Újraindul a lillafüredi és a pálházi kisvasút

Méghozzá május 9-től, így ezen a hétvégén – igaz, maszkban, de – már zakatolhatunk az erdőben.

Szerző:
TM
Fotó:
Gulyás Attila
2020. május 8.

Méghozzá május 9-től, így ezen a hétvégén – igaz, maszkban, de – már zakatolhatunk az erdőben.

Március 17. óta nem közlekedtek a koronavírus-járvány miatt az ÉSZAKERDŐ Zrt. járatai. Most a májusban megszokotthoz képest korlátozott kínálattal várják az utasokat. A lillafüredi vonalon módosított menetrenddel hétvégén napi hat, hétköznap három vonatpár közlekedik Miskolc-Dorottya utca és Garadna között. Pálházán az eredeti menetrend szerint, de csak hétvégeken és ünnepnapokon jár négy járatpár Pálháza és Rostalló között.

Mind a Lillafüredi, mind a Pálházi Állami Erdei vasúton csak nyitott kocsik fognak közlekedni, és minden forduló után alaposan fertőtlenítik őket. Több kocsival indulnak a járatok, hogy be lehessen tartani a másfél méteres távolságot. A maszk (vagy a sál) kötelező. Az állomásokon fertőtlenítőszereket helyeznek el.

A menetrendet az ÉSZAKERDŐ Zrt. oldalán találod.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Vigyázzunk egymásra a természetben is!

  • Ne feledjük, hogy a fővárosban és Pest megyében bejegyzett lakosok továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el a lakhelyüket, tehát a március 28-án életbe lépett korlátozás enyhítése csak a vidéken élőkre vonatkozik
  • Ez a gyakorlatban azt jelenti, egy budapesti és Pest megyei lakos nem utazhat vidékre, hogy ott folytasson szabadidős sétát, kiváltképpen nem aludhat ott
  • Ha kimozdulunk a szabadba, kerüljük el a népszerűbb helyeket, ahol tömegre kell számítani
  • Ne tömegközlekedéssel, hanem lehetőség szerint autóval utazzunk
  • Egyedül vagy kizárólag azokkal menjünk együtt, akikkel egy háztartásban élünk
  • A természetben is tartsuk a 2 méteres távolságot65 éves kor felett a lehető legkevesebbszer mozduljunk ki otthonról
  • Lehetőség szerint egynapos túrákban gondolkodjunk, kerülve a vendégéjszakákat


Cikkajánló