Keresés eredménye

Új turistaház-komplexumot adtak át a Zempléni-hegységben

A Pálházi Állami Erdei Vasút végállomásánál az egykori rostallói kulcsosházat és a korábbi kutatóházat újították fel és gondolták újra. A napokban átadott Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK) erdei iskolaként és szálláshelyként működik majd.

2021.06.24.

Különleges kisvasúti utazás fotósoknak

Egyedülálló programmal készül november utolsó hétvégéjére a Zempléni-hegység mélyébe a pálházi erdei vasút: két év után ismét tehervonat hozza a fát, méghozzá kifejezetten a fotósok kedvéért.

2019.11.21.

Utazások a Zemplén lakatlan szigete körül

A Zempléni-hegység zöld szíve egyike hazánk kevés, közutakkal be nem hálózott rengetegének, amelynek közel fővárosnyi területén a civilizáció nyomát is alig látjuk. A kivételek közé tartozik a hegység közepén fekvő Kőkapu és Rostalló, ahová a keskeny aszfaltcsík mellett csak egy még keskenyebb, de annál népszerűbb sínpár vezet.

2019.09.27.

Forgalmi engedéllyel az erdei vasutakon

Gépkocsi forgalmi engedéllyel 300 forintos napijegy ellenében korlátlanul lehet utazni szeptember 22-én az ÉSZAKERDŐ Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi és a Pálházi Állami Erdei Vasút járatain a Mobilitási Hét és az Autómentes Nap alkalmából. 

2017.08.30.

Vadregényes kisvasutazás a Zemplénben

Augusztus 19-én rendezi meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Hegyköz szívében futó Pálházi Állami Erdei Vasúton az észak-magyarországi kisvasutak közös kisvasúti napját. Különleges utazás és érdekes programok várják az érdeklődőket. 

2017.08.04.

Kisvasúttal az erdő lakóinak nyomában

Íjászok, vadászkutyák, vadételkóstoló és ismeretterjesztő előadások: a következő két hétvégén Lillafüreden és Pálházán is különleges programok várják a látogatókat.

2016.04.07.

Ünnep a pálházi görpályán

A Pálházi Állami Erdei Vasút napján arra emlékeztek, hogy 127 évvel ezelőtt, 1888-ban építtette gróf Károlyi László a lóvontatású erdei görpályát, a híres zempléni tölgyfa szállítására.

2015.08.17.