Tudástár

Tölgyek, bükkök, lucok – mi lesz veletek?

A klímaváltozás hatásai ma már egyre szembetűnőbbek az erdőkben is. Míg a melegedés és a szárazodás általában a kártevők számára kedvező, a fák egyre inkább megsínylik az aszályos időszakokat. Immunrendszerük romlik, és már olyan okok miatt is legyengülhetnek, vagy akár el is pusztulhatnak, amelyek egyébként nem lennének veszélyesek rájuk.

Szöveg:
Fotó:
Dr. Csóka György
2021. február 12.

A klímaváltozás hatásai ma már egyre szembetűnőbbek az erdőkben is. Míg a melegedés és a szárazodás általában a kártevők számára kedvező, a fák egyre inkább megsínylik az aszályos időszakokat. Immunrendszerük romlik, és már olyan okok miatt is legyengülhetnek, vagy akár el is pusztulhatnak, amelyek egyébként nem lennének veszélyesek rájuk.

Nemrég a Bükkben jártam. A Szalajka-völgyben elszáradt lucfenyők sorakoztak egymás mellett, az egyik helyen épp néhány kiszáradt egyedet vágtak ki. Az erdészet már egy táblát is kihelyezett, amin tájékoztatja a kirándulókat a lucfenyők pusztulásának hátteréről. Néhány nappal később a Dél-Alföldön is arról panaszkodott egy ismerősöm, hogy a közeli kastélykertben is ki kellett vágni a lucokat. A probléma évek óta fennáll, és nemcsak nálunk, de Európa számos más országában is.

Eltűnőben vannak a lucosok

A lucfenyő nem őshonos Magyarországon, lucosaink mesterséges eredetűek. Nagyobb állományok többek között Sopron, Kőszeg környékén, Vas-és Zala megyében, illetve az Északi-középhegységben voltak. Amikor legtöbb lucosunk volt, akkor a hazai erdők kb.1,8 %-át tette ki az arányuk, jelenleg ez az érték 0,5 % körül lehet. A lucfenyvesek jó része az utóbbi 2-3 évtizedben pusztult el.

„A lucfenyő alapvetően egy hegyvidéki fafaj, ami 7-800 méter felett érzi legjobban magát. A hazai domborzati, termőhelyi viszonyok így eleve nemigen alkalmasak a lucfenyő számára. Közép-Európa idős lucosainak jelentős része is az egykori, 18-19. századi erdőirtásokat követő telepítések során keletkezett” – magyarázza dr. Csóka György az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályának tudományos tanácsadója.

A nem megfelelő termőhelyi viszonyok mellé aztán megérkezett a klímaváltozás, a gyakori, súlyos aszályokkal és a szélsőséges időjárási viszonyokkal.

Például hatalmas viharokkal, amelyek nagyon gyakran törést, dőlést okoznak ezekben az erdőkben. Mint ahogyan 2004-ben a Tátra egykorú, homogén idős lucosaiban is, amiket döntően a 20. századi elején telepítettek.

„A frissen pusztult fenyőanyag a következő évben ragyogó költőhelyet biztosít a különböző szúfajoknak, luc esetében elsősorban a betűzőszúnak. Ráadásul a kártevők számára kifejezetten előnyös az enyhe tél, a korai tavasz, a melegebb nyár, a hosszú ősz, mert így nemcsak két, hanem akár három nemzedékük is kifejlődhet.”

Sok szú lucot győz

A szúbogarak a kéreg alatt rágnak, a fenyő víz-és tápanyagforgalmát károsítják, nem mellékesen még gombafajokat is hurcolnak, amivel a lucot megfertőzik. A fa gyantafolyással védekezik a támadók ellen. A gyantát használja sebzéskor is, ami egyfajta szigetelő réteget képez, így akadályozva meg a fertőzéseket. „A fák védekezése a kártevők ellen azonban mindig költséges mulatság. Akkor működik jól, ha megfelelőek a csapadékviszonyok, ha azonban nagy aszály van, nincs „forrás” a védekezésre.”

„Ráadásul a szúk „tudják”, hogy egy néhány bogár ellen a fa jól tudna védekezni, nekik azonban az az érdekük, hogy egy-egy lucfenyőt egyszerre minél többen támadjanak meg, mert akkor van esélyük a sikerre. Ezért egy speciális vegyületet, ún. gyülekezési feromont termelnek és bocsátanak ki. Fajtársaikat ezzel csalogatják oda a megtámadott fához, akár pár száz méterről is.”

Ha sok lúd disznót győz, akkor mondhatjuk, hogy sok szú, lucot győz

A szúbogarak alapvetően a legyengült fákat szállják meg, de amikor óriási tömegben vannak jelen, akkor tömegesen meg tudják támadni az egészséges fákat is. „A fa pusztulását a lárvák okozzák. Az anya befurakodik a fába, csinál egy anyajáratot, annak a falára lerakja a petéit, és a kikelő lárvák ott rágnak tovább. A lárvajáratok összességében jóval hosszabbak, egy álló fán nagyjából vízszintesen haladnak, így több edénynyalábot rágnak át.”


Ketten egy ellen

A lucfenyő visszaszorulása is látványos és aggasztó, de a bükkösök és tölgyesek sorsa nem kevésbé riasztó. Sokkal nagyobb területet foglalnak el és őshonosak nálunk, így gazdasági hasznuk mellett ökológiai értékeik is kiemelkedő jelentőségűek.

Az új évezred első éveiben tömeges pusztulás lépett fel a Zala megyei bükkösökben. A bűnös két rovarfaj volt, a zöld karcsú díszbogár és a bóbitás bükkszú. Mindkét faj őshonos nálunk, tehát jelen voltak korábban is a faunánkban.

A kétezres évek elejének nagyon száraz, aszályos évei azonban megzavarták az addig fennálló egyensúlyt.

Ebben az időszakban a rovarok gyorsabban, két év helyett akár egy év alatt is ki tudtak fejlődni, aminek következtében robbanásszerűen elszaporodtak, és tömegesen támadták meg a szárazság miatt legyengült fákat.

A csertölgynek az utóbbi években egy gombafajjal gyűlt meg a baja. A kórokozó valószínűleg őshonos nálunk, de eddig nem okozott jelentősebb problémát. „Először Toscanából hallottuk, hogy a gomba komoly károkat okoz, majd Szlovéniából, végül hozzánk is elért. A fák 3-4 aszályos év után legyengülnek, ellenálló képességük csökken, a gomba általában ilyenkor tud komolyabb károkat okozni.”

„Az aszály miatt a fák immunrendszere legyengül, és már olyan rovarok és kórokozók is problémákat okozhatnak, amelyek egyébként nem lennének veszélyesek rájuk. A klímaváltozás általában növeli a súlyosabb erdőkárok kialakulásának kockázatát.”

Jött, látott, tarolt

A hegy- és dombvidéki kocsánytalan tölgyesekben az 1970-80-as években kezdődött egy korábban nem tapasztalt mértékű pusztulás. „A tölgyek pusztulásának hátterében nehéz egyetlen kitüntetett kiváltó okot megnevezni. Lehet egy gomba vagy akár egy rovar is, ami megadja a kegyelemdöfést, alapvetően azonban az időjárási viszonyok kedvezőtlen változása, illetve az ennek következményeként bekövetkező leromlás az, amire visszavezethető a probléma. Én magam bő 35 éve veszek részt olyan monitoring vizsgálatokban, amiknek keretében állandósított tölgyparcellákon, éves visszatéréssel vizsgáljuk a tölgyek egészségi állapotát. Ezt aztán össze tudjuk vetni az időjárási viszonyokkal, és elég egyértelmű, hogy az aszályos években romlik az erdők állapota.”

S ha a szárazság, a szélsőséges időjárás nem lenne még éppen elég, az erdőket egyre több idegenhonos, inváziós kórokozó és kártevő is sanyargatja.

2013. szomorú év a tölgyek számára, Csóka Györgyék ekkor találták meg az Észak-Amerikából érkezett tölgy-csipkéspoloskát a magyar tölgyesekben.

Az aprócska, alig 4 mm-es poloskát ismeretlen úton, módon behurcolták Európába. 2000-ben észlelték először Olaszországban. Mára már nálunk is az egyik legkomolyabb problémát ez a kártevő okozza. Ahol megjelenik, már augusztusban elszürkülhetnek a tölgylevelek.

„600 ezer hektárnyi tölgyesünk van, a poloska a mi klímánkon is sikeresen áttelel, ráhull az autókra és így rövid idő alatt akár több száz km-re eljuthat. Mára már Európa 20 országában jelen van. Sajnos már kiirthatatlan.”

Legyen szó bármilyen fafajról, az erdő szerkezeti változatossága és elegyessége jelentősen befolyásolja azt, hogy hogyan képes a negatív hatásokat kivédeni, pufferolni. A viharkároknak, de a kártevőknek és kórokozóknak is az elegyetlen, egykorú, homogén szerkezetű állományok vannak leginkább kitéve.

„Gondoljunk bele, hogy egy elegyetlen lucosban a szúbogár, ha akar, se tud mást találni, csak a számára megfelelő tápnövényt. Ha vegyes korú, és elegyes az erdő, akkor az a szúbogár, ami az idősebb fák kérge alatt tud csak kifejlődni, a fiatalabb fenyves foltokban, vagy éppen a lombos fafajok egyedein nem találja meg a számítását.”


Cikkajánló