Márk barátomon kívül Reni társaságában vágtunk neki Szombathelyről a Bakony (nekünk) távoli szegletének. Volt egy előzetes sejtésem (őket ismerve): ez itt ma nem egy séta lesz. És hát mennyire igazam lett! Gyors parkolás, majd még gyorsabb nevezés: hú, nagyon profi, ezt a módszert „lopnom” kell! Egy rajtfotó még a hangulatos épület előtt, némi szerelvényigazítás, és pontban nyolckor indulunk is.

 

 

Annyira ez sem egyszerű: Viktor barátunk (és kitűnő szíverősítője) némiképp visszatart… De máris itt a KDP (Közép-dunántúli Piros), annak is a kezdőpontja: ballagunk kifelé a városból. Na jó, nevezzük inkább tempós gyaloglásnak: igen hamar el is fogynak a házak, vágunk át a hosszú réten, a 82-es úttól nem messze. A fehér autónál pedig Tamás és Éva vár bennünket: gyors pecsételés, és húzzuk tovább a lépteket.

 

 

Balról már mellettünk csobog a Cuha patak, és hangja, látványa a reggeli kellemes napsütésben igazán üdítő.

 

 

Komoly forgalom van előttünk! Folyamatosan előzünk rövid vagy hosszabb távosokat.

 

 

A Cuha mindig kalandokat jelent. Átkelni rajta pláne… Éppen egy fatörzseken átmászó csapatot érünk utol, de emlékeim alapján itt a sínek mentén - kis kitérővel - ez kihagyható. Ahol egyébként az imént jött egy szerelvény, tehát nyugodtan megyünk fel a pálya mellé. Ehhez képest meglepetés, hogy most meg hátulról érkezik egy vonat! Persze időben észleljük, lehúzódunk - és vidám, kellemes kocogással egy ideig követni is tudjuk.

 

 

Leereszkedünk a hídnál jobbra, és vadregényes szakaszon folytatjuk. Kidőlt fák, kanyarok és kerülgetések - és sok-sok hóvirág, mindenfelé.

 

 

Jobbról erős hegyoldal, balról a sínek és a kanyargó Cuha - így haladunk előre a piroson. A tempó egészen remek - többször is belekocogunk, a terep tökéletesen alkalmas rá. Volt éjszaka egy kevés eső, de sár nem lett, viszont az ösvények kellemesen ruganyosak.

 

 

Porva-Csesznek, a klasszikus bakonyi vasútállomás következik. Nekünk ugyan nem ellenőrző pont, de mai fő jelzésünk, a sárga sáv innen indul. A büfét azért meglátogatjuk, és itt is ismerősökre akadunk. Szegény telefonom aztán nagyjából meghal - innentől kizárólag Reni és Márk kitűnő fotóit láthatod, kedves olvasóm (köszönöm itt is)!

 

 

Újabb gyönyörű szakasz következik; turisták által alaposan kijárt, kavicsozott gyalogúton. Esőházak és padok, sütögetőhelyek - és hóvirág, ezerszámra. Pompás az idő, senki nem bánja a kocsiban hagyott pulóvert - csak Márk sajnálja, hogy ő meg nem.

 

 

Letérés jobbra, mindjárt emelkedővel. Emlékszem itt ereszkedésre komoly sárban, csúszkálva, és van bennem némi aggodalom. Szerencsére alaptalanul: gond nélkül haladunk felfelé. Több helyen szártalan kankalin gyönyörködtet, másutt meg mélyútban gyűrjük a szintet. Aztán kicsit kavargunk a villanyoszlopok környékén - bár a nyomokból ítélve másokkal is megesett ugyanez.

 

 

Károlyháza után még mindig kavargunk kicsit (már csak nevetünk rajta), de végső soron jó irányba megyünk; mindig csak pár méternyi útkereséssel. Suttony és a fatelep környékén aztán minden helyre jön, az ellenőrző pont is megvan rendben. Csesznekre azonban a sárga jelzés nem megy be, tehát mi sem. Ma ugyanis - amennyire csak lehet - ezt a jelzést követjük, hiszen a túra névadója: Reguly-emlékútról van szó. Így hát a várat is csak innen, távolról csodáljuk meg - így is impozáns látvány.

 

 

Pompás bükkösben folytatjuk. Lenyűgöző látvány - mint a bükkösök általában. Az aranyló napfény még inkább kiemeli szépségét. Az erdő testet-lelket átjáró nyugalma, békéje és fantasztikus hangulata kíséri utunkat.

 

 

Megkocogjuk a következő szakaszt, és közben jobbra nézve csodáljuk a tájat: van is mit!

 

 

Kellemesen szelíd dombok, a Bakony keleti régiói: ellátni messze, Bakonyszentkirály, illetve Veszprémvarsány irányába is.

 

 

A következő szakaszt gyakorlatilag lefutjuk. Fantasztikus iramban, remek hangulatban, néha gyors váltásokkal, fordulókkal, néha fatörzseket átugrálva. Persze a látványos részletek itt is megállításra késztetnek.

 

 

Csoda-e, hogy rendkívül gyorsan letudjuk a túra ezen részét? Máris itt a Cuha, ismét - annak partján trappolunk; egészen a Kőpince-forrásokig.

 

 

Ott iszunk egy finomat, és jöhet maga a patak, mármint az átkelés. Kalandosan, persze, ahogy hozzá illő: fatörzseken, köveken és sziklákon. Társaim - ahogy nézem - szinte átsétálnak, csak én ügyködök óvatoskodva, Márk széles vigyorától kísérve.

 

 

Előttünk Vinye, meg a róla elnevezett büfé. Ellenőrző és ellátópont is: Zoli és társa fogad sok-sok finomsággal, meg italbónnal. Kellemesen elbeszélgetünk, eszünk-iszunk, és jöhet a folytatás.

 

 

Régen jártam errefelé is! Nagyon régen. Hogy ez micsoda szép szakasz! Jobbunkon a csörgedező Hódos-ér, balról (és néha jobbról is) pompás sziklaalakzatok. Az út pedig kiválóan járható - könnyen belefeledkezhet itt a túrázó a sok szép látványba. Nem is vagyok képes ennél jobban megrostálni a pompás fotókat: aki sokallja, tessék lejjebb görgetni!

 

 

Réteken vágunk át, újabb fatörzseket ugrunk keresztül vagy éppen bújunk át alattuk. Sok széles, kiváló út akad - ahol nagyszerűen lehet beszélgetni. Persze jó kis tempó mellett most is. Hamarosan fel is bukkan a porvai templomtorony, amit perceken belül magunk mellett tudhatunk. Balról megérkezik a zöld, rajta a 22-es táv résztvevőivel. Tudjuk, hogy innen sűrűbb lesz a mezőny.

 

 

Így is van. Már a kocsma is népes a túrázóktól, ami nem csoda. Remek pogácsát kínálnak, és itt is italbón: koccintunk Renivel egy jóféle pécselyi hosszúlépés erejéig. Aztán folytatjuk - még mindig a sárgán. Igaz, nem túl sokáig: a borzavári Templom-domb tetején hozzánk szegődik jobbról, Szépalma felől az OKT kék sávja - amerre az eddig követett sárgánk elmegy. Északnyugat felé pedig a Kőris-hegy zárja a látóhatárt: szépen kivehető a „golflabda” is.

 

 

Még egy búcsúpillantás Porva elé, mielőtt nekivágunk az új kerítés melletti ügyes-bajos haladásnak: nagyjából egy éve került ide - kétlem, hogy egyetlen túrázó is örülne neki. Az addigi jó kis út a kerítésen belülre került, az új gazdához.

 

 

Meredeken leereszkedünk a borzavári templom mellett, majd végig sétálunk a falun. A minyonos szalmabála-figurák után aztán el is hagyjuk, közben gyerekes csapatokat előzünk. És az előzgetést folytatjuk, még felfelé is! Elkövettem ugyanis azt a hibát, hogy megemlítettem Márknak: közel hatos átlagunk van eddig. Na, innentől ez lett a vezérelv! Megcsinálni hatos átlag felett. Ehhez szigorúan megnyomjuk a tempót, fent a Pintér-hegyen is.

 

 

Aztán egy erős ereszkedős- majd visszakapaszkodós völgy jön, ahol még szintén nem jártam: a Fiatalító-forráshoz megyünk.

 

 

Óvatos ereszkedés kell ehhez, mert elég sáros - utána meg szuszogós kaptató vissza. Mindkettő időgyilkos, és felkészítem a fiút: ez nem lesz meg. Elfogadja - de azért kocogunk-futunk továbbra is. Aztán - a parkerdőhöz leérkezve - már ő is elfogadja, belátja. Még gyönyörködünk az apátság látványában, és (továbbra is az OKT-n) beérkezünk, majd pár méter, és itt a cél!

 

 

Hat óra két perc alatt, ami végül 5,9-es átlagot jelent. Senki nem bánkódik: nagyszerű hat óra volt, kiválóan éreztük magunkat. És még most is: szép kitűző, gratuláció és emléklap - meg nagyon finom kenyerek. Ki-ki kedve szerint választ, és eszünk-iszunk. Sőt: a két héttel ezelőtti kihagyást is „helyre teszem”. Az akkor elmaradt zirci Monostori cukrászdát most bepótlom. Itt zárjuk a nagyszerű napot: megint egy kiváló eseményt ismerhettem meg, köszönöm!

 

 

Szöveg: Gombos Kálmán
Fotók: Konczér Renáta, Várallai Márk, Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

Kapcsolódó cikkeink:

Séta a Bakony februári zöldjében

Kilátó és óriási golflabda a Bakony csúcsán
Idén is érdemes volt mozdulni a Bakonyvasútért

Rejtett vadon a Bakonyban