Keresés eredménye

A vadállatoknak a természetben a helyük

Bár vadállatkölyköt felnevelni elsőre izgalmasnak tűnhet, a Budakeszi Vadaspark gondozói tapasztalatból mondják, még számukra is megterhelő feladat. Óvodásoknak indítanak programot, hogy már a kisgyerekek is megtanulhassák, hogy ne vigyenek haza állatot az erdőből.

2017.09.21.

Dömping a szegedi vadaspark mentőközpontjában

A nyár eleje mindig mozgalmas Szeged vadasparkjának mentőközpontjában, ekkor érkezik hozzájuk a legtöbb védelemre szoruló, illetve beteg állat. Idén számos bagoly, őzgida és sün élvezi a központ vendégszeretetét, a legkiemeltebb páciens pedig jelenleg egy parlagi sas.

 

2016.06.10.

A cuki őz valójában „csőre töltött fegyver”

Magyarföld község területére gyakran betévedt egy őzbak, és a helyiek rendszeresen etették is, mígnem tegnap rátámadt egy 93 éves férfira. A vadon élő állatok „megszelídítéséről” a Budakeszi Vadaspark igazgatóját is megkérdeztük.

2016.04.27.

Ezért ne vidd haza a magányos kisnyulat

A következő hónapokban egyre gyakrabban lehet majd találkozni a természetben egyedül hagyott állatkölykökkel és fiókákkal. Az is előfordul, hogy ilyenkor a túrázóknak megesik a szíve az elárvultnak hitt apróságon, és jó szándékúan hazaviszik nevelgetni. Pedig általában ez a legrosszabb, amit tehetnek.

2016.04.11.

Segítség, vadállatkölyköt találtam

A napokban elárvult, összekucorodott kisrókára bukkantunk egy buszmegállóban. Tanácstalan toporgás után hosszas telefonálgatás következett. Most utánajártunk, ki segít, ha segíteni akarsz.

2015.11.18.