tavasszal megújult a bugaci Boróka tanösvény is. Az eredeti Boróka tanösvény 2012-ben az Ősborókás leégésekor megsemmisült, ez az új Boróka tanösvény már más nyomvonalon, a bugaci Nagyerdőn keresztül vezet el a homokbuckákig, és a puszta egy másik, kevésbé ismert arcát is megismerhetjük itt. További információk a KNPI honlapján.

Még virágzik a tartós szegfű

Kiskunmajsa határában található a tartós szegfű egyik élőhelye, a bodoglári homokbuckák területe. A fokozottan védett tartós szegfű hazánk bennszülött növényfaja, amely kizárólag a Duna-Tisza közén fordul elő. Egyik legnagyobb állománya Bodoglár térségében található.

A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy 500 méter hosszú pallósoron juthatunk el a buckatetőn lévő megfigyelő toronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk: borókás-nyaras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak. Egy másik pallósoron át juthatunk el a tanösvény hátsó kilátójához, amelyet körös-körül tartós szegfű tövek öveznek. A virágzás júniustól egészen a fagyokig tarthat, innen ered a „tartós” szegfű elnevezés. További infók a KNPI honlapján.

Kikerics-túrák a Kolon-tónál

Hamarosan rózsaszínbe borulnak a Páhi-rétek a Kolon-tó déli oldalán, ahová szeptember 19-én kikerics-túrára várják az érdeklődőket. A szeptember 12-i túra már betelt, de 19-én még van pár hely. Aki szeretne egy kellemes sétát tenni az őszre készülődő erdőben és a virágoktól rózsaszín-lilás réten, az ne habozzon, jelentkezzen. Részletek a KNPI honlapján.


Cikkajánló