
Két évnyi kéktúrázás egy percben
Ennél hangulatosabban nehezen lehet összefoglalni a kéktúrázás közben szerzett élményeket. Egy percnyi tömény kedvcsináló következik.

Rekordszámban teljesítették a kéktúrákat
Soha még ennyien nem teljesítették a Magyar Természetjáró Szövetség kezelésében lévő három kéktúrát, mint tavaly: összesen 1320 túrázó kaphatta meg az ikonikus tűzzománc jelvényeket.

Ismét kiírták a népszerű kéktúrás vetélkedőt
December 14-ig lehet jelentkezni az „Indulj el egy úton…” néven ismert természetismereti és turisztikai verseny legújabb kiírására.

Nyitott szemmel a Kéken: Gömörszőlős és a talajkímélő mezőgazdaság
Bár több gömöri település vallja, hogy Mátyás király ott kapáltatta meg az urakat az ismert mesében, az bizonyos, hogy manapság szinte mindenkinek, a felelősen gondolkodó természetjáróknak meg pláne meg kell ismernie a Gömörszőlősön található Ökológiai Intézet előremutató munkáját.

Így kéktúráztunk mi október 8-án
A Magyar Természetjáró Szövetség rengeteg munkatársa mellett természetesen a Turista Magazin kollégái is vezettek túrát a Kéktúrázás Napján, de volt tematikus TM-túra is. Bemutatjuk, hogyan zajlott ez utóbbi.

Várunk a Kéktúrázás napján!
A Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében október második szombatján zajlik az ősz legnagyobb közösségi túranapja: a Kéktúrázás napja.

Millió lépés az életért a Kéktúrázás napján is
Az idei Kéktúrázás napja, október 8-a nemcsak a kéktúrázóknak, de a szervátültetetteknek is egy különleges nap lesz.

Kéktúra a föld alatt
Tudtad, hogy az Országos Kéktúra egy rövidebb szakasza a felszín alatt is teljesíthető? És azt, hogy hol van erre lehetőséged?

Elindult a regisztráció a Kéktúrázás napjára
Szeptember elsejétől lehet ingyenesen jelentkezni az ország legnagyobb közösségi kéktúrázására.

Szerinted melyik az Alföldi Kéktúra legdurvább terepe?
Régóta foglalkoztat az Alföldi Kéktúra bejárása, mert szeretném jobban megismerni az Alföldet. De azt hiszem, elsőre nem a megfelelő terepet választottam...

Az Öreg-Bakony és a Déli-Bakony mesélő kövei között
Ha azt gondoljuk, hogy az óriási területű Bakony nyugatabbi vidékei nem tartogatnak geocsemegéket számunkra, akkor nagyot tévedünk. Fedezzük fel hát együtt az Öreg- és a Déli-Bakony OKT-szakaszok mentén rejtőzködő „köves látnivalóit”, kalandra fel, irány a kövek világa!

„4en a Kéken”, az Alföldön folytatják a jótékonysági futást
2021 májusában 4 szenvedélyes futó összeállt, hogy a maguk módján leküzdjék az Országos Kéktúrát. Február 4-én ismét összejönnek, hogy 3 nap alatt lefussák az Alföldi Kéktúra Sátoraljaújhely és Szarvas közötti szakaszát. És ezzel még nincs vége, a cél az Országos Kékkör. A futáson kívül most is van missziójuk. Dr. Vizi Andrással, a váltó egyik alapítójával beszélgettünk.

Geokéktúra a Balaton-felvidéken
A bazaltsapkával fedett Kab-hegy irányából érkezve már messziről feltűnik a molnárlegényből hadvezérré lett Kinizsi Pál középkori eredetű várának nagyvázsonyi lakótornya. Nagyvázsonytól már a Balaton-felvidék változatos földtani felépítésű és domborzatú vidékein koptatjuk az Országos Kéktúra útvonalát, amely során nem fogunk unatkozni.

Minden eddigi kéktúrás rekord megdőlt tavaly
A koronavírus járvány talán egyetlen pozitív hozadéka, hogy a természetjárás és a kéktúrázás sohasem látott népszerűségnek örvend.

Az ország kék útja és egy ikonikus túramozgalom története
Napjainkban aligha akad olyan természetjáró, aki ne hallott volna Magyarország első és legismertebb jelvényszerző mozgalmáról, az Országos Kéktúráról, de vajon honnan indult, mikor született meg e nagyszerű országjáró kaland?

A nyomor erdeje volt
A drámai felütés után megnyugodhatunk, ma már nem az, vákáncsosok már nincsenek, az intézmény is megszűnt a háború után, de erről később.

Soha ennyien nem túráztak egyszerre az Országos Kékkörön
Október 9-én, azaz most szombaton tartották a Kéktúrázás Napját, amelynek keretei között 3240 túrázó rótta egyszerre az Országos Kékkör jelzett útvonalát.

Geokéktúra a Keleti-Bakony erdőrengetegében
Fedezzük fel együtt a Keleti-Bakonynak az Országos Kéktúra nyomvonala mentén elhelyezkedő földtudományi, kultúrtörténeti értékeket, hogy rajtuk keresztül megismerhessük a hegység izgalmas földtani fejlődéstörténetét és geológiai képződményeit! Kalandos utazásra invitálunk a kövek világában