Keresés eredménye

Az időutazó – Hédervári Árpád-tölgy

A Héderváriak úgy tartják, hogy a Boldogasszony-kápolna mellett álló tekintélyes méretű tölgy legalább ezer éves, sőt, még annak a kötőféknek nyomát is felfedezni vélik a törzsén, amellyel Árpád fejedelem annak idején a lovát hozzákötötte.

2022.03.28.

A Nagy Fafilm

Egy öreg tölgy számára egy nap olyan, mint egy pillanat, egy évszak egy röpke óra, és egy év olyan, mint egy hamar tovatűnő nap.

2022.03.24.

Tölgyek, bükkök, lucok – mi lesz veletek?

A klímaváltozás hatásai ma már egyre szembetűnőbbek az erdőkben is. Míg a melegedés és a szárazodás általában a kártevők számára kedvező, a fák egyre inkább megsínylik az aszályos időszakokat. Immunrendszerük romlik, és már olyan okok miatt is legyengülhetnek, vagy akár el is pusztulhatnak, amelyek egyébként nem lennének veszélyesek rájuk.

2022.03.24.

Faóriások nyomában Somogyban és Baranyában

A legnagyobb hazai dendrománnal, dr. Pósfai Györggyel indultunk óriás fák keresésére az ország délnyugati szegletében. Közben sok mindenről beszélgettünk, elsősorban a fákról persze, de a molekuláris biológus precizitása és elveszett kocsikulcsok is szóba kerültek.

2020.10.07.

Szilárdság, erő, keménység

A síkvidékek jellemző állományalkotó fafaját, a dombvidékeken és főleg a középhegységekben már jóval ritkább kocsányos tölgyet választotta az év fafajának az Országos Erdészeti Egyesület.

2015.02.10.