Tudástár

Van, amikor a víz van jó, a szántó pedig rossz helyen

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság saját kisparcellás, mozaikos szántóterületein arra törekszik, hogy az ott folyó növénytermesztés igazodjon a természeti adottságokhoz és segítse az egyre fogyatkozó beporzó rovarközösségeket.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
Forrás:
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
2021. augusztus 17.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság saját kisparcellás, mozaikos szántóterületein arra törekszik, hogy az ott folyó növénytermesztés igazodjon a természeti adottságokhoz és segítse az egyre fogyatkozó beporzó rovarközösségeket.

De mit is jelent pontosan az, hogy a szántóföldi növénytermesztés a természeti adottságokhoz igazodik? „Röviden annyit, hogy a szikes, alacsony termőképességű és/vagy víz által jelentősen meghatározott ,,belvizes”, mély fekvésű területeket kihagyjuk a szántóföldi növénytermesztésből. Mindezt tesszük azért, hogy csak olyan helyeken végezzük a kultúrnövények termesztését, ahol azt biztonsággal, kockázatmentesen meg lehet tenni. Nem kell attól félni, hogy az őszi vetésű kultúrnövényt tavaszra kiviszi a víz vagy a szikes részek perctalajain ki sem kel az őszi vetés. Ráadásul ez természetvédelmi szempontból is kedvező."

Alapvetésként megállapítható, hogy a szántó mély fekvésű részein a víz van jó helyen és a szántó van rossz helyen

– írja a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) honlapja.

„Korabeli térképek tanúskodnak arról, hogy a mély fekvésű részek szántóba vonásuk előtt gyep állapotúak voltak. Mély fekvésű adottságuk miatt a víz megjelenésével hosszabb-rövidebb időre időszakos vízállások alakulnak ki, melyek lényegében vizes élőhelyként szolgálnak.”

Az intenzív mezőgazdaság hatása is hozzájárul az egyre romló környezeti feltételek kialakulásához, amelynek nyomán többek között bajba kerültek a beporzó rovarközösségek is, amelyek pedig sok szempontból nagy jelentőséggel bírnak.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a beporzást végző rovarközösségek védelmét, élőhelyük fejlesztését több módon segíti, például méhlegelő szegélyek fenntartásával, illetve olyan a szántóföldi növények termesztésével, mint például a mézontófű (Phacelia tanacetifolia), amely az egyik legkiválóbb méhlegelő.

További részleteket a természeti adottságokhoz igazodó tájhasználatról a HNPI oldalán olvashattok.

Cikkajánló